Interjú a Koeb-projekt résztvevőivel

2019-ben hazánk, pontosabban Szentendre ad otthon a Solar Decathlon építészeti versenynek, ahol hét év után újra drukkolhatunk műegyetemi csapatnak. A Koeb néven tevékenykedő gárda két tagjával, Csapó Dániel gépész divízióvezetővel és Csúsz István vezető projektmenedzserrel a verseny előtti előépítés helyszínén beszélgettünk.

Mit lehet tudni a Solar Decathlon versenyről?

Csúsz István: A Solar Decathlon verseny egy 17 éves múltra visszatekintő egyesület, az USA-ból indult, onnan érkezett Európába. A mostani szentendrei versenynek Solar Decathlon Europe a neve, ez nem jelenti azt, hogy kizárólag európai egyetemek jöhetnek ide, hanem jönnek például Thaiföldről, Amerikából is. Az a céljuk, hogy a jövő építészetét és a jövő építészetének az innovatív megoldásait fel tudják sorakoztatni az egyetemek. Ki tud környezettudatosabb, innovatívabb épületet építeni, erre megy ki a játék.

A Solar Decathlonon, a nevéből adódóan, 10 versenyszámban tudnak indulni a nevezők, ezek külön-külön vannak pontozva, és persze egyben is kapnak majd egy pontszámot az épületek, abból lehet majd abszolút toplistát kialakítani.

Melyik ez a 10 versenyszám?

Csapó Dániel: Építészet, Mérnöki tervezés és kivitelezés, Energiahatékonyság, Kommunikáció és társadalmi figyelemfelhívás, Városszövetbe való integráció és hozzáadott érték, Innováció es életképesség, Cirkularitás és fenntarthatóság, Komfort feltételek, Lakóház funkcionalitás, Energiamérleg.

Cs. I.: Így van. Vannak olyan versenyszámok, amiket a zsűri szubjektív/objektív módon pontoz, és vannak olyanok, amit statikusan pontoznak, azaz számszerűen, szenzorokból jön ki az adat.

Mit lehet tudni a csapatotokról?

Cs. D.: Alapvetően a csapat ötlete egy pártól indult ki. Horóczi Flóra és Fürtön Balázs indították ezt a projektet, miután Erasmuson, külföldön hallottak róla, és látták, hogy ott azon az egyetemen működik ez a dolog. Ezen az Erasmus-túrán, illetve a 2012-es Odooproject sikerén fellelkesülve Balázs és Flóra elkezdte toborozni az embereket, kereste azokat, akik szeretnének ebben a versenyben részt venni. Ennek nagyjából 2 éve, 2017 novemberében adtuk le a nevezésünket, onnantól kezdve igazából ezzel foglalkoztunk kisebb, illetve nagyobb létszámokban. Volt egy 5-8 fős mag, akik végigtolták az egészet, és persze ezen kívül volt benne fluktuáció is, voltunk 20-an, 30-an, 15-en, most pedig nagyjából 30 fővel próbáljuk megépíteni a házat.

Cs. I.: Azt még fontos elmondani, hogy alapvetően ez egy egyetemi innovációs verseny, és közben az is cél, hogy amikor fut a verseny, be kell vonni külső résztvevőket is. Én is egy ilyen külső résztvevő vagyok, alapvetően arra kért fel Balázs és Flóra, aki leadta a nevezését, hogy segítsünk a Big Data céggel a projektmenedzsmentben és a deal implementációban, végül magába szívott a projekt. Amikor az Odoo futott, akkor azt évfolyamtársaim csinálták, de én pont külföldön voltam. Szerintem ez egy jó példa arra, hogy valaki, aki jó pár éve végzett az egyetemen, neki is érdemes egy ilyenben részt venni. A tanárokra szerintem ugyanúgy igaz, ők is rengeteget tudnak tanulni belőle. Vannak konzulenseink minden egyes karról.

