A BME Egyetemi Napok keddi napjának hajnalán faggattuk ki a hazai popzene egyik meghatározó szereplőjét, Horváth Gáspárt. Míg az Irie Maffia és a Kelemen Kabátban zenekarokban producerként tevékenykedik, saját fellépőként JumoDaddy néven áll színpadra, hogy mixeivel megbolondítsa hallgatóságát. Interjúnkban amellett, hogy a zenei pályafutásról, példaképekről és az idei buliról volt szó, Gáspár üzent az olvasóinknak is.
Honnan ered a JumoDaddy név?
Jó kérdés. Elég hülye név, de rám ragadt és a külföldi haverjaim is kedvelik, ezért megmaradtam ennél a művésznévnél. Igazából Mc Kemon-tól kaptam, aki az Irie Maffia egyik énekese és nagyon jó barátom. Ő kezdett el JumoDaddy-nek nevezni. Amikor tinédzser korunk végén elkezdett érdekelni az elektronikus zene, az egyik Frankhegyen – az akkori legmenőbb szabadtéri underground techno partyn – kezdtük el a szárnyunkat próbálgatni. Élő Marci barátommal, az Irie Maffia másik alapítójával, már akkor is az elektronikát próbáltunk élő zenével ötvözni. Ott Janicsár Crew néven jelentünk meg, ahonnan már csak egy lépés a Jumurdzsák, ami aztán éveken át a nevem volt. Szóval a Jumurdzsákból jött végül a JumoDaddy, és Kemon becézéseként szilárdult meg.
Hogy láttad a ma esti bulit a színpadról?
A BME Egyetemi Napokon a ötödik DJ fellépésemen vagyok túl. A Kelemennel és az Irieval is sokat játszottunk itt, de mint JumoDaddy ez volt az ötödik alkalom, nagyon élveztem ezt is. Miután ez egy pici fesztivál, amely magához az elhelyezkedéshez képest komoly programmal és három nagy színpaddal dolgozik, olykor azt érzem hogy a színpadok a zenei minősége közel van egymáshoz. Egyrészt a DJ-szettek alatt is, valamint a programok váltásainál is mozog a nép – elindul egyik sátorból a másikba. Nekünk DJ-knek ezt be kell kalkulálnunk, és bár a programszervezők is arra törekszenek, hogy ne legyenek stílusbeli ütközések, egy nagyon sokszínű fesztivál és ez DJ szempontból külön kihívás. A színpadról fel kell tudni mérni, hogy mikor van változás a közönség összetételében, és ehhez érdemes részben alkalmazkodni is. Én javarészt underground és nagyon előremutató elektronikus és popzenét játszom – a szettemet kifejezetten sokszínűre állítottam össze, de mindig a végére érdemes a legjobban beerősíteni. Ez úgy láttam, ma sikerült is.
Te jól érezted magad akkor ma este?
Fenomenálisan! Mindig is imádtam a BME-s bulikat, mert zseniális itt a közönség. Talán ez az egyik kedvenc egyetemi fesztiválom. Sőt fesztiválnak tartom annak ellenére, hogy nem nyáron van és nem valahol vidéken, hanem itt a fővárosban. Hangulatában az EFOTT-hoz, vagy a VOLT-hoz tudnám hasonlítani. Sokat számít nálam, hogy a közönségem nagy része felsőoktatási hallgatókból áll. Zeneileg művelt és nyitott közönségnek tartom őket. Ennek a célközönségnek tartunk Wondawulffal havi rendszerességgel saját klubestet is UVCT (Univercity) néven az A38 hajón. Nagyon szeretem a közönségemet, és nagy tisztelettel fordulok feléjük. Próbálom alázattal és nagyon komolyan végezni a felkészülést minden DJ buli előtt is, nemcsak az élő koncertek esetében.
Jobban szeretsz egyedül (mint JumoDaddy) dolgozni, vagy inkább valamelyik csapatban közreműködni?
