Értékelő kocsmatúra: 4-es 6-os túra

Ti eljöttetek, és értékeltetek! A cikkből most kiderül, hogy szerintetek melyik volt a híres 4-es 6-os útvonalának legjobb kocsmája!

combino_6

A zuhogó eső senkinek sem szegte kedvét, hogy eljöjjön a mostanra már hagyománnyá avanzsálódott Káté értékelő kocsmatúrájára, melynek mostani terepe nem más volt, mint a Nagykörút villamoshálózatának útvonalába eső kocsmahálózat.

Az utunk a Móriczon kezdődött, ahonnan fonódó villamossal mentünk el a 4-6 végállomására, a Széll Kálmán térre, így a KTK irányába megtéve a villamostúrát. Nem véletlenül volt ez a megfontolás, hiszen az utolsó állomás így az Old’s Club lehetett, és jobb ott elveszteni a fonalat, mint valahol a Széll Kálmán tér környékén. A kocsmatúrán az értékelést is szem előtt tartva szelektáltunk, és csak kilenc kocsmát jártunk végig.

(forrás: Humbák Művek)

A végiglátogatott kocsmák sorrendje a következő volt: Tünde Presszó – Kétlyukú Söröző – Rózsadomb Presszó – Raklap Pub – 4es6os Söröző (Király utca) – Humbák Művek – Andersen/Krúdy Söröző – Hordós Söröző.
Az utolsó előtti állomás kétfelé szakította a tábort, az Andersenbe ugyanis a korán érkezők nem fértek be, ezért alternatív megoldásként a Krúdyt választották az Andersen pótlására.

A kocsmák végigjárásán kívül komoly munka is várt az ellátogatókra, hiszen mindenki kapott egy értékelőlapot, amelyen a különböző kocsmákat pontozhatta 1-5-ig terjedő skálán. Az értékelés négy szempont alapján ment: Ár/érték arány, Hangulat, Kínálat, Berendezés.

(forrás: kocsma.hu)

Ár/érték arány

Ezen kategóriát hatalmas fölénnyel nyerte meg az Andersen, minden bizonnyal a méltán híres méter sörének és az olcsó shotoknak köszönhetően. Mögötte a Rózsadomb Presszó végzett a koktélakciójával, de a dobogó legalsó fokára felállhatott a Tünde Presszó is, az ár/érték kategória első felének vitathatatlan bajnokaként. És hogy mennyire szeretik a résztvevőink a sört? Ezt mutatja az, hogy a sört drágán mérő kocsmák ebben a kategóriában a lista végén kullognak, ide sorolva a Humbák Műveket, illetve a Raklap Pub-ot.

Hangulat

A hangulat legtöbbször egyenes arányban változik egy adott kocsmánál az előtte bejárt állomások számával. A mostani túrán is megfigyelhető volt hasonló jelenség, ugyanis az utolsó három állomás bekerült az első négybe a Hangulat kategóriában. Az egyedüli kocsma, ami beékelődött az utolsó állomások közé az a Raklap Pub volt, amely föld alatti kocsmaként, raklapokból kialakított ülőhelyekkel, nagy kivetítős teremmel, illetve csendes félhomállyal korai állomásként is megszerezte ezen kategória második helyét. A lista élén ezúttal is az Andersen végzett, a harmadik helyre a Hordós Söröző került fel megelőzve a Krúdy Sörözőt. A hangulat értékelését befolyásolta a csütörtök este a kocsmákban lévő tömeg, hiszen a lista végén szereplő Humbák Művek és 4es6os Söröző is annyira tele volt, hogy az akkor még egyben lévő társaságunk nem fért el bennük. Márpedig ha nyomorogni kell a pultnál, illetve nem lehet kényelmesen fogyasztani, az nagyon rossz hatással lehet a hangulatért járó pontokra.