Talán azt is ki kell emelni, hogy amiben a BME más, mint a legtöbb nevező, hogy mi nem más egyetemekkel összefogva ­– ahogy a többi hazai induló –, hanem házon belül, 5 karral oldjuk meg az egészet. Ez egyébként az építész, az építő, a gépész, a villamos és a gazdasági kar.

Kikről tudtok még, akik akár részben, akár egészben magyarok?

Cs. I.: Rajtunk kívül még három csapat indult el. A miskolciak összefogtak egy algériai egyetemmel, a soproniakkal és a győriekkel, de a magyar társegyetemek aztán szépen lassan kipotyogtak. Végül ebben az évben behúzták a pécsi egyetemet, és most Pécsett készül az ő épületük. Ezen kívül a MOME a Marylandi Egyetemmel fogott össze. Az Óbudai Egyetem volt a harmadik, az ő státuszukról most nem tudok beszámolni.

Hány csapat indul idén összesen?

Cs. I.: 16 csapat adta le a nevezését, melyet mind elfogadtak. 5 csapat már kiesett közben anyagi vagy műszaki gondok miatt, vagy kapacitás hiányában. 11-en vagyunk jelenleg, én gyanítom, hogy még egy egyetem ki fog esni, és bízunk abban, hogy 10 épület fel fog épülni Szentendrén június 26-tól.

Mit lehet tudni a Koeb projektről?

Cs. D.: A versenykiírásban általában meg szoktak adni a szervezők vagy egy olyan építészeti, társadalmi, szociológiai problémát, amire az induló csapatoknak válaszolni kell, vagy pedig az induló csapat országára jellemző problémára kell reagálni. Ebben az évben az ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. – a szerk.) azt írta elő a hazai csapatoknak, hogy a kockaházak, más néven Kádár-kockák gondjaira adjunk egy választ. Ezekről annyit lehet tudni, hogy gyakorlatilag a sátortetős kockaházak, amikből Magyarországon több mint 800 ezer épült, rendszerint vidéken, illetve falun lehet őket megszemlélni, és a problémájuk az, hogy…

Cs. I.: …hogy sem minőségben, sem használhatóságban nem ütik meg azt a színvonalat, amit 2019-ben elvárnánk. Amit hozzá kell tenni, hogy egy később ráragasztott név, tehát annak idején ezeket sátortetős kockaházaknak nevezték, és a közhiedelemmel ellentétben ez nem egy típusterv volt, hanem egész egyszerűen olyan építőanyagok álltak rendelkezésre, amiből nagyjából ezt lehetett létrehozni. Hál’ istennek ezen túllépett az ipar. Jellemzően 3 út áll előttük: általában el szokták dózerolni, felhúznak helyette a telekre egy modern épületet. Ritka esetben ­– és erre egyébként vannak szép példák – felújítják őket. Én építészként nem feltétlenül tartom jó ötletnek, mert rengeteg pénz- és energiabefektetéssel lehet csak elérni azt a színvonalat, hogy ezek tényleg megfeleljenek a mai sztenderdeknek. A pécsi csapatnak egyébként ilyen terve van, ők felújításban gondolkoznak.

A harmadik út, melyben mi is gondolkozunk, elég rendhagyó, a meggyógyítás. Azt mondjuk, hogy ha van egy épület, nem tudod, hogy mennyi ideig fogod használni, nem tudod azt, hogy mi a jövője, akkor lehet, hogy 1, 2, 3, 5 évig ezt szeretnéd valahogy használni. Erre mi kitaláltunk egy olyan modulrendszert, amit nagyon szabadon lehet alakítani. Az a célunk, hogy legyen egy olyan modulrendszer, ami szabadon használható, könnyen hozzácsatlakoztatható a Kádár-kockához (akár térbővítés vagy gépészeti fejlesztés céljából), és meg tudja gyógyítani a gépészeti rendszerével vagy esetleg a plusz tereivel a Kádár-kockát. Később még mindig dönthet valaki úgy, hogy belevág egy komolyabb felújításba, vagy visszaadja ezt a modult, gondolkozunk tehát egy bérleti rendszerben is. A lényeg az, hogy minimális felújítással meg lehessen nyújtani ezeknek az élettartamát a modulrendszerrel.

