Szerkesztőségünk két tagját megszólította ezekben a vészterhes időkben is a múzsa. A magyar költészet napjának alkalmából, József Attila születésnapján osztjuk meg veletek ezeket a verseket, reméljük elnyerik tetszéseteket.
Ábrahám Flóra
Nem bírom már,
Lassan legyőzöl.
Nem harcolhatok!
De nem rejtőzöl.
Hát adjam fel?
Hisz semmi esély!
Az álom rám vár.
A víz is sekély.
Tükröződsz a padon.
Belebambulok.
Fejemben rácsok
És sillabuszok.
Már csak egy óra…
Alig vánszorog.
Végre szünet van!
Vagy csak álmodok?
Szabó Bendegúz
Minden mondatod
Minden mondatod után kevesebb vagyok,
nélküled árva falevél nő
ércesen kocogó fogaim köré.
Monoton halkuló lábakon osonok
hallatlan folyosók egyedül virágzó
Kertjében.
Szeretett illatod fellege hívna
az elhagyott szombatok
reménytelen feledés-viharába.
Billegő paplanon fordul
a reggeli kávékat megúszó
Gondtalan gondolatvilág.
Körhinta
halk neszekből dereng fel a kezdet
könnyed magányomból emel ki a rend
leragadt szemekkel nézem a világot
beszélő arcomon üreges csend
körképet írok az ablakokra
tintát hajlítva forog az ég
pincét borít a tájra egy felhő
magányos téglákban zizeg a szél
árnyakat szúr a földbe a meleg
tükörbe vált a szürke fűtenger
lusta üresség hátára fekszik
gyerekként rajzoló füsthenger
narancsban játszik a gondolattető
elúszó fényben hintázik a szél
megdermedt bogarak fáznak
szálvékony üveglap altatót beszél
elmerül a vigyázó tekintet
olajban fürdik az éjjeli lárma
szikrázó körtében néz rám
végtelen gombostűlámpa
Népesedés karanténban
Fekszek és várok rád.
Hallom a kecses lépteket,
ahogy haladsz a ház előtt,
ablakból nézem a lámpákat,
követem csendes nemléted.
Helyedre arcokat képzelek,
a lámpák halványan néznek rám,
izzójuk nemrég lett cserélve,
vaj helyett vejből a Kánaán,
elhal a monoton járásod,
nem hallok kecses lépteket,
én meg csak állok az erkélyen,
fülemet hegyezve reszketek,
eszembe jutott hogy százezer
gyerekkel lett most így kevesebb.