Interjú a Gépész Szakkollégium elnökével 

A GSZK jelenlegi elnöke Kovács Márk, aki már második éve tölti be ezt a pozíciót. Tanulmányait pedig gépészeti modellezés mesterszakon végzi. 

Káté: Be tudnád nekünk mutatni pár szóban a GSZK-t? 

Kovács Márk: A Gépész Szakkollégium 2012 óta működik, tehát idén lesz a 10. évfordulónk. Maga a szakkollégium szakosztályok csoportosulásából jött létre. A különböző szakosztályok úgy gondolták, ha összefognak  könnyebb lesz szervezeteket, cégeket bevonzani és pályázatokat leadni. Az elején kisebb szervezetként üzemeltünk, majd 2014-től egy újabb szemléletmód hatására a “szakkollégiumosság”, “közösségesség”  felé kezdett elmenni a dolog. Ezután kezdődtek el az első közösségi események, mint a karácsony, piknik, szakmai szempontból pedig a konferenciák, kerekasztal-beszélgetések , vitaestek. Szakosztályos rendszerben 9 szakosztály van a szakkollégiumban és egy most újjáalakuló versenycsapatunk, a BME SharkTeam. 

Káté: Az említett szemináriumokra, bemutatókra külső előadót hívtok meg, vagy egymás között tartatok előadásokat? 

K. M.: A szakosztályok és a szakkollégium vezetősége is szokott szervezni ilyen programokat. A legtöbb kurzus a szakkollégistáknak van, ezek főként a külön szakosztályok által szervezett előadások. Ezekre az előadásokra hívtunk már egyetemi oktatókat is és nem egyszer volt példa külsős előadók meghívására is. Van amiért fizet is a szakkollégium, ezekre vannak pályázataink. Sok cég nagyon szívesen küld felkérésre előadókat, hiszen ismerik a GSZK nevét. Előző félévben volt például kerekasztal-beszélgetésünk  a Kármán aulában, ami a Megújuló- és Nukleáris energiáról szólt. Erre az eseményre meghívtuk beszélgető feleknek Dr. Aszódi Attilát, aki jelenleg a TTK dékánja, Dr. Pálvölgyi Tamást, illetve Dr. Buzási Attilát, aki pedig a moderátor szerepét látta el. 

Káté: Tudnál még nekünk mesélni egy keveset  a BME Shark Teamről? 

K. M.: A versenycsapatunk 2014-ben alapult meg először, majd 2018-ban érdeklődés hiányában szüneteltettük a csapat működését. Az idei évben viszont az elnökség szeretett volna egy nagyobb projektet indítani, ami segítene összekovácsolni a tagokat, így újra elindították a SharkTeam projektet és elhatározták, hogy indulni fognak a Shell Eco-marathonon . Ennek a versenynek a célja, hogy ugyanannyi üzemanyagból minél nagyobb távot tegyen meg a jármű meghatározott sebesség és egyéb paraméterek mellett. A csapat neve az autó alakjából ered, aminek csepp/ cápa alakja van. Ennek a kocsinak az újraépítése történik most. 

Káté: A COVID milyen hatással volt a szakkollégiumra, milyen mértékben érintett titeket a pandémia? 

K. M.: A szakosztályokban sok projekt zajlik, ami sajnos személyes jelenlétet igényel. Voltak szakosztályok, akik könnyebben meg tudták oldani az online működést, viszont a legtöbben más programokkal helyettesítették a projekteket, mivel egyáltalán nem lehetett volna online dolgozni rajta. A Design Szakosztályban például a tervezésen van a hangsúly és ők könnyebben átálltak. A közösség szempontjából egyáltalán nem volt optimális a helyzet. A szakkollégium próbálta tartani a csapatszellemet, viszont sajnos a vírus után egy ideig meglátszott az otthoni kényelem hatása a programokon résztvevők létszámában. Talán most értük el azt az időt, ahol minden visszatért a rendes kerékvágásba, például a mostani bevonó estünkön nagyon szép számmal voltak résztvevők. Mi csak a jelenlévők létszámának a kétharmadára számítottunk. 