A jó az, hogy ez a modulrendszer nem kizárólag a Kádár-kockákra jó. Valami olyasmit szerettünk volna, ami adott esetben más épületekhez is fel lehet használni, tehát egy ilyen modult ki lehet helyezni egy panelház tetején, egy ikerház mellett, vagy akár esetleg mondjuk egy óvoda vagy egy iskolaépület mellé is.

Hányan dolgoztok jelen pillanatban ezen a projekten és milyen arányban oszlik meg ez az egyes szakterületek között?

Cs. D.: Ez egy rendkívül jó kérdés. Ahogy korábban mondtam, van a 10, de inkább most már 15 fős mag, akik gyakorlatilag végigdolgozták az építést. Köztük nagyjából 2-3 gépész hallgató, 3 villamosmérnök hallgató, 5-8 építész hallgató, illetve a gazdasági karról pedig lényegében… Ugye ők nem az építésen dolgoznak, hanem a szponzorációkkal, kapcsolattartással, marketinggel foglalkoznak. Akiket kihagytam, a statikusok, ők pedig 2-en, 3-an folyamatosan kint vannak és felügyelik a munkafolyamatokat.

Kik azok, akik támogatnak titeket ezen a projekten?

Cs. I.: Ahol jelenleg vagyunk, ez a Horizont Global telephelye, ő az egyik fő szponzorunk, nemcsak sok pénzzel, hanem sok segítséggel támogatnak minket más aspektusokból is. Egyrészt megépíthetjük itt a házat, hogy ha valahol elakadunk az építésben, akkor tudnak szakmai segítséget adni, és nagyon jó a forró csokijuk.

Cs. D.: Emellett gépészeti oldalról nagyjából 5-6 szponzort tudnék mondani, akik segítettek. Az egyik a Merkapt, akik a padlófűtés, illetve a víz-csatorna rendszerben segítettek; a Daikin, aki a hőszivattyút és légkezelőit adja nekünk; a Grundfos szivattyúkkal lát minket el, illetve az NGBS, aki a mennyezeti paneleket, illetve hozzá a szükséges szerelvényeket biztosítja. Összességében a projektben most már 20 fölötti szponzor segíti munkánkat.

Az egyetem hogyan áll hozzátok? Támogat titeket, megtűr titeket, esetleg ellenzi a projektet?

Cs. I.: Pont két napja látogatott meg minket Józsa János rektor úr, biztosított minket arról, hogy támogatja a projektet és már kaptunk tőle segítséget. Azt látni kell, hogy ez egy olyan verseny, ami talán az építészkarhoz kötődik a legjobban, így tőlük érkezik a legnagyobb támogatás. Alföldi György dékán úr az egyik legnagyobb segítőnk, és emellett Varga Tamás, aki az Odoo projektben is benne volt, vett a szárnyai alá minket. Tőlük kapjuk talán a legnagyobb támogatást, de ez nem jelenti azt, hogy ne kapnánk rengeteg segítséget más karokról.

A magyar állami szereplők hogyan viszonyulnak a magyar csapatokhoz? Azon kívül, hogy állami szervezésben zajlik ez az esemény úgymond.

Cs. I.: Én úgy érzem, hogy esélyegyenlőség van, és az ÉMI különösen figyel arra, hogy a magyar csapatok ne kaphassanak semmi pluszt, ami egyébként rendben van. Nagyon ügyelnek arra, hogy ha mi kapunk valamilyen sajtófigyelmet, akkor ugyanazt megkaphassák a külföldi csapatok is. Hogyha ők tárgyalnak egy magyar szponzorral, mondjuk egy állványos szponzorral, akkor igyekeznek ezt az összes csapatnak felajánlani. Az esélyegyenlőség az rendkívül fontos az ÉMI-nek, és úgy gondolom, hogy ez egy fair versenyhez fog vezetni.

