Rangos kitüntetéseket vehettek át oktatóink

Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnökének társaságában március 15-én adta át egyéb rangos elismerések mellett a Magyar Érdemrendek különböző fokozatait, valamint a Széchenyi-díjakat, mely kitüntetésekben ezúttal több, egyetemünkön tevékenykedő szakember is részesült.

A díjakról röviden:

  • A Magyar Érdemrend elődjét 1922-ben Horthy Miklós alapította, a ma ismert formában 1991-ben jött létre. Több fokozata létezik, mind polgári, mind katonai szinten a legkisebb értékkel bíró lovagkereszttől kezdve egészen a lánccal ékesített nagykeresztig. A köztársasági elnök adományozhatja azoknak, akik tevékenységükkel nemzetközi szintű elismerést vívtak ki maguknak.
  • A Széchenyi-díj a korábbi Állami Díj utódja, ilyen néven 1990 óta létezik. A díjat a tudományos munka elismeréseként adományozzák. A díjra bárki előterjeszthet arra alkalmasnak gondolt személyt, melyet előbb egy 25 tagból álló bizottság (Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottság) bírál el, majd azt általuk előterjesztett lista alapján a mindenkori kormány tesz javaslatot a köztársasági elnöknek, akié a végső döntés joga.

A köztársasági elnök mások mellett a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Dr. Stépán Gábornak, a Műszaki Mechanikai Tanszék tanszékvezetőjének, a Gépészmérnöki Kar korábbi dékánjának „a nemlineáris mechanika és a rezgésanalízis területén elért nemzetközileg is elismert tudományos eredményei, valamint iskolateremtő egyetemi oktatói munkája elismeréseként.”

Áder János továbbá Széchenyi-díjjal tüntette ki mások mellett Dr. Czigány Tibort, a Gépészmérnöki Kar jelenlegi dékánját „a polimer kompozit anyagok fejlesztésében és a technológiák ipari gyakorlatba való bevezetésében elért kimagasló eredményei, valamint az oktatásban és a kutatói utánpótlás nevelésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként”, valamint Péceli Gábort, egyetemünk korábbi rektorát „a méréselmélet és a kiberfizikai rendszerek területén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos kutatásai, valamint szakmai eredményeinek a hazai villamosmérnök- és informatikusképzésbe történő bevezetésével a magyar műszaki felsőoktatás palettáját gazdagító, iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként.”

A díjazottaknak gratulálunk elismerésükhöz!

(Forrás: mno.hu; Wikipedia)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük