AgromashExpo 2019

Szerkesztőségünk ellátogatott a hazai mezőgépipar egyik legnagyobb kiállítására, mely Január 23-26 között a Hungexpo-ban került megrendezésre.  

Bár az időjárás nem volt a legkegyesebb, mégis több mint 45000 látogató vett részt így is a rendezvényen. A helyszínen mintegy 350 kiállító termékeit és szolgáltatásait tekinthettük meg. A szántóföldi erő- és munkagépek mellett megtekinthettük az erdészeti, szőlészeti gépeket is, valamint a szállításhoz (targoncákat, gyümölcsládákat) és a gazdaság támogatásához (fűnyírógépeket, üzemanyag tartályokat…) elképzelhető összes terméket, szolgáltatást felsorakoztatták az agrár szektorban érdekelt cégek. Megfigyelhető, hogy az erőgépek mellett egyre több vegyszerekkel, precíziós mezőgazdasági- és méréstechnikai eszközökkel foglalkozó cég jelenik meg a kiállításon. 

Ezúttal is az AGROmashEXPO-n került megrendezésre a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége a Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokságot, amelyen idén 6 csapat versenyzett, több mint 500 szurkoló jelenlétében.  

Hagyomány szerint a megnyitón adták át idén is a Termékverseny díjait. A beérkező 41 db pályamű közül nagydíjat nyertek: 

Hazai Termékfejlesztési díj – Logisztika Kategóriában: 

    • Pannon Agroteh Kft. – környezetkímélő energiatermelés a mai magyar mezőgazdaságban 

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Gépesítés Kategóriában: 

    • AXIÁL Kft. – LAAS TUCANO 450 kombájn 

A rendezvény nagyon jó hangulatú volt, és mindenképp érdemes volt kilátogatni, hogy megtekintsük a mezőgazdasági gépeket, hiszen ezen gépek rengeteg gépészeti tartalommal rendelkeznek és sok érdekes megoldást láthatunk, ha közelebbről szemügyre vesszük őket.

 

+Programajánló: 

Szintén a Hungexpo területén kerül majd megrendezésre a FEHOVA, a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója. Aki érdeklődik a  fegyverek, horgászat, vadászat iránt, annak a nemzetközi kiállításon ott a helye 2019. február 7-10. között. 

Szólj hozzá