A Pilvax kávéház

Kávéházakkal foglalkozó sorozatom utolsó darabja következik, mely a régi idők nagynevű feketét felszolgáló helyeit mutatta be. A mai nap kínálja a lehetőséget a mindenki által jól ismert Pilvax történetének bemutatására, …

Fáziskésés – zenekar születőben

Felfelé ívelő karrier, fiatal korukhoz képest nagy profizmus, egyedi stílus, tehetség. Talán ezekkel a szavakkal jellemezhető leginkább a debreceni fiatalokból álló együttes, a Fáziskésés. A tavaly decemberben egy éves banda …

Bölcső Bar & Food

Az egyetem környékére többnyire a gyorséttermek és kocsmák települnek, akik nyugod szívvel reménykedhetnek a biztos megmaradásban. Kevés örömteli kivétellel találkozhatunk, akik megpróbálkoznak valami új dologgal, amire joggal mondhatjuk, hogy ígéretes. …

TBP – AFK

Nem éppen megszokott formája egy film forgalmazásának az, hogy „töltsd vissza másoknak is”. Márpedig a The Pirate Bay dokumentumfilmje, az AFK – Away From Keyboard (távol a billentyűzetrőlt) ezen módszerrel …

A Tűzgyűrű máris folytatódik

Guillermo del Toro jövőjében rettentő szörnyek vannak. A nyár egyik legizgalmasabbnak, leglátványosabbnak ígérkező szuperprodukciójából, a Tűzgyűrű-ből (Pacific Rim, hazai bemutató: 2013. nyár) még egy kockát sem látott a világ, az …

Az új klasszikus gengszterfilm

Itt az új Keresztapa? Ruben Fleischer szerint a Gengszterosztag (16) (Gangster Squad, hazai bemutató: január 31.) esetében nincs kevesebbről szó. A 75 millió dollárból, fantasztikus színészgárdával forgató rendező – akinek …

Meglesték a Tűzgyűrűt

A legtöbb filmes manapság szívesen titkolózik: a lehető legkevesebbet árulják el és mutatják meg készülő művükből, és Guillermo del Toro sem kivétel a szabály alól. A filmes, aki négy éves …