A „gépészek az informatika világában” interjúsorozat második epizódját a Káté májusi számában már olvashattátok. Interjúnkat ezúttal Orbán Gáborral, egykori Számítástechnikai Szakosztály elnökkel, jelenlegi Damit Kft. munkatárssal folyattuk, akinek válaszaiból megismerhettük életpályáját, tapasztalatait. Ebben a blogbejegyzésben olvashattok egy-két rendkívül érdekes egyetemi történetet, köztük egy FBI-os megkeresést is.
Káté: Milyen tapasztalatod van a BME-s házi feladatokkal kapcsolatban?
Orbán Gábor: Ez már kapcsolódik a számítástechnikai múltamhoz is, hiszen az egyik intézménytől sikerült tartós bérletre szerezni egy A0-s plottert. Tudni kell, hogy akkoriban még a Gépészkar abszolút nem támogatta a gépi rajzolást. Legalábbis CAD rajzolás előtt le kellett rajzolni papíron is a tervet, vázlatként. El lehet képzelni milyen érzés lehetett, amikor ezt mondták: „Hát gyönyörű ez a hajtómű, látom, hogy nagyon sokat dolgozott benne, de ez itt így túl karcsú. Ezt itt egy kicsit, egy 3-4 centivel arrébb kéne hozni, a teljes csapágyazást, meg mindent újra kéne rajzolni.” Szóval billenthető ablakaink voltak… Megrajzoltuk géppel, kinyomtattuk és ceruzával át. Egyszerűsítés felső fokon. Mondani se kell, ezt a módszert elég sokan alkalmazták utána, és megért a hallgatóknak egy ezrest, hogy nem kellett egy egész napot küzdeniük a tervvel, hanem pillanatok alatt át tudták rajzolni.
Káté: Van-e valami történet, ami a számonkérésekkel kapcsolatban eszedbe jut?
O. G.: A legdurvább a Mechanika szigorlatom volt. 11-szer voltam… Minden egyes esetben megkaptam Béda professzor urat. Valljuk be, azért 11-edjére meg lehet tanulni. Volt a kötelező írásbeli rész, és aztán a szóbeli. Egy idő után már mindent tudtam a tételek tekintetében. Majd akkor „Orbán úr látom, hogy ez megy.” mondom „Jó, akkor hányas?” „Még beszélgetünk.”. És mindig eljutottunk arra a szintre, amire azt mondta, hogy „De hát Orbán úr! Ha még az alapokkal nincs tisztában, kénytelen vagyok megbuktatni.” És hát végül akkor mentem át, amikor a tanár úr beteg volt.
Káté: Az egyetemi éveket figyelembe véve, mi az a történet, ami egyből eszedbe jut?
O. G.: A legdurvább egy rendőrségi sztori volt. Egy jó barátomnak volt egy motoros balesete, amiben életét vesztette a Rudas fürdő környékén. Lent voltunk Lentiben a temetésén, telefon lehalkítva. Jövünk ki a temetésről, és látom, hogy x nem fogadott hívásom van.
Visszahívtam őket, mondták, hogy itt áll az FBI a titkárságon. Gondoltam: „Hehe jó vicc, csak temetésen vagyunk, úgyhogy annyira mégsem”. Mire jött a válasz: „De de de, igyekezzünk!” Nálunk keresték Közép-Európa legnagyobb Warez szerverét.
Egy FBI-os csóka jött ki, hozta magával a nagy terepjáróját, ami megfeneklett az akkor eléggé szűkre méretezett kolesz előtti részen. Rendőrök álltak mindenhol fölfelé, biztosították a terepet. Az egész kolesz meg volt ijedve, az emberek a hátsó ajtón vitték ki a gépeiket meg a merevlemezeket. Lentiből felfele tartva hiába bíztattam a rendőröket, hogy nálam a kulcs, mindjárt fent leszek. Mikor Tatabányánál jártam, betörték a keresztpántos ajtót… Megérkeztem, mondtam, hogy átöltözök és jövök, majd a szobában rám rontottak, miközben vetkőztem. Már ott egyből elkezdte a rendőr, hogy mi az ott az ablakban, mi ez itt az asztalon. Hát mondom ez számítógép. Ő mindent meg akart nézni. Hamar kiderült, hogy semmihez sem értenek, teljes mértékben nem. Ők annyit tudtak, hogy van egy IP a mi hálózatunkban, amit keresnek, ezt akarták mindenáron megtalálni. Nem voltunk a helyzet magaslatán, erről meg tudtam őket győzni. Amikor látta, hogy nem tudunk nekik segíteni, elhatározta hogy ő lefoglal mindent abban a helységben, ami a Számítástechnikai Sakosztályhoz tartozik. Switchek, szerverek, routerek, tehát minden, ami az egészhez kell. Mondtam nekik, hogy „Uraim! Bármit el lehet vinni. 1000 fős a kollégium és a diákok, ettől függenek. Most kezdődik a vizsgaidőszak. Ha hoznak egy papírt, hogy vállalják emiatt az 1000 fő miatt a felelősséget, hogy nem tud jelentkezni vizsgára, nem tud készülni, semmit beadni nem tudnak, holott kifizette az ehhez szükséges díjakat, azt visznek el, amit csak szeretnének.” „Hát akkor kábel alapján fogják megkeresni a gépet.” Ez volt a következő, amit mondtak. Mondtam: „Nyugodtan, melyik kábellel szeretnék kezdeni? Ez a központ. emeletenként megy kb. 10 kábel, onnan pedig ahány szoba van, tehát egy olyan 70 körül.”
Vége lett az egésznek, a rendőröket a saját kocsimon vittem be a rendőrségre, mert a kollégáik otthagyták őket, ahol nekem ugrottak azzal, hogy én falazok mindenkinek. Akkor már azért volt kapcsolatrendszer, hívtunk egy ügyvédet, aki három sarokkal arrébb egy melegítőben borozgatott.
Abban az állapotba jött át. Tök viccesen ott elbeszélgettünk a rendőrökkel. Másnap olvastam, hogy a nevelőtanárt bilincsben vitték el a rendőrök. Hát mondom szar lett volna abban vezetni, de hát ez van. Ez volt egy ilyen történet.