Ha jól tudjuk, a verseny lebonyolítása eltér a korábbi években megszokottól. Miben nyilvánul ez meg?

Cs. I.: Igen, így van. A korábbi versenyek hossza 10 nap volt, ezalatt folyamatosan lehetett építeni. Most az ÉMI azt mondta, hogy ő nem szeretne éjszakai munkavégzést, ezért szétnyújtották a verseny időtartamát, a 240 óra helyett végül 237 lesz, minden nap 7-től 10 óráig építhetünk, kivétel az első nap, mert akkor reggel 10 órakor kezdhetjük.Június 26-án lesz a megnyitó, és 27-én reggel kezdhetjük az összeépítést egészen július 11-én 22 óráig.

A másik nagy különbség, hogy tovább lesz megtekinthető a solar village, ahol felhúzzuk a házakat. Egészen szeptember végéig, október elejéig, tehát két hónapon keresztül lehet majd a látogatóknak megnézni az épületeket. Szabad bejárás lesz, és nagyjából 100 000 látogatót vár majd az ÉMI a szentendrei telephelyükre. Utána egyébként szeretnének többet kibérelni, egy nemzeti mintaház parkot szeretnének létrehozni, ahova két éven keresztül kimehetnek a látogatók, megnézhetik, hogy milyen anyagokból, milyen szponzorok segítségével valósultak meg az épületek. Bízunk abban, és bíznak abban a szponzoraink is, hogy így sokkal könnyebben egymásra fognak találni az építeni vágyók, és akik árusítják a termékeket, megoldásokat.

A felkészülés maga hogyan zajlik? Mi az, ami előzetesen, a verseny előtt elkészül már?

Cs. I.: Megpróbálunk mindent előre gyártani, amit csak lehet, hogy a versenyen tényleg csak össze kelljen dugni, be kelljen pattintani. Lehet, hogy az a 237 óra az soknak tűnik elsőre, de ez nagyjából arról szól, hogy leszórjuk az előre gyártott modulokat, paneleket, összekapcsoljuk, leteszteljük, hogy minden működik-e, és már vége is van a versenynek, jön a zsűri mérni. Nekünk még főzni is kell a zsűrinek, tehát vannak olyan versenyszámok, ahol egy vacsorára meg kell invitálnunk azt a 8 embert, aki pontoz minket. Erre azért van szükség, hogy meg lehessen nézni, hogy az épületbeli fogyasztók hogyan viselkednek, például ha vizet forralunk, a felszabaduló párával és hővel mit tud kezdeni az épületgépészeti rendszere a háznak.

Cs. D.: Hőszivattyúval dolgozunk, mennyezet-, és padlótemperálással, illetve léghűtéssel. A léghűtésre azért van szükség, mert 24 fokot kell tartanunk, és akkor jár a max. pont a Comfort Condition versenyszámra, hogyha 23 és 25 fok között tartjuk a hőmérsékletet. Ez azért veszélyes, mert a mérés során, amikor mondjuk van egy dinner party, akkor – miután kimegy az a 10-15 ember, akit mi vendégül láttunk benn a házban (plusz süt a nap) – fél órán belül a mérési tartományba kell hoznunk a házat. Ez egy egész nagy kihívás lesz nyáron. Nyilván egy családi háznál alapvetően nem akkora probléma, ha mondjuk 26 vagy 25,5 °C van benne délben, vagy 2-kor, de ebben a versenyben konkrétan mínusz pontot jelent. Ezekre ilyen szempontból kell felkészülnünk, és a léghűtés ilyen szempontból előnyös, mivel rendkívül dinamikusan tudjuk visszahozni a házat arra az állapotra, hogy jó legyen a mérésnek.

Kapcsolatban vagytok-e az Odooproject résztvevőivel? Van-e esetleg olyan, aki azon a projekten is dolgozott már?