Káté: Milyen szakosztályok vannak a GSZK-ban, röviden mesélnél róluk? 

K. M.: A szakosztályok szorosan összedolgoznak a tanszékekkel. Mindegyik szakkollégium más-más tanszékhez tartozik,  majdnem lefedve a teljes gépészkari tanszéklistát az Anyagtudományi Tanszék kivételével, ami a Gillemot László Szakkollégiummal együtt munkálkodik. 

A legfrissebb szakosztályunk az Alkalmazott Mechanika szakosztály, akik 2020-ban alakultak meg a GSZK-n kívül. Ők már a megalakulásukkor csatlakozni akartak hozzánk, viszont a GSZK csak 1 év elteltével 2021 őszén fogadta el jelentkezésüket. Ők a Műszaki Mechanika Tanszékkel együtt dolgoznak, leginkább végeselem modellezéssel, amiből kurzusokat is tartanak rendszeres jelleggel. De foglalkoznak egyebek mellett programozással is. Velük találkozhattok ezen kívül a mechanika, statika, szilárdságtan konzultációk keretében is. 
Az Áramlástan szakosztály főként az Áramlástan Tanszékkel működik együtt, de a Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékkel is folytatnak munkálatokat. CFD szimulációk, szélcsatornás mérések, laborok helyszíni segítésével  foglalkoznak. 
A Design Szakosztály főként a géptervezőknek és a terméktervezőknek lehet érdekes. Itt tervezéssel kapcsolatos projektek futnak leginkább. 
Az Épületgépész Szakosztály az Épületgépész Tanszékkel együtt dolgozik. Ők sok látogatást szerveznek, például nemrég voltunk a MOL toronyban is a szervezésük keretében. 
A Gépészeti Eljárástechnika Szakosztály létszáma kicsit megfogyatkozott, mivel a képzésben megszüntették az ehhez tartozó szakirányt, ezért nekik nehezebb most megszólítani a hallgatókat. Ők is üzemlátogatásokat szerveznek és kisebb projektekkel foglalkoznak. 
A Gyártás Szakosztályhoz tartozik a forgácsolás, CNC, CAD kurzusok.  
Energetika Tanszékkel a Kalorikus Gépek Szakosztály van szoros kapcsolatban. Ők főként belső égésű  motorokkal és turbinákkal foglalkoznak. Jelenleg több projektjük is fut és különböző szakköröket tartanak, melyek közül említésre méltó a Lotus versenyautó replika projekt. 
A legnagyobb szakosztályunk a Mechatronika Szakosztály. Ők rengetek konzultációt szerveznek mind mechatronika szakosoknak és más gépészkari hallgatóknak is. Ezen kívül rengetek projektjük fut nekik is. 
A Polimertechnikai tanszékhez köthető a Polimertechnika Szakosztály, akik a laborokban többek között 3D nyomtatással, laminálással, kompozitokkal foglalkoznak. 

Káté: Miért érdemes szerinted belépni a GSZK-ba, vagy valamelyik szakosztályba? 

K. M.: Ha valaki belép valamelyik szakosztályba, akkor ő automatikusan szakkollégiumi tag is lesz. Ez nagyon sok előnnyel jár. Például egy nagyobb közösség tagja lehetsz, sportbajnokságokon, csapatépítőkön vehetsz részt. A GSZK az országos szakkollégiumi közösségben is részt vesz, így lehetőség nyílik az össz-szakkollégiumi  programokon való részvételekre is, mint például a szakmai, közösségépítős nyári táboron a NYATA-n. Nyilván szakmai szempontból is sok lehetőség van a fejlődésre. Fontos szerepet játszik a szakosztályok és a tanszékek kapcsolata, amely által a hallgatók közelebb kerülhetnek az egyes tanszékekhez. Így könnyebb akár TDK-ba is belekezdeni, kutatásokba becsatlakozni. A TDK szempontjából a GSZK biztosít egy gyakorlási lehetőséget, hiszen szervezünk egy saját konferenciát, ahova oktatókat is meghívunk , így nagy segítséget tudnak nyújtani az előadástechnikában, tanácsokkal szolgálhatnak a diákoknak még a TDK előtt. 