Kínálat

Még egy kategória, ahol az Andersen végzett az élen. Kétségtelen, hogy aki már valaha járt itt, ismerheti a shotok végtelen tárházát, a különböző koktélokat, a házi sörből készített méter sör ízét. A lista második helyére a Kétlyukú Söröző fért fel, míg a harmadik helyre a Rózsadomb Pub került. A bronzérmesnél érdemes kiemelni a kínálatot nem csak az italok terén, de a szolgáltatások terén is: darts, illetve karaoke is várja a látogatókat két szinten. Az egyedüli problémát a mellékhelyiség jelentette, ahol a piszoár bekötése nem sikerült tökéletesen, így az egész felső szint érezhette a nem túl kellemes szagokat. A lista végén ezúttal is ismerős neveket találhatunk, hiszen az utolsó három sorrendje a 4es6os – Hordós Söröző – Humbák Művek.

rozsadomb_kocshu

(forrás: kocsma.hu)

Berendezés

A berendezés olyan eleme a kocsmáknak, ami nagyobb társaságok esetén fontos a hangulat fokozásában és a társaság maradásra bírásában. A berendezés kategória győztese a Kétlyukú Söröző volt, ahol a kis kiszolgálópult ellenére az “ivótér” már jóval tágasabb volt, kellemes világítással, illetve hatszemélyes pubokkal tette vonzóbbá a helyet a visszatérésre. Emellett minden bizonnyal a csocsóasztal jelenléte is dobott a pontszámon, ezt ki is emelte a túra egyik résztvevője. A második helyen nem más végzett, mint az eddig minden kategóriát megnyerő Andersen, a hely méretével ezen kocsma esetén sem lehet kivetnivalót találni. A hangulatban második helyezett Raklap Pub a berendezés tekintetében is dobogós lett, míg a negyedik helyen hármas holtverseny alakult ki a Rózsadomb Presszó, a Humbák Művek, illetve a Hordós Söröző között. A kategória vesztese a Tünde Presszó lett, de lássuk be, egy ilyen kis helyet nehéz is lenne jól berendezni.

Összesítés

Az összesítést a különböző kategóriákra kapott pontok átlagolásával határoztuk meg. Aki végig követte a kategóriák helyezéseit, az nem lepődik meg azon, hogy a kocsmatúra abszolút győztes kocsmája az Andersen Pub lett. Sajnálhatják tehát azok, akik nem fértek be, hiszen az Andersen helyett választott Krúdy Söröző csak az összesített lista ötödik helyére ért oda. A képzeletbeli 4-es 6-os kocsmadobogó második fokára a Széll Kálmán tér közelében található Kétlyukú Söröző fért fel, így ha véletlenül ott ébred valaki a villamoson, térjen be egy jóreggelt sörre! A harmadik helyezett a remek hangulatú Rózsadomb Presszó lett, és amennyiben a WC-t is sikerül megjavítani, akár előrébb is repülhet a kocsmaversenyben! A túra utolsó állomása, a Hordós Söröző vitte haza a negyedik helyezést, míg a már említett Krúdy Söröző mindössze három század ponttal előzte meg az ötödik helyen a Raklap Pub-ot. A hetedik helyen végzett Tibi atya kedvenc kocsmája, a Humbák Művek, míg az összesített utolsó helyezést még éppen elkerülte a Tünde Presszó. Nem sikerült azonban elkerülnie a sereghajtó pozíciót a Király utcai 4es6os Sörözőnek, amely minden bizonnyal a telt ház miatt került ebbe a pozícióba.

Az összesített sorrend a pontokkal együtt:

kocsmatura

 

Köszönjük az ellátogatóknak, hogy együtt találtuk meg a 4-es 6-os útvonalának legjobb kocsmáját! Reméljük, jól éreztétek magatokat és találkozzunk legközelebb, a következő kocsmatúránkon, illetve a Slip 0. napján, a Kortes Kocsmánkon!

 

Leave a Reply