Az EGR Tanszék docense és a Gépészmérnöki Kar korábbi oktatási dékánhelyettese a tavalyi év során kezdte meg munkáját rektorhelyettesként, szintén oktatási területen. Eddigi tapasztalatairól, feladatairól, terveiről kérdeztük Dr. Bihari Pétert.
Káté: Köszönjük, hogy elfogadta a felkérést. Szeretnénk megköszönni a 9 éves oktatási dékánhelyettesi munkáját, amit karunkon végzett, és ezennel is gratulálunk oktatási rektorhelyettesi kinevezéséhez.
Dr. Bihari Péter: Köszönöm szépen az elismerő szavakat!
Káté: Mikor derült ki, hogy Önt kérik fel? Miért döntött úgy, hogy elfogadja a felkérést?
B.P.: A rektorválasztás a 2021 januárjában volt. Az azt megelőző év szeptember-októberében kezdett el körvonalazódni Czigány Tibor – akkor még rektorjelölt – csapata. Előzetesen vele 7 évet dolgoztunk együtt a karon, tehát nagyjából ismertük egymás munkamódszereit, az elköteleződéseink azonosak voltak, így szinte magától adódott, hogy közösen folytassuk tovább, immár egyetemi szinten.
A felkérés nagyon megtisztelő volt. A rektorhelyettesség részben hasonlít a dékánhelyettesi feladatokra, tehát oktatás, oktatásigazgatás, viszont a hallgatókkal való közvetlenebb kapcsolattartás itt háttérbe szorul. Az egyedi hallgatói ügyek, problémák megállnak kari szinten, ez a dékánhelyettesek feladata. A rektorhelyettesek inkább stratégiai kérdésekkel foglalkoznak, mert a munkájuk nagy részét ezek a nagyobb ívű, összegyetemi problémákat feltáró és megoldó kérdések teszik ki. Ilyen szempontból tehát hasonlóság és különbözőség is van a két pozíció között, de a lényeg az oktatás szervezettségének és a minőségének biztosítása, most már összegyetemi szinten.
Káté: Visszanézve mit tart a legfontosabb, legnagyobb eredményének a GPK oktatási dékánhelyetteseként?
B.P.: Nehéz erre válaszolni, így, kilenc évvel az ember háta mögött. A változó környezetben is megőriztük a GPK sikerességét. A kilenc év során folyamatosan változott a külső környezet. Átalakult a szabályozás, megváltoztak a képzések tartalmi követelményei, bekövetkezett, illetve folyamatosan zajlik a szemünk előtt egy demográfiai változás is. Egy ilyen, sokszor kiszámíthatatlanul változó környezetben sikerült egy stabil működést biztosítani az oktatási tevékenységeknek a karon. Végigcsináltunk több átfogó képzési felülvizsgálatot és reformot. Képzéseink tartalmilag és minőségileg megújultak, a mesterképzéseinket sikerült igen magas szintre fejleszteni létszám szempontjából. Jelentősen sikerült csökkenteni a lemorzsolódást is a karon. Azok a hallgatók, akik bekerülnek a karra, legtöbb esetben el is jutnak az oklevélig, ez nagyon fontos eredmény volt. Bekövetkezett – ha kisebb mértékben is – egy szemléletváltás; sokkal inkább szolgáltatói felfogásba indult meg az átalakulás a karon a hagyományos konzervatívabb felfogás felől. Ezeket tartom nagyobb értékeknek. A hallgatók tájékoztatása is javult, létrejött a oktatási portál, és most már minden tantárgyhoz elérhető magyarul és angolul is részletes leírás, illetve más hasonló minőségfejlesztési projektek is történtek. A karunk nyitottabbá vált oktatás szempontjából, különösen a mesterképzéseknél. Nagyobb számban lépnek be más intézményekből vagy más karokról érkező jelentkezők is. Összességében egy bővülés és minőségfejlődés következett be kisebb mértékű szemléletváltással együtt, ami segíti a kar sikeres működését.
Káté: Vannak-e ilyen nagyszabású tervei az egész egyetemre vonatkozóan?