Káté: Hogyan lehet csatlakozni a GSZK-hoz? 

K. M.: Félévente szervezünk tagfelvételt.  A szemeszterek második hetén tarjuk a tájékoztató estünket, ahol minden szakosztály egyesével bemutatkozik. Ha szimpatikus valakinek a szakkollégium, egy formot kell kitöltenie, amiben bejelöli melyik szakosztály érdekli, és le kell írnia, mivel szeretne foglalkozni. A harmadik hét elején egy interjúra kerül sor a megfelelő szakosztályban. A szűrési procedúra a form, és az interjún való megjelenés. Akik  ezeket elvégzik, nagy valószínűséggel bekerülnek a GSZK-ba, mivel úgy véljük ezzel már megmutatták lelkesedésüket. 

Káté: Egy embernek van lehetősége több szakosztályra? 

K. M.: Igen, jelenleg is van ilyenre példa, viszont így is meg kell felelnie a szakosztályok külön követelményeinek, szóval aki szeretné csinálni, és van ideje, nyugodt szívvel megteheti. 

Káté: Mi motivált téged arra, hogy a GSZK-ba jelentkezz és most mi a motivációd? 

K. M.: A Szakkollégiumba 2019 tavaszán jelentkeztem a Design szakosztályba. Akkor voltam második féléves gépészmérnök BSc hallgató. Már a gólyatáborban megismerkedtem a körökkel és akkor tudtam, hogy szeretnék részt venni valamelyik öntevékeny körökben, viszont az első félévemben először ki akartam tapasztalni mennyire fér bele az időmbe ez és utána kezdtem foglalkozni a szakosztályokkal. Majd a második félévben elkeveredtem a tájékoztató estre és végül a Design szakosztályra esett a választásom. A próbázásom időszakát a Design szakosztályban töltöttem és a 3. évemben az egyik alelnöke lettem a szakosztálynak. A COVID idején az akkori elnökség győzködésére leadtam az elnöki pályázatot és azóta töltöm be a pozíciót. Így lettem tehát elnök és most jelenleg nagyon szívesen csinálom, de nem tudom meddig fogom még a posztot betölteni . A COVID után minden a rendes kerékbevágásra való visszatérésről szólt, a közösség újra összekovácsolásáról és a vírus előtti programok visszahozásáról. Ez majdnem egy teljes tanévet igénybe vett. Az első félévemben elnökként a szakkollégium előző alelnökei megmaradtak, viszont már féllábbal kilógtak a vezetőségből. Majd januárban jött egy rendkívüli vezetőségváltás, ahol végül új lett az alelnöki gárda is. Velük sokkal lelkesebben lehetett elindulni, viszont kissé előjött a tapasztalatlanság problémája a legelején, de ez már egyre kevésbé van jelen. Ebben a tanévben pedig szeretnénk egy picit tovább lépni. A Covid előtti időszakhoz képest szeretnénk fejlődni. Emiatt is szeretnék még itt lenni, hogy ebben tudjak segíteni. Most egy tanévig van a mandátumom, úgyhogy ebben a tanévben mindenképp itt leszek, utána meg ahogy alakul. 

Káté: Említetted, hogy nagyon sokan vagytok a szakosztályban, hogy tudtok ennyi embert összefogni? Hogy épül fel a szakkollégium? 

K. M.: 312 hallgató van jelenleg a szakkollégiumban. Más szakkollégiumokban ennyi ember nem szokott lenni általában 30-100 ember között szokott lenni a létszám. Még a Simonyi Károly Szakkollégium rendelkezik ekkora létszámmal. Más szakkollégiumokban nincsenek szakosztályok, így egyedi a működésünk. Máshol szokás időközönként a Szakkollégium tagjait közgyűlés alatt összehívni, viszont nálunk ennyi embert nem igazán lehet, csak SZMSZ módosításhoz szoktuk összehívni.  

