Fesztiválvárossá válik Velence!

Országos hallgatói buli sporttal és kultúrával fűszerezve

Az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója 2012. július 3-8. között hazánk második legnagyobb tavát változtatja a nyár legnagyobb bulihelyszínévé!

 Velence városa a Velencei-tóval, a Velencei-hegység lankás dombjaival, a fővároshoz és Székesfehérvárhoz közelségével, a kiváló közlekedéssel hazánk egyik kiemelt üdülőterülete. Az EFOTT Fesztivál 2012-ben a város remek természeti adottságainak és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kreatív csapatának köszönhetően a Velencei-tó északi partján, Velence legszebb, panorámás helyén található Északi-strandon garantáltan felejthetetlen élményt nyújt a szórakozni, vagy épp kikapcsolódni vágyóknak!

Az EFOTT szó elhangzását követően szinte már automatikusan eszünkbe jut az idén 36 éves rendezvény szlogenje: „EFOTT, az ország legnagyobb hallgatói bulija”. Azonban az EFOTT nem csak buli, hiszen a Fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók kulturális- és sport életének fellendítésére is. Ezeknek köszönhetően a napközbeni programok szinte évről-évre bővülnek, nem csak létszámuk, de színvonaluk tekintetében is.

 Az EFOTT egyik legfőbb célja a felhőtlen szórakoztatás mellett, hogy megismertesse Magyarországot a fiatalokkal, ezért is vándorol évről évre. Idén kerékpárral bárki bebarangolhatja a gyönyörű Velence környékét, a szervezők ugyanis meghirdették a „Tekerj az EFOTT-ra!” programot. Ennek lényege, hogy minél többen jöjjenek kerékpárral a fesztiválra, s minél többen használják a helyszínen a biciklit, mint közlekedési eszközt. Ehhez külön kialakított kölcsönző és őrzött tároló áll majd rendelkezésre Velencén.

Aki kihagyná a tekerést, annak lesz parti futás, strandröplabda, strandfoci, speedminton, aerobik, zumba, sőt népi játékok is, mint például méta vagy kötélhúzás. Az ingyenes lehetőségek mellett a fesztiválozók kedvezményesen próbálhatják ki a velencei wakeboard pályát, a szörföt, sárkányhajózást vagy a kajak-kenuzást. A magyar egyetemeket összefogó SportPONTProgram országos döntőjére is az EFOTT-on kerül sor, de lesz EFOTT bajnokság is a legnépszerűbb labdajátékokkal.

 A sportos rendezvény a hírességek és sportolók szívéhez is közel áll. A Velencei-tó miatt előtérbe kerül az úszás népszerűsítése, amit külön üdvözöl Czene Attila olimpikon úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, aki tavaly Szolnokra látogatott az EFOTT miatt.

 Az örökifjú énekesnő, Kovács Kati már rutinos EFOTT-fellépő, aki, ha már fesztiválozik, a sportolást sem hagyja ki. „Az EFOTT közönsége mindig fantasztikus. Fel sem foghatom, honnan ismerik a dalaimat. A sport tulajdonképpen nagyon hasonló a színpadi léthez, mert kondícióban kell tartani magunkat. Emellett pedig a kontrollra is oda kell figyelni, úgy a színpadon, ahogy a sportban is. Ez egy életforma, és egyben lelki feltöltődés is. Nagyon érdekes dolog, hogy úgy tudjuk szellemileg is karban tartani magunkat, ha testileg frissek vagyunk. Én olykor teniszezem, így felejthetetlen élmény volt, amikor tavaly a szolnoki polgármesterrel lejátszottunk néhány játszmát. Legtöbbször mostanában mégis a gyaloglást választom. Míg a párom teniszezik, én lesétálok 5-6 km-t. Így vagy úgy, de mindenkinek javaslom, hogy sportoljon!– tette hozzá Kovács Kati. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük