Három évvel azután, hogy először jártam F1-es versenyhétvégén, újra kilátogattam a Hungaroringre. Azóta sok minden más lett a királykategória világában, új tulajdonostól kezdve a valaha volt leggyorsabb autókig. Mindezek ellenére bizonyos dolgok sose változnak: a méregdrága büfék, a rengeteg finn fanatikus, vagy az egész hétvégét végig kísérő sportszerű szurkolás.
A program már csütörtök délután elkezdődött, ekkor van lehetősége az egész hétvégére szóló jeggyel rendelkezőknek pályabejárásra, valamint boxutca-látogatásra. A helyzet úgy hozta, hogy autóval kellett megközelítenem a terepet, de nagy meglepetésemre viszonylag közel, úgy körülbelül 15 percnyi gyaloglásra találtam parkolóhelyet. Annál szomorúbb tény, hogy csak egyetlen kapun engedték be az érdeklődőket, így nagyon hosszú sorok álltak a bejárat előtt. Egyesek szerint a szervezők nem számítottak ekkora tömegre, ami kicsit furcsa, hiszen a jegyeladásokból pontosan fel tudták mérni az igényeket. Miután beverekedtem magam, újabb kellemetlenségekbe ütköztem. A boxutcába csak egy szűk megnyitáson keresztül lehetett bemenni, ráadásul pont a három legnagyobb csapat (Mercedes, Ferrari, Red Bull) oldalán, ahol a felgyülemlett tömeg miatt mozdulni se lehetett. Az autogramokra váró közönségnek csalódnia kellett, ugyanis a legtöbb pilóta ki se merészkedett a boxból, vagy maximum egy integetés erejéig láttatta magát. Mindössze néhány kerék- és orrkúpcsere volt említésre méltó, ezeket is többnyire kisebb istállók szerelői hajtották végre. Még mielőtt véget ért a program, elsétáltam a célegyenes végéig, kielemeztem a pálya apró részleteit, amelyekre a képernyőn keresztül nincs lehetőség. Összességében nem voltam elégedett a nap után, ennél nagyobb élményre számítottam.
A pénteki napot kihagytam, mivel ekkor csak szabadedzések voltak, így legközelebb szombaton látogattam ki a pályára, immáron HÉV-vel. A Gödöllő felé közlekedő járat teljesen megtelt szurkolókkal, a külföldiek rácsodálkozhattak a magyar tömegközlekedés legelavultabb technikai csodáira, az antik zöld szerelvényekre (nincs klíma, az ajtó vadul csapódik, a jármű majdnem leugrik a sínről). A szilasligeti megállóban a kocsma már délelőtt megtelt a finn fanatikusokkal, akik nemzeti zenékkel hangoltak az időmérőre. Innen egy 20 perces séta vezet el a pályáig többnyire köves úton, majd később egy mezőn is keresztül kell vágni, hogy elérjük a bejáratot. Úgy döntöttem, hogy amíg a 3. szabadedzés zajlik addig kiderítem, honnan a legjobb a kilátás, hol találok kivetítőket. Az időmérőt a sikán és a 8-as kanyar környékéről vártam, ekkor eleredt az eső. Az mindent elárul, hogy az első dörgés nagyobb tapsot kapott a közönségtől, mint bármelyik felkonferált pilóta, hiszen innentől tudni lehetett, hogy izgalmas kvalifikáció áll előttünk. Utólag kiderült, hogy nagyon szerencsés helyen telepedtem le, mivel az orrom előtt csúsztak meg többen is, többek közt Räikkönen, valamint a két Mercedes. Ahogy az eső intenzitása nőtt, úgy az izgalmak is fokozódtak, a körülmények egyre rosszabbak lettek. Sajnos nem tudtam azonnal kideríteni, mi lett végül a rajtsorrend, mivel a kivetítő túl messze volt ahhoz, hogy le tudjam olvasni a neveket. Azért a távolabb ülők morajából ki lehetett találni, hogy Hamilton nyert, utólag visszanézve tényleg parádés kört futott. Ekkor még vissza voltak a F2-es és GP3-as betétfutamok, ahol többnyire feltörekvő fiatalok küzdenek egymással a királykategóriába való feljutásért. Ekkorra már pozíciót váltottam, a célegyenesre fordító kanyar előtt követtem végig az eseményeket. Az F2-es futam kifejezetten izgalmas volt, mivel a pálya éppen aközben száradt fel, így a körülmények folyamatosan változtak. A GP3-ra mindez már nem volt elmondható, így gondoltam, hogy megnézem a fan zone-t, ahol a szervezők igyekeztek minél közelebb hozni a közönséget a sporthoz. Ki lehetett próbálni profi szimulátort, volt lehetőség kerékcserére, valamint DJ is biztosította a jó hangulatot. Három éve mindez jóval szegényesebb volt még, de az új tulajdonos, a Liberty Media nagy hangsúlyt fektet az efféle programokra is.
A vasárnapi napra úgy készültem, hogy minél hamarabb el kell foglalni a lehető legjobb állóhelyet, ezért már reggel 8-kor útnak indultam a HÉV-vel. Nyilván más is próbált hasonlóan szemfüles lenni, ennek ellenére kellemes pozíciót találtam magamnak. Innentől kezdve viszont rizikós volt elmozdulni, mivel elfoglalhatják a helyem, ahonnan az egész 3. szektort és a célegyenest be lehet látni. Szerencsére készültem mindennel, ilyenkor a szendvics, a hideg víz, a naptej és a törölköző szériatartozék. Ez általában jól meg is különbözteti a magyar szurkolót a külfölditől: míg az előbbi elhoz három komplett fogást otthonról, utóbbi nem sajnál 3000 Ft-ot egy gyros tálért. Mikor WC-re mentem, egy pokróc foglalta a területem, szerencsére ezt a többi néző is tiszteletben tartotta. A négy óra várakozás közben lezajlottak a betétfutamok, melyek ezúttal túl nagy izgalmakat nem hoztak, a pálya karakterisztikája se támogatja az előzéseket normál körülmények közt. Ezután következett a protokoll szerinti parádé, amikor a nézők fele integető pilótákat körbeviszik egy kamionnal a pályán. Egy magyar néptáncegyüttes is fellépett a rajtrácson, majd egy egyperces gyászszünet Sergio Marchionne, a Fiat volt elnökének az elmúlt napokban bekövetkezett halála miatt. A magyar himnusz után nem sokkal végre elkezdődött a hétvége fénypontja, a 70 körös futam. A közhiedelemmel ellentétben egy rutinosabb szurkoló pontosan tudja követni az eseményeket, még akkor is, ha az itteni kivetítő a versenyzők közti időkülönbségeket nem mutatja. Amikor erre mégis kíváncsi voltam, stopperrel méregettem az időket (pedig erre van külön alkalmazás is), de a nagyobb változásokat szabad szemmel is lehetett követni. Így nem ért meglepetésként az se, hogy Ricciardo pár kör alatt faképnél hagyta a középmezőnyt, vagy hogy Bottast miért érte utol olyan könnyen a két Ferrari. 2015-ben az év egyik legjobb versenyét hozta a Magyar Nagydíj, most azonban messze elmaradt attól a szinttől. Igaz, nem is fulladt teljesen unalomba, ahogy az az elmúlt pár évben többször is történt. A leintést követő ceremóniát és a pezsgőzést megvártam, de utána azonnal hazafelé vettem az irányt, különben lekéstem volna a HÉV-et. Itt megjegyzem, jár a piros pont a MÁV-nak, mivel rögtön két járatot küldtek Budapest felé, ezzel a tömeg nagy része komolyabb várakozás nélkül vissza tudott jutni a városba.
Összességében a 15000 Ft-os állójegy beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de ennél többet nem költenék egy F1-es versenyhétvégére. Valószínű nem ez volt az utolsó alkalom, hogy kilátogattam az eseményre, ugyanakkor remélem, hogy a közeljövőben egy modernebb helyszínné válik a Hungaroring. A pályának átfogó felújításon kell átesnie, mivel a lelátók és a kiszolgálóépületek nagy része, valamint a létesítmény környéke is nagyon elavult állapotban van. Ha mindez megvalósul, még hosszú éveken keresztül fogadhatja a világ első számú motorsportját, ami mindig is egy jó pontnak bizonyult kis hazánk megítélésében.
Érdekességek a hétvégéről:
– Ez volt zsinórban a 33. verseny a Hungaroringen, ennél hosszabb sorozata a jelenleg is használt pályákon csak Monaconak, illetve Monzának van.
– 2004 óta aki itt nyert, nem lett világbajnok az év végén.
– Magyarország volt az első ország a keleti blokkban, aki futamot rendezhetett (1986).
– Mióta az F1-esek újra turbómotorokat használnak, a GP3 a legzajosabb kategória. A többi füldugó nélkül se kellemetlenül hangos.
Hello! Köszönöm a tartalmas olvasmányt! Ha lehetőség van rá, kérlek írd meg hol van a legjobb állóhely ahonnan a futamot nézted. Köszönöm!
Szia! Bocsi, hogy csak most válaszolok, remélem még nem késő. A futamot a célegyenes-ráfordítónál néztem, szerintem fontos, hogy legyen a közelben kivetítő. Könnyen ki fogja szúrni az ember, mivel a futam napján már délelőtt is alig lehet ott kényelmesen elférni. Időmérőnél igazából mindegy merre van az ember, mivel a pályának sajnos nincs túl sok látványos pontja.