VILÁGREKORD ÉS A BIOHAZARD A HEGY’EN

Északi folkmetál varázstanfolyam is lesz a Sonata Arcticaval

Everlast akusztikus bűvkörébe vonta csütörtökön a Hegyalját, a FreshFabrik és a Hatebreed fesztiválozót lepett meg a születésnapján, Kowa egyedülálló produkcióval jött, a Danko Jones az Ektomorffal zúzott, a Pendulum egyik utolsó magyarországi DJ setjén a bulizók csordultig töltötték a Borsodi Malátabárt, Ganxtáékat pedig közönségtalálkozón faggathatták a hegyaljások. Péntek délután megdőlt az együtt tusolás világrekordja: az Axe Közös Tusolás Guinness Rekordjában összesen 409 hegyaljás vett részt, akik mostantól világrekorderek lettek. A Hegy’ Karriergyárban kiderül, hogyan lehet karriert építeni online videókkal vagy tetoválóművészként, a tokaji Paulay Ede Színházban pedig a L’art pur l’art Társulat húsz év legjobb poénjaival szórakoztat. A mai hangulatért többek közt a Biohazard, a 30Y, a Skindred, a Bёlga és a Sonata Artcica felel.

Eric Schrody, azaz Everlast különleges, akusztikus koncertet adott a Borsodi Hegyalja Fesztivál második napján. A pozitív vibrálást hamar átvette a közönség, így, miközben a zenész kultikus számai szóltak, szinte érezhető szeretetburok képződött a fesztivál körül. Persze a jó hullámok már a Kowalsky meg a Vega kivételes, Big Band Special koncertjén beindultak, ahol Kowa és FankaDeli a hegyaljásoknak mutatta be először élőben a készülő, közös albumuk számait. Ganxsta Zoleet és a Kartel tagjai a fellépésük előtti közönségtalálkozón tabuk nélkül válaszoltak a hegyaljások kérdéseire, a színpadon pedig mindent beleadtak. Péterfy Boriék táncos őrülete könnyedén átragadt a fesztiválozókra, Bocskor Bíborka a Magashegyi Underground élén Ezer Napot hozott Tokajba. A rock harapós nagyvada, a Danko Jones pedig a saját koncertje előtt az Ektomorfén is fellépett: a kanadai csapat névadó frontembere és Farkas Zoliék irtózatosan komoly közös produkcióban nyomták le közös számukat, a The one-t. Az éjszaka legnagyobb bulija a Pendulum DJ setje volt – a nemrég feloszlott banda frenetikus pörgéssel búcsúzott a Hegy’ közönségétől. Az ország legbarátságosabb fesztiváljának egyik látogatója valószínűleg sosem felejti el a tegnapi napot: születésnapja alkalmából először a közönségben elvegyülő Hatebreed tagjai köszöntötték a Happy birthday-t énekelve, majd a FreshFabrik iktatta be koncertprogramjába a születésnapi köszöntést, tortával, Vörös Andrissal, a közönséggel közös énekléssel.

Ma délután a hegyaljások a nyár legszexibb Guinness rekordkísérletében vettek részt: összesen 409 hegyaljás tusolt együtt az Axe Radio1 Party Station mellett a kísérlethez felállított gigatusolóban, és ezzel felállították a közös tusolás új világrekordját. Amíg habosították a tusfürdőket és rekordereknek kevert bulizenére táncoltak, Piroch Gábor kaszkadőrei látványos trükköket mutattak. A Magyar Rekordszövetség mellett Majka és az AXE hivatalos fesztiválriporterei felügyelték az eseményt, ami egyben a legtutibb pártaláló szeánsz a Hegy’en. A sikeres rekordállítás után a Magyar Rekordszövetség átadta a hivatalos világrekordot igazoló oklevelet.

Az esti koncertek előtt egy finom tokaji bor a legjobb kedvcsináló: az Ökoteátrumban ma is, ahogy minden nap, ingyenes borkóstoló várja a fesztiválozókat, hogy megismerjék a környék borászatait. A stand-up legjobbjai közül ma délután Aranyosi Péter szórja a poénokat, a Hegy’ Karriergyárban pedig a fesztiválozók igazi sikertörténeteket ismerhetnek meg. Olyan emberekét, akik merték követni az álmaikat, és arra buzdítják a fesztiválozókat, hogy ők is bátran menjenek a vágyaik után. Többek közt Urbán Kata, a Hegy’ tetoválásszakértője és a Dragontape kitalálója mesél rock’n’roll életük rock’n’roll sikereiről. A tokaji Paulay Ede Színházban a L’art pour l’art Társulat várja a fesztiválozókat (is), hogy együtt elevenítsék fel a húsz éves fennállás legviccesebb pillanatait.

A Furmint Klub színpadán a magyar zenei élet vérfrissítője, a garázsrocker Ivan & the Parazol, a Borsodi Malátabárban a The Carbonfools és az Anima Sound System, a Pepsi Nagyszínpadon a Bёlga, a ragga/hip-hop-metál-császár Skindred, a Borsodi Nagyszínpadon pedig a Depresszió, Alvinék, a finn Sonata Arctica és az amerikai Biohazard is fellép. A megzenésített nyaralásba érdemes bekapcsolódni: tökéetes fesztiválidővel vár mindenkit a Tisza-part.

Borsodi Hegyalja Fesztivál – a szerencsés tizenhármas

A Hegy’ az a hely, ahol nem kell választanod a víz és a bor között, mert a legjobb zenék és a legjobb társaság mellé mindkettőt megkapod. A Borsodi Hegyalja Fesztivál az ország egyetlen olyan négynapos bulija, ahol a fesztiválélményeid a világörökség részévé válnak. Július 18-22. között, 13. alkalommal élvezhetik a hegyaljások a Tiszát, a tokaji borokat, a legizgalmasabb külföldi csapatok és magyar zenészek koncertjeit egyszerre. Ha unod már a semmibe tartó világvége jóslatokat, ott a helyed a Lucky 13 Hegy’en, hiszen a 13. garantáltan életed legszerencsésebb Hegyalja Fesztiválja lesz.

A 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon mindenki ott lesz, aki számít: Rakamaz-Tokaj az elmúlt 13 év alatt az egyetemisták, a menő főiskolás arcok legmozgalmasabb nyári találkozóhelyévé vált. De persze a keleti oldal legnagyobb nyári fesztiválján nem csak velük találkozhatsz: a külföldi fellépők mellett idén is itt lesznek a legjobb hazai zenészek, a legviccesebb stand-uposok, sőt ez az a fesztivál, ahol a legtöbb magyar borásszal találkozhatsz. A Borsodi Hegyalja Fesztiválon együtt készítheted a halászlét, vagy együtt sörözhetsz, Furmint-fröccsözhetsz a kedvenc íróddal, énekeseddel. Sőt, a Lucky 13 Hegy’en idén még az is megtörténhet, hogy főzhetsz annak a fellépőnek vagy akár annak a srácnak / lánynak, akit az elmúlt években csak messziről istenítettél.

Több mint 200 fellépő, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas beszélgetések, az ország legjobb arcaival. A megzenésített nyaralás Rakamaz-Tokajban a színpadokon és a színpadok előtt is vár.

Hegy’ Lucky 13: a te szerencseszámod, a te zenéid, a te nyaralásod.

További információ és letölthető sajtófotók:

www.hegyaljafesztival.hu

www.facebook.com/hegyaljafesztival

http://www.youtube.com/hegyaljafesztival

Kapcsolat

Saliga Enikő | Wolf Kommunikáció | Hegyalja Fesztivál – SZIN – FEZEN | +36 30 297 2043 | saliga@wolfkom.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük