SOKSZÍNŰ KULTURÁLIS KAVALKÁD: 2013-BAN IS CAMPUS FESZTIVÁL

A magyar könnyűzenei élvonal több együttese, köztük a Csík zenekar Kovács Katival, a Punnany Massif, a Tankcsapda, és a Quimby is fellép július 17-től az idei Campus Fesztiválon, amelynek záró nagyszínpados koncertjét Ákos adja.

 

A külföldiek közül kiemelkedik a brit The Subways, a dub step műfaj legismertebb képviselője Zomboy és Emalkay, de először látható Magyarországon a szemtelenül fiatal dán énekesnő-dalszerző, Nabiha Bensouda is. Míg a brit csapat félelmetes rock energiákat felszabadító élő produkcióval tartja lázban közönségét, addig Nabiha méltó folytatója annak a hagyománynak, amelyet a Campus Fesztiválon a Parov Stelar Band illetve a N.O.H.A. meghívásával kezdtek el a szervezők: azaz sokszínű, friss produkcióval tegyék egyedülállóvá a rendezvényt.

nabiha _ promo photo

A Nagyerdei Stadion építése miatt idén a legkülönlegesebb fesztiválhelyszínre költözi k a Campus, a megszokott területtől néhány száz méterre, a Vidámpark és az Oláh Gábor utcai sporttelep ad majd otthont a programoknak.

Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulijára évről évre többen látogatnak ki, tavaly több mint ötvenezren fesztiváloztak a négy nap alatt. A programpaletta felöleli az összes zenei stílust, a hét színpadon szinte minden kulturális műfaj megtalálható lesz. Visszatérnek a legismertebb dumaszínházasok, és a különleges élményeket biztosító játékok is, a civil szervezetek között újra jelen lesznek a Debreceni Összefogás a Fizikáért Egyesület fizikusai, akik ezúttal a folyékony nitrogénes kísérletek mellett új „képtelenséggel” készülnek, felfújják a legnagyobb szappanbuborékot is.

A tizenhat hektáros összterületű fesztiválon nem csak a zene dominál majd. Közel száz civil szervezet nyújt tartalmas napközbeni elfoglaltságot, de ha ez még mindig nem elég, gasztronómiai élvezetekből sem lesz hiány. Ezen a téren kezdetek óta a legmagasabb igényeket is kiszolgálja a Campus Fesztivál, kézművesek, sajt- és kolbászkészítő mesterek, pálinkaházak, bortermelők különlegességei egyaránt várják a látogatókat, így a zenei finomságok, páratlan cívisvárosi íz-harmóniával egyesülnek.

 

CAMPUS A KULTÚRÁÉRT

Idén sem maradnak a Campus Fesztivál látogatói máshol nem látható kulturális csemegék nélkül. Az ITSH Domb Pódium programjában megtaláljuk a közismert író, Vámos Miklós zenés-prózás estjét, a világ egyik legjobb cimbalmosát, Balogh Kálmánt, az improvizációra összeverbuválódó Random Trip csapatot Tóth Verával a mikrofonnál, a debreceni kötődésű jazztrombitás Subicz Gábor zenekarát (Subtones), Harcsa Veronika formációját (Bin-Jip). A Campus Moziban pedig az utóbbi évek magyar és külföldi terméséből válogattunk, megspékelve Martin Scorsese zenés filmjeivel, melyekkel egy este idézzük meg a Stonest és a Beatlest. A KULTer.hu Irodalmi Sátor programjában idén is változatos beszélgetések, felolvasások és performanszok követik egymást, de vendég lesz mások mellett a Hősök rapcsapat is. Az Európai Nyelvek utcájában idén nyolc nyelv és kultúra mutatkozik be színes programokkal. Abszolút újdonság a Debreceni Vidámparkban található Vitéz László – Bóbita Pódium, amely minden nap már reggel 10-től várja a gyerekeseket, családokat és gyermeklelkű fiatalokat. A mutatványos műhely keretében zsonglőr trükköket tanulhatunk és elsajátíthatjuk a gólyalábazást. A színpadi programok között találunk mesemondót, vásári komédiát, táncházat és szuper gyerekkoncerteket, többek között olyan vendégekkel, mint a Bóbita együttes, vagy a Budapest Bár kiváló énekesnője, Rutkai Bori, aki a Vackarádió dalait hozza el a Hébe-Hóba Bandával.

A LEGJOBB FESZTIVÁLHELYSZÍN

 

A Vidámpark bejárata egyben a fesztivál bejárata, a Sportcentrum Oláh Gábor utcai hátsó pályáit, ahol a legnagyobb programhelyszínek lesznek, ezen az útvonalon lehet megközelíteni. A lelátó épületét és a stadion belső területét nem érinti a rendezvény. Akik sátorral érkeznek a fesztiválra, azok a Vidámparkban árnyas, hűvös erdei környezetben pihenhetnek. A fesztiválozók kényelmének érdekében a bejáratnál kerékpár- és csomagmegőrzőt alakítanak ki a szervezők, a folyamatos online kapcsolatot pedig wi-fi pontok és internetkamion segíti. A Vidámpark játékait „happy hour” időszakokban ingyenesen használhatja a közönség, sőt kuponokat is lehet nyerni a helyszínen. A fesztivál véradó sátrában minden nap 13 órától várják a Magyar Vöröskereszt munkatársai a véradókat, csütörtökön ingyenes egészségügyi, pénteken pedig fogászati szűrőbusz várja az érdeklődőket.

A helyszínből adódóan magasan kiemelkedik a Campus a hazai fesztiválok infrastruktúráját tekintve: sehol máshol nincs annyi állandó, épített illemhely, mint az új debreceni fesztiválterületen, a csodálatos zöld, nagyerdei környezetben pedig a színpadok és programhelyszínek között kiépített műúton járhatnak a látogatók. Az idei Campuson debütál az ökotudatos szemléletmód népszerűsítése érdekében, a magyar fesztiválokon már elterjedt – visszaváltható söröspohár. A re-pohár egy 200 forintos betétdíjas pohár, és csak abban lehet a rendezvényen sört vásárolni, a műanyag korsót senki ne dobja el, hiszen visszaváltható. A visszaváltható pohár bevezetésével várhatóan több ezer kg-mal is kevesebb szemét keletkezhet az idei Campus Fesztiválon. A környezettudatos szemlélet nem csak a természeti értékek megóvását jelenti a fesztiválon. Fontosnak tartják a szervezők, hogy a rendezvénnyel ne zavarják a környékbeli intézményeket, illetve a Nagyerdőn és vonzáskörzetében élők nyugalmát. Ennek érdekében jelentős hangsúlyt fektetnek a hangerő korlátozására, és a biztonságra egyaránt.

Campus2012

PROGRAMOK ÉJJEL-NAPPAL

 

A nyár legnagyobb debreceni bulija minden évben a zene mellett a sport, a humor és a művészetek jegyében zajlik, a programok minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást biztosítanak. A kisebb színpadok mellett öt fő helyszínen, a Pepsi Nagyszínpadon, a Telekom Teraszon, a Rézangyal Arénában, az OTP Lounge-ban és az ITSH Domb Pódiumon zajlanak majd az események, a nap minden órájában. A fesztivál arculatának megfelelően sok új program állt össze, a népszerű hazai nagyágyúk mellett több nemzetközi produkció erősíti a kínálatot, és az országban egyedülálló módon a legtöbb helyi zenekar is itt kap fellépési lehetőséget az FM90 Friss Rádió Színpadon.

 

A nemzetközi produkciók mellett, a hazai zenei élet legjobbjaival találkozhatunk a Nagyerdőn. A kétszáznál is több fellépőt biztosító programban a legnagyobb várakozás a négy év kihagyás után újra Debrecenben koncertező Ákost, a hazai pálya előnyét élvező Tankcsapdát, vagy a Kelet-Magyarországon ritkán látható Quimbyt kíséri.

A Pepsi Nagyszínpadon lép fel többek között a debreceni legendának számító PG Csoport, jön a Brains, a 25 éves jubileumát ünneplő Csík zenekar Kovács Katival, és a nagyszínpadon először látható Punnany Massif. A nyitónapra érkezik a Magashegyi Underground, és a Heaven Street Seven, a hazai színeket nagyban erősíti a Bëlga és a Kiscsillag.

Első alkalommal lesz a fesztivál vendége Rúzsa Magdi, és nagy várakozás előzi meg Majka, Curtis, BLR zenekaros produkcióját. Mindez csupán csak egy rövid felsorolás abból a stílus kavalkádból, ami a debreceni buli négy napját jellemezi, bővebb programok a fesztivál weboldalán.

 

Programok és részletes ismertetők: a www.campusfesztival.hu-n.

 

FESZTIVÁL A NAV-VAL

 

Mozgólabor, lefoglalt csempészáruk, kommandós bemutató, Adó-Twister és nyugtagyűjtési akció – ez mind, és még sok más érdekes program előtérbe kerül az idei Campus fesztiválon. A nagyerdei Vidámparkban július 17-étől 21-ig tartandó fiestán idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jelen lesz, hogy megmutassa sokszínű tevékenységét.

A fesztiválon – a civil és közigazgatási szervezetek között – megjelenő NAV a szervezet egészét, a hivatal szakmai területein folyó „izgalmas” munkaköröket szeretné bemutatni, amellett, hogy játékos feladatokkal a legfiatalabbakat, és a kicsit korosabbakat is szeretné megszólítani. A NAV a már sokat emlegetett szolgáltató hatóság szlogent kelti életre azzal, hogy a hivatal falain túl mutatja be tevékenységét. A szórakoztató programok és bemutatók mellett az adószakmai és vámszakmai munkatársak természetesen a helyben felmerülő adózással összefüggő kérdésekre is választ adnak. Azok, akik július 18-án, csütörtökön, a Fesztivál első napján látogatnak ki a debreceni Vidámparkba „design show-val színesített” bemutatót láthatnak a magyar – ukrán határokon lefoglalt csempészárukból. Másnap (19-én, pénteken) a NAV „Irodabuszába” lehet betekinteni, ami egy mozgólabor mobilröntgennel és különféle csempészáru-felderítésre alkalmas eszközökkel. Szombaton, július 20-án délután a bevetési egység kommandósai mutatják be tudásukat. Mindezeken túl a NAV pavilonnál a fesztivál valamennyi napján lesznek szórakoztató, szabadidős programok. A látogatók próbára tehetik az adózással kapcsolatos tudásukat a 13+1 kérdésből álló NAV TOTÓ-n, a kicsik „adó ugróiskolázhatnak”, a kicsit nagyobbak pedig egy Adó-Twisteren mérhetik össze állóképességüket.

 

 

További programok, és jegyárusító helyszínek:

www.campusfesztival.hu

www.facebook.com/campusfesztival

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük