KÁTV – EBEC Budapest 2017

Március 6-8. között került megrendezésre a BEST Budapest által rendezett European BEST Engineering Competition (EBEC) helyi fordulója, amely Európa legnagyobb mérnökhallgatóknak szóló versenye. A megmérettetés célja, hogy a kontinensen tanuló jövőbeli mérnökök kipróbálhassák magukat egy új környezetben, ahol innovatív gondolkodásukkal és szakmai tudásukkal jeleskedhetnek.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=4kI3Kcyf7e8]

A verseny két kategóriából áll, amelyekre a résztvevők egymástól függetlenül 4 fős csapatokban jelentkezhettek: a case study kategóriában a feladatot Knorr-Bremse Rail System Budapest adta, amelyben a versenyzőknek GPS koordinátákkal kellett dolgozniuk, míg a team design kategóriában egy Stirling-motort kellett építeni az AVL jóvoltából.
Az esettanulmányi feladatnál szoros verseny alakult ki a csapatok között, azonban a sajnálatos hideg idő miatt a motorok közül csak egy volt képes kielégítően működni, így nem is volt kérdéses, melyik négyes fogja megnyerni a kategóriája főnyereményét.

A kategóriákban győzedelmeskedő csapatok értékes nyereményeik mellett kivívták a lehetőséget, hogy részt vegyenek a verseny második fordulóján, az EBEC Centralonзайм онлайн мфо, ahol Csehország és Szlovákia legjobb csapataival mérkőzhetnek meg április 18-21. között Székesfehérváron.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük