SZIN 2013 – élménybeszámoló

A következő írást egy olvasótól kaptuk, amiben a 2013-as Szegedi Ifjúsági Napokon töltött hetéről mesél.

SZINlogo_2014

„A 2013. évben a SZIN augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén indult. A 0. napra mindenki számára ingyenes volt a belépés a fesztiválra, ennek köszönhetően meg is telt a Tisza parti terület. A SZIN-t Pataky Attila vezérletével az EDDA nyitotta meg. A nagyszínpad előtti tér szinte teljesen megtelt érdeklődőkkel, akik nem is csalatkoztak, hiszen az EDDA szokásos formáját hozva megadta a SZIN alaphangját – eltekintve attól, hogy a koncertet Patakynak sikerült a végén megölnie hittérítésével.

A SZIN első napján aztán véglegesen elindult a buli, ekkora már mindenki átvette karszalagját, elfoglalta sátorhelyét. A szervezőket dicséri, hogy fesztiválokhoz képest minden viszonylag gyorsan haladt, különös a beléptetés. A beléptetés során a biztonsági ellenőrzés nem volt eltúlzott mértékű.

Ami minden fesztiválozónak rögtön szemet szúrt, hogy az eddigi SZIN-ektől és más fesztiváloktól eltérően az árak kifejezetten vásárló-barátira voltak szabva. Az alkoholos italok ára gyakorlatilag megegyezett az átlagos kocsmai árakkal. Ennek köszönhetően a fesztiválozóknak több egység jutott mind az ételre, mind az italra. Összességében a szervezőknek is megérte, hiszen a több fogyasztás pótolta a magasabb árakból fakadó bevételkiesését.

A koncert-helyszínek alapvetően az addig megszokottakhoz képest nem változtak. A két legnagyobb színpad a SZIN területének két végében helyezkedett el szokás szerint. Hiányosságként megemlíthető, hogy a hátsó színpad jobban el lehetett volna látva italmérő egységekkel, mert egy-egy koncert alkalmával olyan hosszú sorok alakultak ki, hogy a vásárló több számról is lemaradt. További szervezési hibaként lehet megemlíteni, hogy a SZIN területének közepén felállított party sátor légkondicionálása nem volt biztosított, ennek köszönhetően például az ott megtartott Supernem koncert élménye is sok romlott az ugráló tömeget megviselő rekkenő hőséget következtében.

Az új elemként jelentkezett a medencében tartott „silent disco”, ahol fülhallgatókból két fajta zene közül lehetett választani. Hamar rendkívül népszerű is lett a helyszín, ahol éjféltől indult útjára a buli. Egy szervezési hibára azonban itt is rámutatnék. A medencébe nem telepítettek illemhelyet a szervezők, így akinek szüksége támadt, a fülhallgatóját leadva távoznia kellett a helyszínről. Ez azt eredményezte, hogy hiába állt sorban például valaki fél órát a bejutásra, ha vissza kívánt térni, újabb fél óra várakozás várt rá, és csak a medence partjáról nézhette, ahogy barátai önfeledted ugrálnak a csendben.

A koncertek technikai feltételei megelégedettségre adtak okot, a hangosítás és fénytechnika az elvárt színvonalnak megfelelt. A SZIN biztonsági személyzete barátságos volt.

Az előadók tekintetében sem lehetett panasza a fesztiválozóknak, Magyarország szinte összes „fesztivál fellépője” tiszteletét tette. Híres külföldi fellépő ugyan nem volt, de ennek köszönhetően volt mind a belépőjegy, mind az étel- és italkínálat pénztárca-barát. Utólag megalapozottan állítható, hogy a magyar fellépők is képesek voltak igazi fesztiválhangulatot teremteni. A fesztiválokon ritkán fellépő Ákos is adott koncertet, melynek köszönhetően a nagyszínpad előtti tér annyira megtelt, hogy szinte mozdulni sem lehetett. Ugyancsak nagyon népszerű volt Magyarország leghíresebb rock együttese, a Tankcsapda. További neves fellépők közé tartozott a Quimby, Kiscsillag, HS7, Péterfy Bori, Brains, Anima Sound System, ColorStar, Zagar és a Beat Dis.

A koncertek közül kiemelném a Paddy and The Rats-et, akik hatalmas tömeget vonzottak a hátsó színpadhoz. A közönség igencsak élvezte, ahogy a „Patkányok” mindent beleadva zúzták a kelta alapokra helyezett rockzenét.

Szeged városának hangulata és a Tisza –folyó közelsége a SZIN-nek olyan hangulatot ad, melyet más fesztiválokon nem lehet megtapasztalni. A fesztiválozók barátságosak és jó kedélyűek, mindenféle atrocitás nélkül zajlott a SZIN. Nem csoda, hogy évről évre visszajárnak az emberek, hiszen a SZIN tökéletes záróakkordja a nyári fesztivál- és buli sorozatnak.

Idén is együtt, idén is veled SZINezzük újra! „

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük