Áram. Szünet – szemelvények egy oktató naplójából

szeptember 13., szerda

Tizenharmadika. Szerda. Reggel. Nyolc óra. Egyetemi napok. Nehezen indul be a mai nap is.

Biztosan nem sokan lesznek az órámon, hiszen mind buliztak az éjjel, a lelkiismeretesebbje bejön az előadásra – aludni. Néhányan lézengenek, ott hátul megbújnak a pulcsijuk alatt, elől reggelijüknek fognak hozzá. Nincs mire várni, itt már nem lesznek többen, kezdek.

A kivetítőre visszatükröződik a napfény, semmi nem látszik – még jó, hogy reggel direkt módosítgattam a diákat. Megkérdem, hogy behúzzam-e a függönyt, kapok néhány kósza igent, de így teljesen sötét van – tuti recept az alvásra. Alighogy belejövök a beszédbe, elmegy a kihangosítás, ám a hallgatóságnak ez már alig tűnik fel. Ám ekkor… az ipari forradalmak kusza, mesterségesen definiált rengetegében kialszik a projektor. Kész, vége, nincs tovább. Megnézem, hogy én nyomkodtam-e félre valamit, kilazult-e a kábel, vagy csak a NO SIGNAL (YES COLGATE) szokásos mizéria folyik-e, de semmilyen jól bevált oktatói recept nem segít.Az egyik hallgatóm megszólal: „Elment az áram.” Na, csak ez kellett… A folyosón sincs villany, a teremben sem. Bravó, ipari forradalom 0.0.Elrendelem a kényszerszünetet, elkezdem krétával felrajzolni a táblára az ábrákat, míg a laptopom bírja. Lehetne még ennél rosszabb?!

Igen, lehet. Egyszerre megszólal valami tűzjelző, és a hallgatók valamennyi hezitálás után csatlakoznak a folyosón lefelé igyekvőkhöz. Én is felszólítom őket, indulok velük, a tűz nem játék. Megkérdezem a portaszolgálaton, hogy mi van, erre közlik, hogy tűz nincs, csak valamilyen riasztó kezdett el működni. Mit tegyek most? Az órát meg kell tartani! De hol vannak a hallgatók? Irány utánuk a Sóhajok hídjához, hátha ott gyülekeznek. Valóban, megtalálom őket, visszainvitálom az órára, s noha egyesek vonakodva, de visszaszállingóznak néhányan.

E jó félórás közjáték után folytatom az anyagot, miközben elképesztően zúg a riasztó. A hallgatók rendesek, az első sorokat töltik fel, tényleg figyelnek, jegyzetelnek, másolják az ábráimat. Végül befejeződik az óra, a leghűségesebbek itt maradtak, van értelme még tanítani!

Tizenharmadika. Egyetemi napok. Tíz óra. Áramszünet. Vak tűzriadó. Csupán egy újabb nap az oktatók kalandos életéből.


A mesterképzéses évfolyamok nevében köszönet Dr. Németh István egyetemi docens úrnak, aki minden nehézség ellenére megtartotta előadását. Jelen cikk nem tükrözi a Tisztelt Tanár Úr gondolatait, az csupán az írói fantázia szüleménye.

Írta: Bolyki Zsolt. A képek illusztrációk.

 

Leave a Reply