Az irányelveket, döntéseket a Szakosztály Vezetői Fórumon hozzuk meg, ahol a vezetők kétheti rendszerességgel ülnek össze. Pontosabban a 9 szakosztályvezető, a szakkollégiumi kapcsolattartó a GHK részéről és a GSZK elnöksége. Itt beszélnek meg minden fontos dolgot, mint például a tagfelvétel időpontját vagy, hogy mikor milyen esemény lesz, stb. 

Az elnökségben 10-en vagyunk, jómagam és hat másik alelnök, illetve az elnökségi munkát az operatív stáb 3 embere segíti jelenleg. Mi is külön összeülünk és a GSZK-t összességében érintő dolgokról beszélünk. 

Káté: Említetted, hogy vannak szakosztályokat átívelő programok. De van-e esetleg szakosztályokat egybefogó nagy közös projekt? 

K. M.: Erre alakult meg például a SharkTeam is. De szoktak alakulni hasonló más ilyen projektek is. Például, ha a design szakosztály tervez valamit és meg is akarja valósítani, akkor segítséget kérhet bármelyik szakosztálytól. Például, ha van egy tengely azt a gyártási szakosztállyal készíttethetik el, ha valami műanyagból kell, akkor szólnak a polimer szakosztálynak. Szóval ilyesmi projektek vannak, ahol kisebb összedolgozások történnek. Olyan is van, hogy az egyik szakosztály a másiknak oktat valamit. 

Káté: Van a GSZK-n kívül együttműködés más öntevékenykörökkel, versenycsapatokkal? Például a KÁTÉ állványokat is a Polimertechnika Szakosztály csinálta. 

K. M.: Igen, vannak. A Polimertechnika- és Gyártás Szakosztályt szokták gyakran megkeresni a különböző versenycsapatok, hogy készítsenek el valamit, ezek között voltak már érdekes kérések is. Múltkor a Kozmosz kör keresett meg minket, hogy egy mars járó építéséhez segítsünk. Az ő céljuk jelenleg ebbe minél több szakkollégiumot bevonni. 

Káté: Mit tartasz az elmúlt egy év legnagyobb eseményének, eredményének? 

K. M.: A legnagyobb talán a kerekasztal-beszélgetésünk  volt, ahol 70 résztvevő volt. Ez volt talán a mérföldkő, aminél azt mondhattam, hogy visszaállt a GSZK a rendes kerékvágásba. Illetve a nyári táborunk is nagyon sikeres volt . 

Káté: Voltak nehézségek az elmúlt időben? 

K. M.: Számomra a COVID-ból való felépülés volt a nehézség. A COVID időszakról nem tudok nyilatkozni, akkor nem én voltam az elnök. Ugyanúgy voltak kurzusok, de sok mindent máshogy, nehezebben tudtunk megszervezni. Például a szokásos nyári táborunkat a COVID alatt csak a Műegyetemi Szakkollégiumok Közössége (röviden MŰSZAK) által összefogott 13 szakkollégiummal együtt tudtuk összehozni.

Káté: Milyen tanácsot tudsz adni egy friss jelentkezőnek? 

K. M.: Mindenképpen ajánlanám neki, nem kizárólag  a GSZK-t, hanem bármilyen öntevékeny kört. Senkit ne tántorítson el a szakkollégiumhoz való csatlakozástól, ha például gólyaként úgy érzi, hogy szakmailag még nem tud sokat. Rengeteg segítséget fog kapni, és ez egy remek fejlődési lehetőség. Illetve aki úgy érzi, már nincs mit tanulnia, az tud segíteni a többieknek. Az a lényege az egésznek, hogy fejlődjünk, és fejlesszük egymást.