Amikor Noé bárkája deszkáiról várta a megbocsátás és a történelem újrakezdésének esélyét felmutató és kinyilatkoztató jelet Istentől, feltűnt az égen a szivárvány. Az aranyhíd Föld és Ég, Isten és ember, mikro- és makrovilág között. Ősi szimbólum, a posztmodernig jelentése egyértelmű és egyértelműen pozitív volt mindenki számára.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a kétarcú, záporos-napfényes április utolsó napjaiban pusztacsaládi nagymamám házának teraszán egy beszélgetés egyik résztvevője tiszta, gyermeki örömmel kiáltott fel: „Nézzétek, szivárvány!”
A társaság tagjai azonban nyomban lehűtötték lelkesedését. „Na, azért ezzel vigyázzunk!”- hangzott a humorosnak szánt, ám mégiscsak relativizáló közbevetés.
Szóval, ez a relativizálás. Úgy tűnik, mára minden és mindenki „relatív” lett.
Pusztacsalád egy kis alpokaljai falu. Legismertebb nevezetessége egy Szent István alakjába keretezett Széchenyi István-arc. Ez 1860-ban, a nagycenki gróf halála évében egyértelmű jelzés volt. A tiltás ellenében a szabadság éltetése és óhajtása. Vagyis semmi relativizálás: csakis az igen-igen, nem-nem.
Talán nekünk is jót tenne egy kis egyértelműség.