Számomra jelenleg ugyanannyira fontos az összes projekt, amelyen dolgozok. Ez egy elég nehéz élethelyzet, ugyanis egyformán szeretem az Irie Maffiát, a Kelemen Kabátbant és a JumoDaddy-t. Az összes projekt szívügy, ugyanakkor megélhetés is mind a három. Egyszerre tudok professzionális módon dolgozni velük, ugyanakkor érzelmileg is kötődöm mind a háromhoz. Próbálok minden szempontból maximumot nyújtani az összes zenekaromban.
Történt már olyan, hogy döntéshelyzet elé kellett állnod, hogy vagy az egyik, vagy a másik?
Nem, mert szerencsére a profi stáb kialakításával, a jó munkamegosztással ezt el lehet kerülni. Nem egyszerű, de nagyon hiszek a teamwork fogalmában.
Jelenleg milyen projekteken dolgozol?
A Kelemen, az Irie és a saját JumoDaddy projekt. Ez a három fő munkám. Emellett van egy-két fonál, amit szövögetek, de azok olyan dolgok, amelyekről most még nem tudok nyilatkozni. Vannak terveim, nagyon sok minden jár a fejemben, belföldi és külföldi tekintetben egyaránt, de az utóbbi évben inkább a hazai dolgokra kellett összpontosítanom. Itthon is nagyon sok lehetőség van, és nagyon sok inspiráló emberrel ismerkedtem meg, rengeteg érdekes dologba lehet belevágni. Sok minden alakul, történik és körvonalazódik.
Tudsz olyan embert mondani, aki inspirál téged vagy példaképednek tartasz?
Ez zenei szegmensenként változik. Tehát, ha tegyük fel az élőzenét nézem és a magyar zenekarokat, akkor például a Quimbyt, Tankcsapdát, Kispált tudnám említeni. Ők együtt éltek át évtizedes életutat. Ez nagyon fontos egy zenekar történetében: hogyan tudsz sokáig fennmaradni. Ha a külföldi dolgokat nézem, akkor nem tudom kihagyni Skrillexet. Lenyűgözőnek tartom a zenéjét, a hatását. Az üzleti és zeneipari jelenségét egyszerűen nem tudom figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor például a neveltetésemből adódóan nagyon sok rock & roll zenét hallgattam. Hendrix és a 27-esek klubja számomra egy nagyon meghatározó dolog. Egyszerre vonzó és rémítő, hogy az, aki ennyire átéli a zenét, hajlamos önmagát is felemészteni. Az egész 27-esek klubja Amy Winehouse-zal együtt olyan mágikus kör, amely engem nagyon erősen inspirált. Persze emellett ott van az összes hazai barát és szakmatárs. A DJ-k tekintetében Palotai Zsoltot, Wondawulfot, Gabor Krafot, Jay Lument, Peter Jabint, Lotfi Begit és a Stadium X-et tudom kiemelni. Ők bár teljesen eltérő munkássággal rendelkeznek, mind olyan DJ-k, akiket társaimnak, barátaimnak érzek és kölcsönösen tudunk egymástól tanulni. Szakmai szempontból a DJ világba egy másik oldalról érkeztem, autodidakta módon tanultam meg a DJ tudomány minden részét, de mentalitás szempontjából ők számomra mind nagyon fontos, meghatározó elemek.
Mindig tudtad, hogy zenész leszel?
Nem. Magát a hangszeres zenét viszonylag korán, 6-7 éves koromban kezdtem el billentyűsként. Zongorát tanultam egy hagyományos I. kerületi zeneiskolában. Majd pedig gimnáziumba jártam, egyetemet végeztem, zenei képzéseken vettem részt. A Postás jazz iskolába jártam, majd a Bartók Béla Konzervatóriumba külsős diákként és magántanárokhoz is. Tehát sok évet töltöttem el zenei képzésben, és valahogy így állt össze a dolog. Utólag visszatekintve azt gondolom, hogy azért alapvetően erre a szakmára születtem, csak ezt idő volt belátni, felismerni. Ez pedig viszonylag későn történt meg és nagyon örülök annak, hogy az előéletem alkalmas volt arra, hogy erre építsek.