Cs. I.: Olyan ember nincs, viszont konzultálunk velük, próbáljuk átmenteni azt a tudást, amit ők felhalmoztak.

Tervezitek-e, hogy az Odooprojecthez hasonlóan ezt az épületet is kiállítjátok a BME-n? Partner-e ebben az egyetem, hogy helyet biztosítson ennek?

Cs. I.: Ez egy komplex kérdés. Nagyon egyszerűnek tűnik, de egyáltalán nem az. Nekünk vannak kész terveink arra, hogy az Odoo és a Koeb ház hogyan tudna együtt működni, hogyan lehetne egy olyan hub, ahol esetleg a szponzorok, az öntevékeny körök, a szakkollégiumok tudnának tartani előadásokat, workshopokat, összejöveteleket. Közben mi tudunk a mintaház parkról, tudunk arról, hogy valószínűleg a ház jövője az lesz, hogy 2 éven keresztül az ÉMI-nél lesz, ott fogjuk mérni majd a ház teljesítményét, ott fogjuk végigkövetni, hogy hogyan teljesít két éven keresztül a különböző évszakokban. Én szívesen látnám a házunkat az Odoo mellett.

Mire számítotok a többi csapattal kapcsolatban? Hogy érzitek, a többi csapat esetleg partner lesz, vagy születnek-e itt bármi jövőre utaló jó kapcsolatok, kontaktok, együttműködések?

Cs. D.: Az eddigi tapasztalataim alapján ez szinte biztos, tehát azt kizártnak tartom, hogy tényleg ellenfélként forduljunk egymáshoz. Nyilván verseny az egész, de alapvetően az egymás elleni konfliktusokat szinte kizártnak tartom. Azt gondolom, hogy minden egyetemnek az a célja, hogy 10 szép, és jól funkcionáló épület felépüljön Szentendrén, és főleg így, hogy éjszaka nem építhetünk, lesz egy kis szociális, közösségi életre időnk. Biztos vagyok benne, hogy jó kapcsolatok fognak születni a csapatok között.

Cs. I.: Nyilván itt egy verseny van, és mindenki győzni szeretne, ettől függetlenül mi a pécsi csapattal, ha nem is stabil kapcsolatban vagyunk, de már vendégül láttuk őket az Odoo házban, a héten is beszéltünk velük. Igyekszünk egymásnak tippeket adni, beszéltünk szponzorokról, megkérdeztük egymást, hogy esetleg mi az, amiben tudunk segíteni. Szerintem az a nagy vágy Magyarországon, hogy a magyar csapatok jól szerepeljenek. Nekünk személyes vágyunk, hogy a mi csapatunk, a BME jól működjön, valamilyen helyezést el tudjon hozni a 10 versenyszámban, de ettől függetlenül mi tudunk olyanokról, hogy például az egyik spanyol csapat a másik spanyol csapatnak küldött építőanyagot. Az egyik kifogyott a parafából, amit rendkívül nehezen lehet beszerezni. Ezt kirakták a fórumokra, és végül küldtek egymásnak, tehát úgy érezzük, hogy sportszerűen működik a verseny.

Az építés során volt-e olyan nem várt nehézség, amit kiemelnétek?

Cs. I.: Azért nehéz kiemelni, mert minden nap van valami ilyen, és ez nem vicc, minden nap törjük a fejünket, persze egyre fáradtabbak vagyunk, mert szó szerint reggeltől estig hétköznap, hétvégén itt vagyunk. Igyekszünk egymást támogatni abban, hogy azért észnél legyünk, de minden nap találkozunk valami olyasmivel, amire nem számíthattunk. Nyilván ez lehet a rutintalanság, meg persze, hogy talán nem olyan nagy büdzséből és talán nem olyan sok emberrel dolgozunk, mint a nyugat-európai csapatok.

Ha ki kellene emelni egyet, akkor mi lenne az, ami a legnagyobb problémát okozta?

Cs. I.: Beszéljünk a mai napról. Ahol most ülünk, az egy melegen hengerelt acélszerkezet, amit egyébként a BME Hegesztési Szakosztály rakott össze nekünk, ezúton is köszönünk nekik a segítséget. Ennek a beemelése egyáltalán nem volt egyszerű. Arra gondoltunk, hogy berakjuk, megcsavarozzuk fél óra alatt… Nos, ez lett 3 és fél óra és némi anyázás, de végül beépítettük, és úgy néz ki, tartja is ebben a lelket. Ha most visszatekintenék, és elővenném az építési naplót, rögtön tudnék mondani még 10 olyat, amikor le kellett ülnünk, át kellett gondolnunk, és nagyon gyorsan kellett valamilyen megoldást találnunk, főleg amikor éppen fel volt emelve egy 500 kilós tetőpanel. Ott volt fenn a levegőben, csak nem tudtuk, hogy hogyan fogjuk besakkozni a helyére, aztán szaladgáltunk kicsit, leültünk, elszámoltunk tízig, és kerestünk egy megoldást.

Cs. D.: Ez egy vicces történet inkább. Mivel modulokból épül fel a ház, és felette vannak hosszában panelek és a gépészeti és villamos áttörések, illetve a hőszigetelés, ami nekünk speciális. Ezen nagyon nehéz az áttöréseket, kivezetéseket megcsinálni, és volt egy olyan építés, amikor 2-ig kinn voltunk, hogy a falakba, illetve a homlokzati falba megcsináljuk az áttöréseket a villamos kollégákkal, és elfelejtettük a tető áttörést kigondolni, pedig másnap papíron 10-re, de igazából 8-ra jöttek a hőszigetelők. Hajnali 2-kor egy pizzériában beszélgettünk arról a villamos kollégával, meg még páran voltunk ott, hogy hogy tudjuk megcsinálni a kirekesztést, de sikerült kitalálnunk. 8-ra itt voltak a szigetelők, és végül sikeresen megcsináltuk, megoldottuk a problémát. Vannak ilyenek.

Cs. I.: Igen, ez egy nagyon emlékezetes nap volt. Olyan hamar jött a beszállító a cellulóz hőszigeteléssel, hogy nem volt időnk reggel leülni kooperálni, hanem átöltöztünk, felkaptuk a munkásruhát, és elkezdtünk dolgozni. Fél háromkor tudtunk először leülni, akkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy mi fog most történni. Ez épp pünkösd előtt volt, jött a hosszú hétvége, nekünk pedig dolgozni kellett, viszont amíg nem volt tetőnk, rengeteg munkafolyamat megakadt, ezért 19-re lapot húztunk, és azt mondtuk, hogy kihívjuk a darut, és megpróbáljuk összecsomagolni a házat. Minden Koeb-öst ide rendeltünk, azt is, aki villanyos szekrényt szerelt éppen az egyetemen, azt is, aki éppen kivette a pihenőjét, és állványoztunk, csavaroztunk. Várt ránk a daru egy picit, de sikerült beemelni néhány elemet. Másnap reggelre kikönyörögtünk egy másik darut, és sikerült Pünkösd előtt összerakni a házat szerkezetkészen, amit egyébként utána keddre terveztünk.

Számon tartjátok-e még, hogy körülbelül hány munkaórátok van ebben a projektben fejenként?

Cs. I.: Én mérem minden egyes percemet egy alkalmazással, így visszamenőleg tudom, hogy az elmúlt 4 hétben minden héten nettóban több, mint 60 órát voltam itt kint. Nem tudom, hogy a többiek számon tartják-e.

Ha már fölmerültek a nehézségek, legyen szó a tapasztalatokról is, és az élményekről. Ha most ki kéne emelni 3 tapasztalatot vagy élményt, amit most ez alatt a projekt alatt szereztetek, az mi lenne?

