XXXIV. OTDK

Kevesebb, mint tíz napon belül indul a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, melyben egyetemünk a műszaki tudományi-, valamint a kémiai és vegyipari szekciónak ad otthont. Az esemény miatt a szervezők sajtótájékoztatót tartottak, amely során felhívták a figyelmet a programsorozat fontosságára.

A két szekció egyik házigazdája Józsa János rektor, a másik pedig Kotán Attila kancellár. Az „Összefogás a tehetséggondozásért” című sajtótájékoztatón jelen voltak a rendezvény házigazdái, Horváth Zita oktatásért felelős helyettes államtitkár, Kovácsné Tóth Ágnes Budapest Főpolgármesteri Hivatalának kabinetfőnöke, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke, továbbá rektorhelyettesek, dékánok, oktatók, hallgatók, szponzorok és a szakmai támogatók tisztelték meg jelenlétükkel az alkalmat.

A rendezvény arany fokozatú támogató cégeinek képviseletében a szóvivők kifejezték elismerésüket mindazokkal a hallgatókkal és az őket segítő oktatókkal szemben, akik fáradságos szakmai tudományos kutatói munkájukkal, valamint az innovációs tevékenységük által segítik elő a nemzet gazdasági sikerességét. Az ő befektetett munkájuk és a beléjük fektetett ösztöndíjak mindenképp megtérülnek, mindössze türelemmel kell lennünk, hiszen ezek hosszú távú befektetések, amelyek fokozatosan térülnek meg két- három évtized alatt. Az OTDK mind a hallgatók, mind konzulenseik számára hasznos, hiszen a hallgatók belekóstolhatnak a tudomány ízébe, eközben pedig visszahozzák konzulenseik fiatalságát, hogy ezáltal bölcsebbek lehessenek.

Az idei OTDK-n 5000 hallgató vesz részt, akiket mintegy 6000 oktató, kutató, valamint külső ipari szakember segített témavezetőként. Az OTDK egy bemutatkozási lehetőség azok számára, akik az intézményi TDK fordulókon továbbjutottak (helyezést értek el). Akik élni kívántak a lehetőséggel, azoknak az OTDT honlapjára kellett dolgozatukat feltölteni 2018 decemberig.

Egy dolog felől bizonyosak lehetünk: az idei OTDK is nívós rendezvénynek ígérkezik, ahol a legjobbak közül is a legkiválóbbak adják elő kutatásaikat.Már mindannyian várjuk március 21- ét, amelyről természetesen tudósítani fogjuk azokat, akik nem voltak jelen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük