N6.2. – Energetikus Hallgatók Találkozója

Februárban második alkalommal került megrendezésre a Magyar Energetikus Hallgatók Találkozója. Az eseményen a KáTV stábja is forgatott, most a szervezők beszámolóját olvashatjátok.

MetIT_2017_02_04_karacsonyinancy-44

2017. február 2. és 5. között került megrendezésre a Magyar Energetikus Hallgatók II. Találkozója Budapesten. A négynapos ifjúsági konferenciára három ország hat egyetemének kilenc csapata érkezett, a szervezőkkel együtt összesen több, mint száz hallgató vett részt az eseményen.

A résztvevő csapatoknak a regisztráció után városnézésre is lehetősége nyílt a rendezvény első, csütörtöki napján.

A pénteki nap első felében a résztvevők olyan budapesti, illetve környékbeli cégek üzemeit látogathatták meg, mint a Siemens csepeli transzformátor gyára, a Weishaupt Hőtechnikai Kft. telephelye, az Alpiq Csepel hőerőműve, vagy éppen a Thermowatt technológiáját használó ferencvárosi átemelő telep.

A közös ebédet követően a résztvevők megérkeztek a rendezvény fő helyszínére, a Magyar Mérnöki Kamara dísztermébe. A jelentkezett csapatokat vegyes csoportokra osztották a szervezők. Az e napon levezényelt feladatok az ún. vegyes vetélkedő keretein belül oly módon kerültek kialakításra, hogy azok megoldásához – a mérnöki szemléletmód mellett – szükség volt a műszakitól eltérő gondolkodásmódra, illetve a csapattagok szoros együttműködésére is. A vetélkedőn az Ifjúsági Tagozat mellett az esemény főtámogatója, az EU-FIRE Kft. is biztosított feladatokat.

2017-02-05_metitszombat_wolfm-66(1)A KÖRET Kör által biztosított vacsora elfogyasztása után sor került egy csapatépítőre, mely által a résztvevők jobban megismerhették egymást.

A szombati nap ünnepélyes megnyitóval indult, mely során Kóródi Brúnó Zoltán, a Találkozó egyik főszervezője köszöntötte a megjelenteket, valamint megnyitotta a szakmai vetélkedőt. A zsűriben helyet foglaló szakembereknek változatos feladatokat kellett értékelniük a nap során. Ezek közül az első a csapatok által prezentált szakmai előadások véleményezése és pontozása volt. A továbbiakban a résztvevőknek sokszínű feladatokat kellett megoldaniuk. Az OT Industries nyújtotta feladvány mellett a Naphőerőmű építés bizonyult a legkomolyabbnak. A csapatoknak egy olyan makettet kellett építeniük, amely a napot helyettesítő izzó által kibocsátott fényt a lehető legpontosabban koncentrálta egy adott felületre. A szakmai vetélkedő végeztével a résztvevők a gálavacsora helyszíne, az újbudai Trófea Grill étterem felé vették az irányt, ahol jóízű ételek és finom italok társaságában, jó hangulatban zárult a szombati nap.

Vasárnap reggel került sor az eredményhirdetésre, amelyet nagy érdeklődéssel vártak a résztvevők. Minden csapattag egy emlékcsomagot , az első három helyezett pedig értékes ajándékcsomagot is kapott a támogatók felajánlásából. Az első helyezett mindezek mellett további 100.000 Ft-os jutalomban is részesült. A fődíjakon kívül a Rákóczi Szövetség különdíjat osztott ki a határon túli csapatok között.

30Az eredményhirdetést követően a rendezvény létrejöttét segítő cégek előadásai következtek, melyeket a résztvevők érdeklődően fogadtak. Az esemény zárásaként Dudás Gergely, a Találkozó másik főszervezője, megköszönte a korábbi és jelenlegi szervezőknek, a támogatóknak, a Gépészmérnöki kari öntevékeny köröknek – a KÖRET Körnek, a KÁTÉ-nak, a Fotókörnek, illetve a Kármán Stúdiónak – a zsűri tagjainak és a résztvevőknek, hogy hozzájárultak az esemény létrejöttéhez. A 2016-os hagyományteremtő rendezvény után a 2017-es ifjúsági konferencia is sikeresen zárult. Minden jel arra mutat tehát, hogy a jövőben is összegyűlnek majd évente (legalább) egyszer a Kárpát-medence energetika iránt érdeklődő hallgatói.

(Képek: Karácsonyi Nancy, Komlóssy Tekla, Wolf Máté – KTK Fotókör)

Szólj hozzá