B.P.: Az egész egyetemre vonatkozóan nem az egyének ambíciói számítanak, hanem Rektor Úr rektori pályázatában van számos vállalás, amelyek összhangban vannak az Intézményfejlesztési Tervben foglaltakkal. Azt, hogy az egyetem merre fog haladni, ez a két dokumentum együttesen határozza meg. Ezeknek a kialakításában közösen vettünk részt, ott van mögötte az egész egyetem döntése, azzal, hogy Rektor Urat megválasztották, illetve azzal, hogy a szenátus az Intézményfejlesztési Tervet elfogadta. Ez utóbbiban vannak ilyen nagyobb ívű projektek, amelyeket végre kell majd hajtanunk.
Káté: A múltban volt már oktatási igazgató a BME-n. Ez a pozíció mennyiben különbözik a mostani, oktatási rektorhelyettesi pozíciótól?
B.P.: Az oktatási igazgató az operatív tevékenységeket látja el a rektorhelyettes mellett, a rektorhelyettes foglalkozik a nagyobb ívű, stratégiai feladatokkal. Az egyik funkció a napi működést segíti, ez az igazgató, míg a rektorhelyettes végzi a tervek kidolgozását, a stratégialkotást. A kettő most összeolvadt, tehát a magyar nyelvű oktatási igazgató feladatait jelenleg a rektorhelyettes látja el, ilyen szempontból most egy kézben van az operatív ügyvitel és a stratégiai feladatok kezelése is. Ez picit hasonlít a dékánhelyettes feladatához, aki a karon egyszerre visz stratégiai kérdéseket és a mindennapi ügyeket is. Ebből a szempontból a mostani feladatkör jobban hasonlít a dékánhelyettesi feladatokra, mint ezt megelőzően.
Káté: A rektorhelyettesi bemutatkozójában említette, hogy a tevékenységei, feladatkörei három nagyobb részre oszthatók: rendszeresen ismétlődő rutin feladatok, speciális eseti feladatok és hosszabb távú stratégiai feladatok. Ezek közül melyek jelentenek a leginkább pozitív értelemben vett kihívást Önnek?
B.P.: Most éppen egy aktuális kihívás előtt állunk, ugyanis lejárt az egyetem akkreditációja a magyar felsőoktatási akkreditációs bizottságnál. Ennek a megújítása egy komoly kihívás. Ez részben stratégiai is, hiszen az egyetemnek meg kell mérettetnie magát egy külső akkreditor szervezet előtt a minőségbiztosítási, szervezeti és egyéb kérdésekben, és irányt is mutat abban, hogy milyen stratégiai kérdéseket kell még megoldani az egyetemen, hiszen ennek az akkreditációnak az egyik eredménye az lesz, hogy feltárja az esetleges hiányosságokat, javítandó tevékenységeket, és persze, ha valami jól működik, azt elismeri. Ez részben napi szintű aprómunkát is jelent, mert az önértékelési jelentést el kell készíteni, ami rengeteg adatgyűjtéssel, karokkal történő egyeztetéssel jár együtt, másrészt pedig feltárja azokat a stratégiai kérdéseket is, amelyeket a minőségbiztosítás kapcsán még biztosan fejleszteni kell és erre is ki kell dolgozni egy tervet. Az aprómunka a felvételi eljárás, annak a koordinációja. Hasonló „rutinfeladat” a jó gyakorlatok összegyűjtése, amire az Egyetemi Tanulmányi Bizottság nagyon jó fórum. Az elmúlt években ezt a tevékenységét nagyon jól el tudta látni ez a testület. Amik a karon összegyűlnek ötletek – akár stratégiai elképzelések, akár a rutinfeladatokra kidolgozott jó megoldások – azokat egymással megosztva tudunk előrébb lépni. ez segíti a karok közötti integrációt is, az egy egyetem kialakítását, a nyolc kisegyetem helyett, tehát egy egységesítő feladata is van. Ez egy napi szintű feladat. Ezen kívül vannak nyilvántartásbeli, illetve prompt jelentkező egyéb feladatok. Nem mondanám rutinfeladatnak, nem is stratégiai, hanem megoldandó feladatok. Hallgatói ügyek már kevésbé jutnak el erre szintre, azok már inkább komolyabban problémás ügyek, amelyek kari szinten nem nyertek megoldást, és egyetemi szintű megoldást kell keresni rájuk. Ez a többi karnak is segít, hogy az adott problémát hogyan kell megoldani, így, ha az később máshol jelentkezik, akkor tudni fogják hogyan kell azt a jövőben kezelni, és ők is tudják mihez igazítani a magatartásukat.
Káté: Ugyanebben a bemutatkozásban említette az E-egyetemet, mint hosszútávú célt. Kifejtené, hogy ez pontosan mit takar? Illetve a közeljövőben mik az első lépések, amelyeket ennek érdekében szeretnének meglépni?
B.P.: Az E-egyetem koncepció azt takarja, hogy megtaláljuk, melyek azok a folyamatok, amelyeket át tudunk vinni a digitális térbe. A XXI. század egyeteme a XX. század tömegegyeteme után a digitális egyetem lesz. Ez nem olyan lesz, mint amit a távolléti oktatás során megtapasztaltunk, hogy az egyetemre egy hallgató sem teszi be a lábát, és mindenki otthon ülve naphosszat a monitort nézi, mindent online kap, és mindent online teljesít. Ugyanakkor pont a pandémia világított rá arra, hogy igenis vannak az oktatásban is olyan folyamatok, amelyeket nagyon jól meg lehet valósítani az online térben. Nyilván van nem elhagyható, csak jelenléti formában megvalósítható része az oktatásnak, azokat hagyjuk meg ott, de amit lehet, vigyünk át az online térbe. Hasonlóképpen az adminisztrációnál is próbáljunk meg minden „papírozást” elkerülni, és egy papírmentes egyetemet kialakítani, és a feladatbeadás, diplomamunka-beadás, szakdolgozat bíráltatás, szakmai gyakorlatokkal kapcsolatos adminisztratív ügyintézés mind-mind kerüljenek át az elektronikus platformokra. A hallgatói kérvények már nagyon régóta a teljesen elektronikus formában mennek, arra ott a Neptun-rendszer. Az elektronikus aláírás, digitális hitelesítés lehetővé teszi, hogy szerződéseket is elektronikus formában, papír nélkül kössünk meg. Ugyanilyen a szakdolgozat-bíráltatás, az eredmények közzététele, a tantárgyi adatlapok, és tájékoztatók. ezeket kell továbbfejleszteni, és ahol lehet, bevezetni őket. Továbbá persze a konzultációk is meg tudnának valósulni elektronikus formában, hiszen, ha valaki szakdolgozatot ír, és Budapesttől távol él, és távol van az a cég, ahol ezzel foglalkozik, akkor egy 1 órás konzultációért ne kelljen az egész országot átutaznia. Ezt takarja az E-egyetem. Ezen túlmenően az egyetemnek vannak más adminisztratív folyamatai is, ami inkább az oktatókat érinti, ott is megindult egyfajta digitalizáció, az is része az E-egyetemnek, de az az oktatást kevésbé érinti.
Káté: Idén januárban végzett az első évfolyam, akik az új alapképzés szerint kezdték tanulmányaikat. Összességében hogyan értékelné a BSc felülvizsgálatot?
B.P.: Úgy gondolom, hogy ez a felülvizsgálat jól sikerült. Egyrészt a korszerű tartalmakat sikerült valamilyen szinten beépíteni a tantervekbe, másrészt a hallgatókat érő terhelés is valamelyest csökkent, hiszen amikor a 2017-es reformtantervet az alapképzési szakokon bevezettük, akkor fontos célkitűzés volt a kontaktóraszám és a tantárgyszám csökkentése, és így a hallgatókat érintő terhelések ésszerű keretek közé szorítása. Az utánkövetéses vizsgálatok azt mutatták, hogy ez a megoldás bevált, a lemorzsolódás jelentősen csökkent. Tehát hogyha a hallgatók nem forgácsolódnak szét, akkor jobb eredményeket tudnak elérni, amely a jegyekben és a megszerzett kreditekben mutatkozik meg. Csökkent az átsoroltak és az elbocsátott hallgatók száma, összességében tehát úgy látom, hogy ennek a reformnak pozitív eredménye volt. Nemsokára letelik az öt év, és indul a következő felülvizsgálati ciklus, amely szintén egy nagy, az egész kart átmozgató tevékenység lesz.
