Az idei Fehérvári Zenei Napok, vagyis a FEZEN halad tovább saját hagyományai mentén, zúzásból, húzósabb nevekből és persze az „ipari”, vonatos bulizásból ezúttal sem lesz hiány. Fogadjátok szeretettel egy olvasónk élményeit a tavalyi fesztiválról!
Én úgy kerültem képbe, hogy egy jól sikerült 2013-as, egy napos akció után tavaly az utolsó pillanatban elhatároztuk 3-an, hogy ezúttal elejétől a végéig megnézzük, hogy mi is a helyzet FEZEN-en. A fesztivál szinte minden tekintetben hozta a szintet, sokszor túl is szárnyalta elvárásainkat, s az is jól tudta magát érezni, akinek a fellépők nevei nem igazán mondtak semmit, a fémszívűeknek pedig maga volt az anyaMÉH. Elnézve a felhozatalt ki merem jelenteni, hogy idén sem lesz ez másképp – a 2015-ös bérletet proaktívan, már hónapokkal előre meg is vettem. A fesztivál a vonatállomáshoz közel, a vasúti felüljárón megközelíthető régi MÁV telepen található (ha eltévednétek, barátságosan rátok szólnak az irányító toronyból, kipróbáltuk), a legnagyobb egybefüggő tere konkrétan egy focipálya. Hozzá kapcsolódik a vasutas dizájnos Fezen Klub a maga színpadaival. A város (bolt) 10, a belváros eltévedés nélkül 15 perc a szállástól. Megérkezve nincs is nagyon értelme tökölni, nézelődni, a fesztivál mellett, az út túloldalán elterülő tábor egyetlen tulajdonsággal bír: nagy. Semmi nincs benne, egy kevés árnyékot leszámítva. Idén remélem azért valami kisboltot, esetleg egy italkimérőt kihelyeznek, mert van az úgy, hogy a fesztivál hasonló létesítményeihez vezető max. 50 méter már túl van a teljesítőképesség határán. De azért érdemes reggeli magatehetetlenségünkön hamar túlesni – reggelente olyan lecsós, tojásos „parasztreggeli”-t árulnak a fesztiválon belül, hogy az még a legduhajabb éjszakák után is feltankolja az embert (legalább a legközelebbi italellátóig, ahonnét már minden megy magától), esetleg érdemes lehet célzottan megfejelni a dolgot egy Szent István sörrel a hagyomány és a tradíció jegyében, bár ezen exkluzív italt csak olyan városi ellátóhelyeken lehet beszerezni, mint a boltok. A fesztivál egyébként dicséretesen jól felszerelt kajaügyileg (megnyugtatásul: az itatóhelyek sűrűségére sem lehet panasz), az említett kulináris remekmű mellett külön szót érdemel a jalapeno paprikás, elképesztő kenyérlángos – végig kétpofára zabáltam, s új értelmet adott a Europe klasszikusának, azaz a The Final Countdown-nak. Ahogy szerintem a közönség 80%-a, én is csak ezt a stílusosan utoljára játszott szerzeményüket ismertem, de megérte végigvárni (és utána futni).A fesztivál talán legnagyobb szubjektív hibája, hogy közel van Budapesthez, így például nekünk nem igen volt alkalmunk a kívánt szintre (mélységre) hangolódni az odaúton, de azért mindent megtettünk, hogy a sátorállítással már gondjaink legyenek. Lett is. Az Ocho Macho például meg sem várt minket a kezdéssel. A könnyed stílus ellenére kiválóan megalapozta a hangulatot és idén is tervezek eljutni a koncertjükre. A felhozatal legnagyobb nevei rendre a rock/metál kategóriába esnek, a fesztivál hangulata is hasonul ehhez. Tánc helyett is inkább ugrálás vagy pogó és persze önfeledt fejrázás a jellemző. Az idei fellépők között is találunk számos külföldi nevet, a hazai zenekarok inkább a könnyebb vonalat képviselik. Előbbiek mindig a nagyszínpadra kerültek, s egy kivételtől eltekintve az első két napra. Emiatt kissé sűrű lesz a program első fele, a gondos tervezés nem árthat. A gitárőrültek örülhetnek először, szórakoztatásukról Gus G gondoskodik. Követi őket a Black Label Society az Ozzy gitárosaként is ismert Zakk Wilde vezetésével – kötelező program. Aztán, ha már nem lenne elég a jóból így első napra, meg is érkezik fél 11-kor a Judas Priest, hogy a metálpápa Rob Halford lesikoltsa a bőrt az arcunkról. Másnap a nagyszínpadon a fesztivál általam egyik legjobban várt előadója, Danko Jones fog kezdeni. Az ezúttal lemezbemutatót is tartó kanadai rock and roll formációhoz már volt korábban szerencsém. Egyszerűen kihagyhatatlan, idén tőlük várom a legnagyobb bulit. Szintén lemezbemutat nekünk a dallamos death metálban utazó, svéd Soilwork. Csütörtökön a háborús témáiról ismert Sabaton zár a nagyszínpadon, tőlük valami olyasmit várok, mint tavaly szintén itt fellépő Alestormtól – hangulatot, mert bár katonának nem vágyom, kalóz sem akartam addig lenni, míg utóbbi koncertjén képzeletbeli vitorlakötelekkel és a kormánykerékkel viaskodva végig nem daloltuk a tök ismeretlen dalszövegeket.
