Aki elég sokat beszélgetett felsőbbévesekkel, az hallhatott olyan pletykákat, hogy a régi kampusz épületeinek nagy része össze van kötve egymással a föld alatt. Mások a K épület alagsorában található lőtérről halottak történeteket. Az Épületgépész Szakosztály szervezésében lehetőség nyílt az egyetemi közműalagút bejárására.
A bejárás a már jól ismert R épület aulájánál kezdődött. 3 órán keresztül fedeztük fel a kampusz alatti világot, ennyi idő kellett, hogy eljussunk az R-ből a K-ba, útba ejtve a Hő épületet.
A márványburkolat alatt
Alább ereszkedve az R épület hőközpontja található, természetesen bezárt fémajtó mögött. Monoton zajjal működő keringtetőszivattyúk, csővezetékek futnak mindenfelé; igen, ez a közműalagút bejárata! Tompa fény, építkezési sisak, alacsony belmagasság. Egyre szűkülő járatokon hatolunk beljebb, hamarosan egy ember szélességűre és magasságúra zsugorodott a járat; ráadásul mellettünk csövek és vezetékek tucatjai, fejünk felett elszórva pókhálós lámpák.
Libasorban haladtunk egymás után, figyelve a lábunk elé és a fejünk fölé is – haladó szintű akadálypálya. A túra során a vezetőnk folyamatosan mondta, hogy épp merre járunk a kampusz területén. Nem kellett sokat menni az első elágazásig, az vezetett volna az St, G és további épületek felé, azonban ugyanazt láttuk volna ott is, úgyhogy nem vesztegettük vele az időnket; elvégre a csövek ott is csak csövek.
Csille és szénraktár a sötétben
Az nyilvánvaló, hogy az egyetem épületei régiek (a K épület 1909-ben épült meg), emiatt logikus is, hogy akkoriban szénnel fűtötték a helyiségeket. A kampuszon belül gőz rendszerű központi fűtést terveztek, ami abban a korszakban korszerűnek számított, így nem volt szükséges kéményekkel csúfítani a díszes építményeket. A Hő épületet már Pecz Samu tervei alapján is kazánháznak szánták, a hatalmas kémény miatt nem is tudná letagadni múltját. A hőt itt, központilag állították elő és innen gőzvezetékeken osztották el az épületek között. A fűtéshez használt nagy mennyiségű szenet eleinte az AE épület helyén kupacokban tárolták, később földalatti termekben helyezték el, ahonnan csillével vitték tovább a szenet a kazánokhoz. Ezek a termek most is megvannak, habár kissé csernobili hangulatúvá vált lepusztult állapota miatt.
A csillesínek nyomvonalát követve megtekintettük a kisebbik széntárolót, ami a Hő épület mellett lévő parkoló alatt található. Több ötlet is felmerült a nagy csarnok hasznosítására – többek között paintball pálya és szabadulószoba –, azonban már évtizedek óta üresen áll és egy átfogó, költséges felújítás nélkül várhatóan később is üres marad. Egy előnye azonban biztosan van ennek az állapotnak; néhány cseppkő elkezdett formálódni a födémen, amelyek évente néhány millimétert nőnek és a karbantartók nagy becsben is tartják őket.
Hő épület
A Hő épületben található a kazánház, ami az egyetem hőellátását biztosítja. Két gőzkazán, egy vízlágyító és pár kisebb gázkazán található a négy fal között. A két gőzkazán csúcsra járatása esetén 6 tonna/óra tömegáramú gőzt lehet előállítani. Általában nincs szükség a teljes kihasználásra, legtöbbször csak a kisebbik berendezés működik, az is csak pár órára. Az előállított gőzzel némelyik régi épület előadótermeinek fűtését, a használati melegvíz előállítását oldják meg, illetve egyes munkafolyamatok technológiai gőz igényét szolgálják ki. Ezenfelül a gőz egy részét egyes előadótermek (pl. AUD.MAX) üvegtetőinek fűtésére is használják, ugyanis jelentősebb havazás esetén a hó tömege szerkezeti károkat okozhat.
Nem maradtunk sokáig, mert már későre járt és a bejárásból még sok volt hátra. Szabad levegőn mentünk át a K épület déli szárnyáig; jó érzés volt újra a jól ismert épületek mellett elhaladni.
Lent a pincében egy lőtér
A „börtönnek” csúfolt földszint alatt találhatóak a közműjáratok, amelyek óvóhelyekként is funkcionáltak háborús időkben. A harmadik emelet létezése után egy újabb szint a K-ban, irány felfedezni!
A 2000-es évek elején egy átfogó felújítás történt a déli szárnyban, ugyanis a mocsaras talajon fekvő épületszárny kritikus mértékű süllyedést ért el. Újraalapozás során a pinceszintet és a csőhálózatot is felújították, így sokkal jobb állapotok fogadtak; végre kényelmesen tudtunk sétálni, nem kellett figyelni a keresztcsövekre és az alacsony belmagasságra. A korábbi szakaszaihoz képest itt a járatok már nem nyújtottak több izgalmat; rendezett kábelkötegek futottak végig, szigorúan az oldalfalon.
Egyszer csak a lőtér előtt találtuk magunkat. De vajon mit keres egy ilyen terem a Műegyetem alagsorában? Anno a felsőoktatás részét képezte a honvédelmi oktatás és fegyverkezelés; a honvédelmi kar alapításakor hozták létre és rendszeresen használták is a lőteret. A 2006-os tragédia óta van elzárva a látogatók elől, kegyeleti okokból se bemenni, se fényképezni nem lehetséges. Ekkor történt, hogy tisztázatlan körülmények között kigyulladt a lőtér, a sűrű füst beborította az egész járatot és a kivonuló tűzoltók bent az életüket vesztették.
Energetikus szemmel
A bejárás során rengeteg információ elhangzott az egyetem fűtési rendszeréről, amiből épületenergetikusként muszáj megemlítenem néhányat. 2022-ben, amikor az energia piaci ára rohamosan megemelkedett az egyetem felmérést végzett az épületek és a fűtési rendszerek állapotáról. Egy átlagos őszi napon 1 millió forint naponta a fűtés költsége, nagyon hidegben pedig a 3-4-szerese is lehet. Pedig nem lenne indokolt ilyen jelentős költség, azonban jelentős a hálózati veszteség. A csövek túlnyomó része alig szigetelt, leromlott állapotú; naponta 6 GJ energia is elvész a rendszerben.
Átfogó felújításra lenne szükség, viszont az egyetemnek erre nincs pénze, máshonnan pedig nem érkezik támogatás. A teljes kampusz épületgépészeti felújítása és energetikai korszerűsítése százmilliárdos tétel lenne, amit nem lehet részleteiben megvalósítani, mivel a rendszert egyetlen egységként lehet csak kezelni.