Mennyire vagy elégedett a munkáiddal?
Általában a legtöbb munkámmal elégedetlen vagyok. Ha józanul és objektíven próbálom szemlélni a dolgokat, akkor azonban tudom azt, hogy nagyon meg kell becsülnöm, ahol vagyok, és értékelnem kell azokat az embereket, akikkel együtt dolgozhatok. Azt az élethelyzetet és azt a sok élményt, ami körbevesz. Azonban ez nem azt jelenti, hogy szakmailag elégedett lennék azzal, amit letettem az asztalra, sőt. Azt gondolom, hogy innen még rendkívül sokat lehet és kell fejlődni.
Melyik műfaj a kedvenced, ha van ilyen?
Szívemhez legközelebb az elektronikus zene áll, ezen belül is inkább a basszus zene, tehát a dubstep, drum and bass, trap és ezek testvérei. A legtöbbet élőzenével foglalkozom, mégis az elektronikus zene a szívügyem. Nagyon örülök, hogy Magyarországon az elektronikus zene tanulmányozása oktatási szinten is megindult, többek között az imPro School foglalkozik ezzel. Jó látni, hogy egy új elektronikus zenei, DJ-produceri generáció született ismét, tőlük nagyon sok mindent lehet tanulni. Azonban azt is érzem, hogy abból a tapasztalatból, amely csak a szakma gyakorlása közben jön meg, az ember adni is tud nekik nekik. Nekem nagyon fontos, hogy az ember ne önző módon kezelje ezt a generáció kérdést. Ne alá-fölérendeltségi viszonyban nézze ezeket a tanulási dolgokat, hanem inkább mellérendeltségi szinten. Ez nehéz feladat, főleg azoknak, akik már valamit letettek az asztalra a szakmában. Baromira nehéz az új generációk tudását úgy tekinteni, hogy az nem fenyegetés, hanem tanulási lehetőség.
Oktatási tevékenységet is folytatsz valamilyen keretek között?
Alkalmanként szoktam előadásokat tartani az ImProban. Évente egyet-kettőt, attól függően, hogy miként jön össze a dolog. Én hiszek ebben, mert úgy látom, hogy az oktatás egy rendkívül fontos tényezője a kultúrának. Nagyon érdekes dolog, hogy a tanár-tanítvány viszony hogy működik, mert a mester egy idő után már túltelítődik tudással. Ugyanakkor nem is technológiai, technikai, logikai dolgokat, hanem inkább érzelmi, attitűdbeli bölcsességet képes továbbadni. Ezek viszont olyan dolgok, amelyek csak az életkorral, tapasztalattal, gyakorlattal, idővel jönnek meg, ezt szokták rutinnak nevezni. Azt gondolom, hogy ha esetleg lesz rá keret, alkalom és megfelelő felület, akkor nagyon szívesen foglalkoznék oktatással. Persze semmiképp sem úgy, hogy nálam van a bölcsek köve. Egy nálam tíz évvel fiatalabb ember sokkal több aktuális technológiai dolgot tud és ismer. Az idősebb generáció viszont a látásmódot, a kapcsolatrendszert, a hozzáállást és az egyéb lelki-emberi dolgokat ismeri esetleg jobban. Ez a kettő együtt egészíti ki egymást.
Te is részt szoktál venni ilyen képzéseken?
Próbálom folyamatosan képezni magam. A januártól márciusig tartó időszakom az, amikor módszeresen tudok tanulni. Az év más részeiben egyszerűen annyira sok elfoglaltságom van, elsősorban a fellépések miatt, hogy erre nincs alkalmam.
Hogy élted meg az utóbbi időben bekövetkező hazai popzenei fellendülést az Irie-val, Kelemennel?