A külföldi előadók patinás sorát a szombatra tartogatott, sajátos, romantikus metálban utazó HIM zárja. Mindenképpen ott leszek, még ha nem is fogom sikoltva bedobni Ville-nek a bugyimat. Magyar zenekarok tekintetében idén talán visszafogottabb a fesztivál, főleg ha kicsit csalunk és belevesszük ebbe a kategóriába a tavaly a szokásos hazai bulit csapó Ignite-ot. Tiszteletét teszi Székesfehérváron a Hiperkarma, a Hooligans, a Magna Cum Laude, a Road, a Lord és néhány személyes, igényes, beváltan jó bulit szolgáltató zenekar is, mint a Gypo Circus, vagy a Kovbojok, de mindenképp szeretnék eljutni Bohemian Betyars-ra is. Lesz azért a fesztivál fő nyomvonalához igazodó hazai banda is: együtt ugrálhatunk a Depresszió örökzöldjeire, pogózhatunk egy jót Blind Myself-en, vagy meghallgathatjuk Kalapács Józsitól, mi is az a hazai heavy metál. A pénteket egyébként kifejezetten magyar napként hirdették a szervezők, a záró időpontot Ákos kapta a nagyszínpadon. Úgy érzem, az idei fellépők méltóak az általam eddig megismert FEZEN-színvonalhoz, még ha idén Tarja Turunen (avagy Karaj Häkkinen, esetleg Ikea Raikönnen), a finn metál császárnője – akit még a Nightwishből ismerhetünk – el is kerül minket. Meglátjuk, mit tudnak honfitársai, vagyis a HIM. Szeretnék megemlékezni pár szóban az egész évben üzemelő Fezen Klubról, amit a fesztivál végén nemes egyszerűséggel haza akartunk vinni, hogy bármikor leugorhassunk oda. Egy galériás, vonatbelsőkből (ülések, csomagtartók stb.), ütközőkből, sőt egy "mozdonyelőlap"-ból összetákolt, ipari kinézetű bulihelyet képzeljetek el, mely a fesztivál idején annak szerves részét képezi egy közepes méretű, amolyan pogós-büdös (zúzdának tökéletes), és egy szabadtéri, nyugisabb színpaddal. Utóbbinál napközben sör és ajándékközpontú kvíz várja a már járóképesre szikkadtakat (a nyeremény nyakláncot csak az válassza, aki nem teljesen hülye és nem fullasztja meg vele magát, mint jeles kollégám!). Ha esetleg nagyon szét lennétek, látogassatok el az egyik belső terembe, ahol kényelmes babzsákfotelekben lehet süppedni, míg rátok nem jön a feltámadás.
A bátrak, vagy a fellépők teljesítményével elégedetlenek egy hangulatos, sok tíz embert befogadni képes nyitott kocsmában villogtathatják meg a nagyközönség előtt énektudásukat – a hajnali órákban már ezt is el lehet hallgatgatni, bár diszkó is bizonyára lesz valahol annak, aki nem bírná az önjelölt Bruce Dickinsonokat. A fesztiválon ugyanúgy megtaláljuk a szokásos civil sátrakat, játékos programokat, mint máshol. Lesz továbbá mozi is, ahol légkondis, absztinenciától mentes helyen zenés darabokat, kultfilmeket nézhetünk. Mivel nem akarok megbántani senkit, ezért nem mondom, hogy Székesfehérvár nem szép, viszont ha az ember nem téved el, esetleg kifejezetten tudja, merre kell menni, akkor érdemes megtalálni a pofás, jó értelemben vett középkori hangulatú belvárost, ahol ráadásul fesztiválos, egymástól látótávolságra lévő állomások is várják a felfedezőket, a jutalom: sör. A Bory várat tavaly kihagytuk, de tervben a pótlás. Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom a helyet, aki szereti a hangulatos, a rock és metál vonalat előtérbe helyező, komoly neveket felvonultató, mégis költséghatékony fesztiválokat, (lehet ezzel öngólt lövök és nem kéne megemlítenem, de) mi idén is ott leszünk FEZEN! (mert a FEZEN-es ostoba szójátékból sosem elég és 2015-ben is a gyenge elméjűek boldogságával fogok felkacagni, valahányszor sikerül észrevétlenül belecsempésznem a mondandómba).