Cs. D.: Az elején kellett gerendát fabetétezni, famunkálatoknál megtanultam a forgácsológépet, a marógépet, az asztali fűrészt, utána a körfűrészt használni, megtanultam flexelni, csavart behajtani, gyakorlatilag még acélvázat is szereltem össze. Utána jöttek a gépészeti szerelések, most már víz- és csatornaszerelésből erős közepes vagyok. Nyilván ez nem úgy történt, hogy tudtam, hanem ehhez el kellett vágnom egy-kétszer feleslegesen csöveket, meg kellett oldanom problémákat, de most már nem ijedek meg annyira, mint két héttel ezelőtt. A java igazából most fog jönni, amikor a gépházba bezárjuk az előtétfalat, és a mennyezetre tudunk majd szerelni légtechnikát, úgyhogy igazából napról napra tanulok annyit, amennyit általában egy negyed év alatt.

Cs. I.: Nekem az a munkám, hogy építész cégeknek segítünk a Brick Data csapattal, és azért kértek fel az elején, akik leadták a nevezést, hogy rázzuk gatyába a csapatot, adjunk projektmenedzsment eszközöket, oktassuk le, amit mi fontosnak tartunk. Nagyon hamar kiderült, hogy kellenek még ide emberek, mert nagyon soványan volt a csapat munkásokkal, és akkor én úgy döntöttem, hogy 2018 tavaszán én ott leszek a csapattal, segítem őket, és ezt mindig megnyújtottam egy picit, tehát teljesen beintegráltam magam. Itt az idősebbek közé tartozom a projektben, ezért a projektmenedzsmentet fogtam a kezembe, és a csavarhúzót emellé. Amit megtanultunk, az nem csak az, hogy hogyan kell behajtani egy csavart, hogyan kell a gépészetet összerakni, hanem hogy hogyan kell együtt dolgozni. Ez egy olyan probléma, amit egész egyszerűen nem lehet csak egy évtizedes vagy mondjuk egy fél évtizedes munkatapasztalattal összeszedni, hogyha valaki kilép a munkaerőpiacra.

Az egyetemi tapasztalatok, az egyetemen tanultak mennyiben segítik, vagy éppen nem segítik a munkátokat?

Cs. D.: Az egyetemtől én soha nem is vártam el azt, hogy egy olyan gyakorlati tudást adjon, amivel elmehetek szakembernek, vagy szerelőnek. Attól függetlenül néha van egy-két kínos pillanat, amikor én is YouTube-ról nézem, hogy hogyan kell összetenni egy falba szerelhető konzolos WC-tartályt, de azt gondolom, hogy ez része az életnek, és nem is célja az egyetemnek, hogy ilyeneket, vagy mindent megtanítson, mert nem is tud. A tervezésnél abszolút tudtam mindent ahhoz, hogy megvalósulhasson a terv fázis.

Cs. I.: Én más szemüvegen keresztül nézem, mert én a mesterdiplomám előtt megcsináltam egy diplomát Dániában is, ami nem is építészmérnök, hanem constructing architecture and project management. Ami a legnagyobb különbség a két egyetem között, hogy Dániában anélkül senkit nem engednek ki diplomával anélkül, hogy egy fél éves gyakorlatra ne menne el. Ehhez képest a műszaki egyetemen 4-8 hét tervezői gyakorlat, és 4-8 hét kivitelezői gyakorlat van, attól függően, hogy milyen szakirányon tanul valaki. Szerintem ez édeskevés. Én úgy gondolom, hogy a kutatás, egy TDK, vagy egy disszertáció, vagy egy tézis ugyan úgy kötelező kéne legyen, és egy rendes, sok hónapos, inkább fél éves szakmai gyakorlat is. Ezek nélkül nagyon nehéz

A tanulmányaitok, vagy éppen a munkahelyetek hogyan tolerálja a projekten való részvételt, okozott-e ez itt, vagy éppen a magánéletetekben bármilyen problémát?