Nagyon jó, hogy megemlítetted a két zenekart, mert a két banda eléggé eltérő utat járt be. Az Irie Maffia kezdeti sikerét az jelentette, hogy egy nyugatos felfogású, angol szövegű, nemzetközi attitűdű zenekar. A Kelemennel pedig azt éltem át, hogy baromira jól működnek a hazai dolgok. Magyar nyelvű dalok, hiteles, őszinte dalszövegekkel. A Kelemen abszolút a hazai piacra koncentrál és reflektál. Nekem ez egy nagyon tanulságos folyamat volt. Időközben pedig a két megközelítés áthatotta egymást, és amíg az Irieban is elkezdett egyre erősödni a magyar szöveg, a Kelement pedig zeneileg hatotta át a modern, nyugati popzenei, elektronikus felfogás.
Miben látod a hazai zenekarok sikerét?
A magyar zenekarok sikere abban rejlik, hogy őszintén, szívbe markolóan és önreflektíven tudják megragadni a korszak hazai kérdéseit, amelyek ma megjelennek a tinédzserek, a huszonévesek, vagy akár az ötvenesek életében. A kultúra mindig valahogy válaszol a hazai, de egyben a nagypolitikai, globális átalakulásra is, ami zajlik. Az internet pedig próbálja ezeket a dolgokat áthidalni. A mai világkorszak arról szól, hogy itthon a nyelv miatt szinte csak a hazai pályán érdemes mozogni, de zeneileg, hangszerelésben vagy a vizuális kultúrában sokkal könnyebben megy a nemzetközi kölcsönhatás. Az internet és a mai DIY megközelítés izgalmas és akár sikert is hozhat, de ettől függeltenül a netes esélyegyenlőség, és az ebből adódó profi szintű nemzetközi érvényesülés illúziónak tűnik. A komoly érvényesüléshez elképesztő összegekre és csapatra van szükség. Nemzetközi és profi kiadóra, menedzsmentre, publisherre, bookerre. Emiatt a magyar zenekarok túlnyomó része teljesen a hazai piac felé fordul, jobban és tudatosabban reflektál a hazai dolgokra, így sok szempontból versenyképesebb is. Szemben a progresszívebben gondolkozó, underground vagy nyugatos felfogással. Az Irie Maffia és JumoDaddy zenéje több-kevesebb sikerrel a globális nívót próbálja elérni, de hosszú évek után úgy látom, hogy egy kelet-európai ország akár extrán tehetséges zenészeinek is tőke és team kell a továbblépéshez. Ettől függetlenül mi ezt a két szempontot próbáljuk ötvözni és a három zenei projekt az én fejemben állandó kölcsönhatásban van egymással. Sőt ez az eddigi sikereink kulcsa is. Tudjuk hogy Magyarországon élünk, itt kell érvényesülnünk, de nem adjuk fel a külfölddel kapcsolatos álmainkat és a nemzetközi minőségből sem adunk soha alább.
Mit üzennél az olvasóknak?
Érdemes a művészetre, a zenére időt szánni. Olyan világban élünk, amikor az ember folyamatosan pörgeti a hírfolyamot és kapcsolgat. Mindig egy aktuális, pillanatnyi igényt elégít ki, töredék információkból rakja össze a képet, és ez nagyon nehéz helyzetbe hozza a művészeket. Ha egy üzenetet kéne megfogalmaznom, az így hangzana: Légy türelmes a zenésszel, szánj egy kicsit több időt a munkájára. Ne csak egy dalba hallgass bele, nézz rá más lemezeire is. A mi munkánk, pl. egy dalt elkészíteni abnormálisan, sokszorosan több időbe kerül annál, mint amennyit a hallgató eltölt vele. Ha például egy dalt három percig hallgatsz, akkor gondolj arra, hogy mögötte három hétnyi, vagy akár hónapnyi munkaóra van. A türelem és az idő befektetése rendkívül fontos, és visszajön. Ebből nyer az ember, ebből tud tanulni, ebből épül. Ha hajlandó vagy időt szánni a művészetre, a kultúrára, akkor abból te is fejlődsz. Szerintem megéri.
Köszönjük szépen!