Káté: Négy évvel ezelőtti interjúnkban az új TVSZ kapcsán mondta, hogy el kell még telnie 2-3 évnek, amíg a 20-30 éves berögződéseket sikerülhet levetkőzni. Jelenleg hogyan látja, mennyire vált be az új TVSZ? Kellett utólag nagyobb módosításokat eszközölni?
B.P.: Én úgy látom, hogy a TVSZ bevált, az egyetemi tanulmányi bizottságban is erre jutottunk. Természetesen mindig vannak kisebb korrekciók, és ha valaki felülti a TVSZ-t és megnézi a címlapon, hogy hány módosításon esett át azóta, láthatja, hogy elég sokon. De átálltunk egy olyan módosítási, felülvizsgálati ciklusra, hogy minden tanévben kétszer nyúlunk hozzá a TVSZ-hez, ha szükséges. Mindig van kisebb korrekció, ami miatt ez szükséges. Nagyobb átrendeződés a jogorvoslati eljárások átalakítása miatt történt az elmúlt években, ezen kívül pedig apróbb korrekciók voltak Ahogy működés közben kiderült, hogy milyen szabályozás az, ami jól bevált, betartható és valóban eléri azt a célt, amiért az hoztuk, azok nyilván – esetleg kisebb módosításokkal – megmaradtak. Összességében pozitív hozadéka van ennek. Időnként persze megjelenik kritikaként, hogy a TVSZ túl hosszú és túl sok mindent szabályoz, de igényként pedig ott van, hogy mindenre legyen szabály, hogy az oktatók és a hallgatók a viselkedésüket meg tudják tervezni, és legyen egy igazodási pont arra, hogy az adott helyzetben hogyan kell eljárni. A múltbeli berögződések folyamatosan oldódnak fel, most már ott tartunk, hogy ebből alig vannak konfliktusok. Tehát sikerült nagyjából levetkőzni a régebbi beidegződéseket. Nem ment könnyen, de haladunk. A következő öt év szerintem már teljesen ki fogja gyomlálni a régi rutinokat az eljárásokból.
Káté: A 2017-es interjúban mesélt az ún. kooperatív képzésről is. Azóta ezekről mik voltak a tapasztalatok?
B.P.: Az egyetemen több karon folyik ilyen típusú kooperatív képzés, a gépészkar és a villamosmérnöki kar járt ebben élen. A gépészkaron ez kevésbé vált be, nem jelent meg rá nagy igény. Igazából ezt mesterképzésekre találtuk ki, mert ezeken a képzéseken az eddigi két felülvizsgálat során végzett, a 2014-es és a 2019-es reformhoz kapcsolódó felmérések azt hozták ki, hogy a hallgatók kétharmada, később már háromnegyede dolgozott a képzés mellett. Ez szervezett formába terelte volna ezt a fajta képzés melletti munkavégzést, de a blokkosított órarendszervezés és a lecsökkentett kontaktóraszám miatt nem merült fel tömeges hallgatói igény erre a konstrukcióra. A VIK-en a hat féléves BProf alapképzés szerves része cégnél eltöltött gyakorlat, ott szinte minden hallgató részt vesz kooperatív képzésben. Ott ez a konstrukció szükséges az alapképzésben, és jól is működik. A gépészkarra időnként jön egy-egy hallgatói és céges igény, azokat ki tudja szolgálni a konstrukció, de nem vált tömegessé, nem vált be az a számításunk, hogy ezt nagyon nagy számban fogják igénybe venni a hallgatók.
Káté: A 2020-as interjúnkban kifejtette a véleményét a 2020-as tavaszi félév távolléti oktatás legnagyobb sikereiről és tanulságairól Az azóta eltelt 1 év új tapasztalatai alapján most mit gondol erről a kérdésről az elmúlt másfél évre visszatekintve?
B.P.: A távolléti oktatásnak volt pozitív hozadéka és voltak negatív következményei is. Pozitív hozadéka az, hogy adott egy nagy lökést az egyetemnek az E-egyetem felé törtnő elindulásban, hiszen egy olyan kényszerhelyzet állt elő, hogy az oktatásnak szinte egyik pillanatról a másikra át kellett kerülnie a digitális térbe. Ehhez az oktatóknak is fel kellett nőni, hiszen korábban ilyen nem volt. Nekünk is meg kellett tanulni, hogy hogyan kell jól összeállítani egy elektronikus tananyagot, milyen eszközöket kell használni ahhoz, hogy a hallgatókat elérjük a digitális térben, hogyan tudjuk motiválni a hallgatókat, hogy aktívan részt vegyenek a távolléti foglalkozásokon. Ami negatív hozadék volt oktatói oldalról szemlélve, az az interakció hiánya. Egy jelenléti órán már csak a közönség arcára ránézve is lehet látni egy visszajelzést, de a kis semmitmondó ikonok nem adnak ilyen fajta visszajelzést, és nagyon frusztráló egy ilyenfajta képernyőnek beszélni. Ami kritikus kérdés, és az Egyetemi Tanulmányi Bizottságban is többször felmerült, valamint az oktatókkal folytatott beszélgetésekben is, az a teljesítményértékelések, azoknak a valóságos tudással való viszonya. Online az a szoros kontroll, ami egy jelenléti zárthelyi közben fenntartható, nincs. Nem lehet ugyanazokat a módszereket alkalmazni, itt másfajta pedagógiai módszertanra van szükség. Ezt meg kell tanulni, ki kell kísérletezni. Az elmúlt másfél évnyi távolléti oktatás szerintem még mindig egy kísérletező szakasza volt ennek, amiben segített, hogy rengeteg digitális anyag született. Negatív hatásként látszik, hogy a teljesítményértékelések sajátosságai miatt lehet, hogy olyan hallgatók is átmentek egy-egy tantárgyból, akik jelenlétiben ezt nem biztos, hogy megtették volna. Mindkét oldalon sokat tanultunk belőle. Nem tudom, hogy a jövőben milyen lesz a hozzáállás, megmaradnak-e kidolgozott módszerek és eljárások, kiegészítve a jelenléti oktatást. Az biztos, hogy az elmúlt másfél év eredményeit nem szabad kidobni, szükség van ezekre a technikákra, mert a jövő a felsőoktatást részben a digitális térbe tereli át, és fel kell vennünk a lépést ebben a versenyben.
Káté: Van-e esetleg valamilyen jelmondata, melyet szem előtt tartva végezte munkáját az elmúlt 9 évben?
B.P.: Ha egy egyszerű mondatban kéne megfogalmaznom, akkor a „Mindig ugyanaz, és mindig új” lenne. A mindig ugyanaz, a minőség iránti elköteleződést és a sikerességet jelenti, a mindig új pedig azt, hogy ezt a két célkitűzést mindig új eszközökkel lehet elérni.
Káté: Dékánhelyettesi leköszönésének alkalmából mit üzenne a GPK hallgatóinak?
B.P.: Tartsák meg az eddigi jó szokásaikat! Én úgy látom, hogy a gépészkari hallgatók elkötelezettek a sikeresség iránt, és tesznek is érte, ami megmutatkozik a tanulmányi eredményeikben, a TDK-n való részvételekben és a munkaerőpiaci sikerességeikben. Ezt ne adják fel! A digitális térbe való részleges áttérés kapcsán pedig ne válasszák a könnyebb utat, nem érdemes trükközni, mert megbosszulja magát, ha nem valódi tudással mennek át a vizsgákon. Tehát maradjanak becsületesek, úgy, mint eddig! Lehet, hogy ez komolyabb erőfeszítést igényel, de már középtávon egy nagyon jól megtérülő befektetés, hosszú távon pedig a sikeres életutat fogja garantálni az, hogy vállalják az erőfeszítéseket, és tesznek azért, hogy jól képzett, később pedig sikeres mérnökökké váljanak.