KÁTV – BME-BT FC – Tihany FC futsal meccs

Február végén rendezték meg a futsal NB II utolsó fordulóját, ahol a BME csapata fogadta a Tihany FC csapatát.

Egy nagyon színvonalas sporteseménynek lehettünk tanúi a Gabányi László sportcsarnokban, a BME BT FC- Tihany FC NB II. futsal mérkőzésén. A mérkőzésre rengeteg lelkes néző is kilátogatott a csapatát buzdítani. A mérkőzés elején Szabó Zoltán, a British Telecom magyarországi vezérigazgatója tartott köszöntőbeszédet, ahol elmondta, hogy a BME futsalcsapatának a BT lett az új szponzora és ezzel kapcsolatban több dolgot is kiemelt, hogy ez egy olyan kapcsolat a futsalcsapat és a szponzor között, melyből mindketten profitálnak. Az egyik legfontosabb dolog ezzel kapcsolatban, hogy megismertessék a fiatal mérnökgenerációval a British Telecomot és ezzel is felhívják a figyelmet magukra, illetve várják a frissdiplomás mérnököket és a még hallgatókat magukhoz. Ezen kívül még azt emelte ki, hogy a British Telecomnál rengeteg focizni vágyó dolgozójuk van, és így akár játszhatnak a BME-s csapattal is együtt.
A csordultig telt lelátókon remek volt a hangulat, egész meccsen buzdították a csapatokat. Ez a nagy nézőszám többek között a Senior Gárdának volt köszönhető, akik szervezetten vonultak ki együtt, illetve Facebook-eseményt is hirdettek.
A meccs nagyon hajtósan indult, de már az első félidőben megszerezte a BME csapata a vezetést, majd növelte előnyét még a félidő lefújása előtt. A második félidőre a Tihany csapata elfáradt és lelkesedését is elvesztette, így még több gólt szereztek a hazaiak, akik végül egy 6:0-s sikernek örülhettek.
A lelátókon a Seniorokon kívül találkoztunk még a bajnokságban játszó másik csapat játékosaival is, akik velünk együtt izgulták végig a meccset, ugyanis nekik a BME csapatának a győzelme jelentette az alapszakaszból való továbbjutást.
A csapat ezzel a győzelmével első helyen jutott tovább az alapszakaszból a rájátszásba, amit már nagyon várnak, hogy összemérhessék erejüket a rivális csapatokkal. Természetesen csakis a győzelem lehet a cél nekik, ahogy azt hallhattuk a hazaiak csapatkapitányától.

 

Leave a Reply