Székesfehérvár közelében van egy kis falu, Söréd. Ebben a faluban van egy táborhely, ami a „Teljes Élet” Szociális Alapítvány tulajdona és arra van fenntartva, hogy majdnem a teljes nyári időszak alatt turnusokat tarthassanak különböző korcsoportok számára. A táborozók fogyatékkal élnek, számukra ingyenes a tábor, mivel a szervezők mind önkéntesként dolgoznak, a helyszínt, az ételt és minden más egyebet az alapítvány biztosítja.
Idén nyáron második alkalommal vettem részt a sörédi táborban. Én a Manó turnus tagja vagyok, ahol gyerekekre vigyázunk a tábor ideje alatt. Az egyik szaktársam mesélt a helyről és nagyon megtetszett, így megkértem szervezzen be, így ismerkedtem meg a hellyel. Férfi vigyázókból egyébként is hiány volt, így nagyon örültek, hogy csatlakoztam a csapathoz.
Számomra ez volt az első nagyobb meghatározó élmény, amit értelmi fogyatékkal élő emberekkel töltöttem, így kezdetben féltem, hogy nem leszek képes a feladatok ellátására. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a táborozó gyerekek nem is annyira törékenyek, nem igazán lehet semmit sem elrontani. Nem is beszélve arról, hogy a többi vigyázó nagyon segítőkész, ha valami sok, nem szeretne az ember valamit megcsinálni, mindig van valaki, aki szívesen átveszi a feladatot. Minden vigyázó mellé hozzárendelnek egy gyereket, akire különösen figyelnie kell, tavaly kettő táborozót is kaptam, mivel most többen is csak félhetekre tudtak jönni, de sikerült megbirkóznom a kihívással. Egyikük könnyen elfoglalja magát, nagyon tehetséges és idejének nagy részét a szintetizátor mellett tölti, zenélésével szórakoztatja a többieket. Amikor először meghallottam teljesen ledöbbentem mennyire ügyesen tud játszani, de ami igazán lenyűgöző az, hogy lehetett tőle számokat kérni és nagy valószínűséggel egyből le is tudta játszani. A másik táborozó kicsit több figyelmet igényelt, ő sajnos nem nagyon tud beszélni, kevésbé lép interakcióba a többiekkel, így próbáltam társaságot szerezni neki vagy magam szórakoztatni, ami nem volt nehéz, mivel a legapróbb dolgoknak is nagyon tud örülni. Amit nagyon szeretek a táborozó gyerekekben az az, hogy szinte mindegyiküknek van egy szenvedélye, ami az évek során nagyjából állandó és nagyon kitartóak emellett. Legyen az zene, valamilyen tevékenység étel vagy ember.
Egy átlagos nap reggel hétkor kezdődik ébresztővel és reggeli tornával, majd imádkozunk egy rövidet és reggelizünk. Délelőtt leggyakrabban szabadfoglalkozás van, majd az ebéd után, délután szoktak jönni a szervezett programok. A tavalyi évben nagyon szép időnk volt, így rengeteg kinti programot tudtunk csinálni a gyerekeknek. A legtöbb esemény a táborhely területén zajlik le, ide jönnek vendégek, akik különböző játékos feladatokkal készülnek a gyerekek számára. Minden évben a legnagyobb kedvenc a motoros banda, akik a táborhely utcáján minden táborozót elvisznek egy-két körre a járműveiken. Ezen kívül vannak zenés-táncos mulatságok, kézműves foglalkozások. A kedvező időjárás miatt voltak vizes programok is, elmentünk a gyerekekkel a Velencei tóhoz is. A vacsora és fürdés után gyakran esti mesével vezetjük le a napot. Az éjszaka folyamán két táboroztató felügyeli a gyerekeket, esetleges hangoskodás, balesetek elhárítása miatt.
Nagyon szerettem a táborban, hogy a hét folyamán lehetősége van mindenkinek kedveskedni a másiknak levél, édességek formájában a „Postán” keresztül. Ez úgy néz ki, hogy van egy doboz és a nap folyamán ide lehet bedobni az elküldeni kívánt csomagokat, ami napi háromszor (három étkezés végén) kerül kiosztásra két kis önkéntes „postás” által. Mi, táboroztatók is kapunk rengeteg levelet a gyerekektől. Az eddigi kedvenc levelem egy Down-szindrómás kislánytól jött, amiben megírta a házasságunk forgatókönyvét és gyakorlatilag levélben összeadott minket.
Összességében nagyon örülök, hogy eljöttem ebbe a táborba, felülmúlhatatlan érzés a tábor végén fáradtan, de tele szeretettel elbúcsúzni mindenkitől, tudva, hogy jövőre ugyanitt találkozni fogunk! Mindenkinek ajánlom, ha lehetősége van önkénteskedni, tegye meg, úgy gondolom sokkal többet vissza lehet kapni, mint amennyit beletesz az ember.