EFOTT – 2021-ben is!

Itt a várva várt nyár, a fesztiválok időszaka. Augusztus 11-15 között az EFOTT is megnyitja kapuit a fesztiválozók előtt.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója 1976 óta van jelen hazánkban. Ez idő alatt számos helyen került megrendezésre, de 2014 óta a Velencei-tó ad számára helyet, ami ebben az évben sem lesz másként. A csodás környezetben minden idelátogató kellemesen érezheti majd magát.

A fesztivál nemrég bejelentette szinte az összes zenei fellépőjét. A szervezők a „zenei stíluspaletta teljes kiaknázását tűzték ki célul”, így mindenféle stílust képviselő zenész várható ide. Köztük rock, alternatív, hip-hop előadók és lemezlovasok, összesen négy koncerthelyszínen lépnek fel, melyek közül újdonságnak számít a 2-es számú nagyszínpad, ahol a könnyűzene áll majd a középpontban.

Többek között fellép: Rúzsa Magdi, Horváth Tamás, Follow The Flow, 30Y, Bagossy Brothers Company, Irie Maffia, Margaret Island, ROAD, Depresszió, a hip-hopban tevékenykedő BSW, Hősök és Sub Bass Monster. Az Old’s Club-os emlékeket idézvő Groovehouse, illetve Korda György és Balázs Klári is koncertet fog adni. A szombati napon 21:45-től Flo Rida lép színpadra, akinek a Low, Wild Ones és Whistle számokat is köszönhetjük.

Források:
https://efott.hu/efott-98-ban-kesz-a-zenei-program/
https://efott.hu/flo-rida-iden-is-az-efott-ra-keszul/