Ti kérdeztetek – a Dékán Úr válaszolt

Januárban indítottuk el a „Kérdezz Te is az egyetemi vezetőktől” kérdőívünket, melyre többen is beküldtétek a bennetek felmerülő kérdéseket. Elsőként Dr. Czigány Tibor Dékán Úr válaszolt. Vele hamarosan megjelenő márciusi …

Én azért lettem Kátés… – 1. rész

Szerkesztőségünk tagjai elmondták, miért is jöttek le a Káté szerkesztőségébe, és mi tartotta itt őket. Természetesen mi sem vagyunk tökéletesek, így nekünk is vannak hibáink, aki ilyet talált, azt is …

Gépészkar Gólyaszemmel

Egy ember életében vannak nagy változások: megszületik, megtanul járni, óvodába, majd iskolába megy. Ezek mind új és új, pozitív, vagy negatív élményeket jelentenek számára. Ugyanilyen új élmény, amikor valaki elkerül …

IAESTE Mérnökfutam

A napokban, november 19-21. között, harmadik alkalommal került sor a Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete – IAESTE Hungary által megrendezett Mérnökfutam élő fordulójára. A három napos mérnökversenyen gépész, informatikus és villamosmérnök hallgatók …

Ezek megőrültek!

Előfordul, hogy az emberben túlcsordul a megszerzett tudás és humor formájában tör ki belőle. Ugyanez történt a 2015-ös gépész évfolyam körében is, ugyanis Facebook csoportjukat elöntötte egy korábban soha nem …

Exkluzív interjú Macskás Viktorral

Egy fiatal úriember sokkolta a magyar kereskedelmi televízió nézőit meglehetősen polgárpukkasztó és provokatív produkciójával a szombat esti tehetségkutatóban. Ki ez a srác és mi volt a célja ezzel a partizánakcióval? …

BME Together party: soha rosszabbat!

A félreértések elkerülése végett szigorúan élménybeszámoló jellegű véleménynyilvánító cikk következik a 2015.09.30-án megrendezett BME Together Party-ról. Mindezt azért, mert érzésem szerint nem lehet elmenni szó nélkül amellett a hallgatók bizonyos …

Smith Brothers – interjú (vágatlan)

Miért olyan izgalmas világ a Műegyetem? Hallgatói között rengeteg a színes egyéniség, nem ritkán kiemelkedő eredményekkel is. Interjú-alanyainkat, a Smith Brothers DJ duót talán ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni: harmónia, …

Dolgozók az EFOTT-on

Szeptemberi, nyomtatásba szánt számunkba terjedelmi korlátok miatt már nem fért be az EFOTT-on dolgozó emberek nyilatkozata. Ezt most itt pótoljuk.

Nemzetközi elismerést kapott a Bassment

Meghívást kapott a főként karunk hallgatói által működtetett Bassment csapata a horvátországi Outlook Festival konferenciájára! Az Európa egyik legnagyobb ungerground bass fesztiválján megrendezésre kerülő konferenciára csak meghívásos alapon lehet bekerülni.