Cs. D.: Most a barátnőmmel kezdeném. Volt olyan például, hogy mondta, hogy ő ezt már nem bírja és inkább eljön építeni. Elég kegyetlen az, amikor az ember reggel 7-fél 8 felé kilép, és este 10-11-kor hazaesik, és az egyetlen gondolata, hogy lefürdik és alszik. Ez elég megterhelő, de egyébként a munkahelyem és az egyetem rendkívül pozitívan állt a dologhoz. A munkahelyemen is megértették, hogy ezzel én leszek több, és hogy a gyakorlati tapasztalattal, és az egész építéssel ott fogok kevesebb hibát elkövetni, az egyetemen pedig szintén látták, és be is ismerték azt, hogy ez rendkívül hasznos lesz számomra, és azzal, hogy ezt csinálom, és így szerzek diplomát, így talán az iskolám hírnevét is öregbíthetem.

Cs. I.: Megint más a szemüveg, mert végeztem, dolgozok, és hál’ istennek most az üzlettársam el tudja vinni azokat az ügyfeleket, akikkel kapcsolatban állunk. Alapvetően én most kivettem egy jó hosszú, nem fizetett szabadságot ezzel. Én mindenkinek azt javaslom, hogy amíg megteheti, akár egyetem után is, amíg nincsen család, nem kell szülőkre vigyázni, nem kell autót fenntartani adott esetben, vagy lakásra gyűjteni, addig válasszon egy szerelemprojektet, amivel meg tud tanulni mindent, amit szeretne, helyenként reggeltől estig. Most még tolerálja a kapcsolat, most még nincsen igazából nagy felelősség, és ezzel hatalmasat lehet ugrani.

Milyen eredményre számítotok a versenyen?

Cs. I.: Nyerni megyünk. Akárhogy áll a projekt, azt kell szem előtt tartani, hogy nyerni megyünk, valamilyen versenyszámban valamilyen díjat el kell hozni!

Cs. D.: Egyetértek.

Mi a tervetek a verseny utánra? Terveztek-e a jövőben csapatban indulni? Egyáltalán van-e erre lehetőség?

Cs. D.: A verseny után a közeljövőre kitekintve az biztos, hogy egy egyhetes nyaralás lesz a Balatonon, mert kicsit megterhelő ez a dolog. De csak miután egy megépült állapotról szóló tervleadás, illetve dokumentumleadás is megtörtént. A távolabbi jövőre kitekintve, szívesen segítenék akár szakmailag, akár aktívan egy csapatnak, aki szintén a BME-n indul a jövőben, mert jó lenne, ha itt is lenne ennek a versenynek kultúrája.

Ha valaki csatlakozni szeretne még hozzátok az megteheti-e a hátralévő időben, vagy akár a verseny ideje alatt?

Cs. I.: A rövid válasz igen, a hosszabb válasz pedig az, hogy szeretnénk a versenyen már egy bejáratott, olajozott gépezetként működni. Összekopnak a fogaskerekek az előre gyártás alatt, és még szívesen látunk új résztvevőket, ha valaki mondjuk a héten csatlakozik hozzánk, úgy gondoljuk, még fel tudja venni a fonalat, és tud jönni a versenyépítésre.

Mit üzennétek a jövő ilyen hasonló projektek után érdeklődő diákjainak?

Cs. I.: Kezdjék el időben.

Cs. D.: Igen! Soha ne higgyék azt, hogy hát az még elég idő.

Köszönjük szépen!

Ha valaki esetleg csatlakozni szeretne a csapathoz, az vegye fel velük a kapcsolatot a bme.solardecathlon@gmail.com címen. A csapat ezen felül bármilyen támogatást elfogad a projekt megvalósításához.

A cikkben szereplő képeket Fülöp Eszter és Szenka József, a KTK Fotókör munkatársai készítették. Emlékeztetőül: a Fotókör képriportját itt érintek el: https://foto.ktk.bme.hu/index.php/portfolio/kate-koeb-kepriport-2019-06-14/