2017. február 27-én kezdetét vette az idei Kulturális és Szakmai Hét. Az első napon karunk korábbi dékánjának, Dr. Stépán Gábornak megnyitója után előbb az ő előadását hallgathatták meg az érdeklődők a Gravitáció című filmmel kapcsolatban. Ezt követően hazánk mindezidáig egyetlen űrhajósa, Farkas Bertalan számolt be űrbéli kalandjairól. Az előadásokat előbb a Tilt Zenekar, majd a Kisföldalatti Zenekar koncertje követte. Az első napról készült beszámolókat olvashatjátok.
Bence beszámolója Dr. Stépán Gábor előadásáról:
„A tavaszi félév 4. hetében a Dr. Stépán Gábor által tartott megnyitóval vette kezdetét az érdekesebbnél érdekesebb előadások és rendezvények sorozata, a Kulturális és Szakmai Hét.
Az első meghívottként szintén a professzor urat köszönthettük, aki a Gravitáció című filmet elemezte mérnöki szemmel, kiemelte a számunkra legfontosabb képkockákat. A film első percei azokata szélsőségeket mutatják be, amelyek a világűrben az űrhajósokra várnak. Az egyre erősödő robaj végén megjelenik a filmcím, majd ezután a kozmosz csöndjében találja magát a néző. Mindezzel a hang hiányát szeretnék kiemelni, amelyhez hasonlót csak egy süketszobában tapasztalhatunk. Azonban a valóságtól eltértek a filmkészítők, amikor speciális hangeffekteket alkalmaztak az űrben, ahol nem terjed a hang, de mindezt azért tették, hogy jobban beleéljük magunkat a szerepekbe és a bemutatott világba.
Az egész kalandot a sodródó űrszemét váltotta ki, amely napjainkban egyre nagyobb veszélyt jelent mind az űrben található eszközökre, mind az űrhajósok életére. A mechanika törvényei az űrben is jelen vannak, például itt is érvényesül a perdületmegmaradás, ahogyan azt a vásznon is szemléltetik repülés közben forgó csavarokkal. Különösen élethűen vannak ábrázolva a több test által alkotott rendszerek mozgásai.Például amikor az elszabadult óriási robotkar forog az űrhajóssal együtt a közös súlypont körül. Néhány jelenetben az űrhajósokat tartó biztonsági kábel kap főszerepet, amely rezgése folytán egészen különös mozgásokat végez. A film egyik legdrámaibb pillanata, amikor a George Clooney és Sandra Bullock által alakított karakterek visszajutnak az űrállomásig, azonban a nagy sebesség miatt csak egy hajszálon múlik, hogy ne sodródjanak el mellette. Ez a jelenet sok vitát kiváltott. Miért látunk egy megfeszült kötelet az űrben? A magyarázat a szereplők állomás körüli lassú forgásában keresendő, amikor a centrifugális erő hatását tapasztaljákaz asztronauták. Clooney áldozathozatala után a megfeszült kötél rugalmassága miatt Bullock az állomás felé repül. Az impulzusmegmaradás játssza a főszerepet a Dinamika előadáson is gyakran mutatott jelenetben, amikor a főhősnő eldobja a gázpalackot, amelynek hatására ő pedig megindul a másik irányba.
A filmben bemutatott események a valóságban is megtörténhetnek, ám erre igen kicsiny esély van. A hétfői nap másik előadásán az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan mesélt kalandjairól és mutatta be, milyen is egy űrhajós igazi élete.”
Zsolti beszámolója Farkas Bertalan előadásáról:
„A Kulturális és Szakmai Hét első napjának estéjén egy igazán prominens előadót köszönthettünk a Kármán Tódor Kollégium aulájában. Az első magyar űrhajós, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság Hőse, nem mellesleg 2015 óta a Műegyetem Díszpolgára, Farkas Bertalan tartott élménybeszámolót »Gyerekkortól a világűrön keresztül napjainkig« címmel.
Az egész aulát betöltő hallgatóság hamar megtudhatta, hogy Farkas Bertalan egyáltalán nem készült sem vadászpilótának, sem űrhajósnak. 1949. augusztus 2-án látta meg a napvilágot Gyulaházán, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben, majd a kisvárdai gimnáziumi évek után került Szolnokra, repülőműszaki főiskolára. 1969-ben végzett, majd 2 évet töltött a Szovjetunióban az ottani repülőműszaki iskolában. 1972-ben tért haza, s került a pápai vadászrepülő ezredhez mint vadászpilóta. Előbb I. osztályú, majd aranykoszorús vadászpilóta minősítést szerzett. Ekkor a Magyar Néphadsereg kötelékében MiG-típusú gépeken repült. Pápán ismerkedett meg későbbi feleségével, Anikóval, akivel 1974-ben házasságot kötött, majd három évvel később megszületett első gyermekük, Aida.
Közben 1967-ben megalapították az Interkozmoszt, a Szovjetunió és a kelet-európai államok közös űrkutatási programját, amelyben Magyarország is részt vett: kezdetben műszereket fejlesztettünk, azonban később, a második csoportban lehetőségünk nyílt embert küldeni a világűrbe. 1977-ben a kb. 340 hazai vadászrepülőgép-pilótából 90 jelentkezett önkéntesen a programba, köztük Farkas Bertalan is. Bevallotta, nem tudta, mire vállalkozik, hogy milyen kiképzés és kiválasztás lesz, de érezte, hogy ezt szeretné – bár felesége gyermekük miatt kezdetben ellenezte a dolgot. 1977 decemberére heten maradtak a programban, akik közül Kecskeméten négy főt választott ki a Szovjetunióból érkező űrorvos. 1978 januárjában a családjával együtt költözött ki Csillagvárosba, a Moszkva közelében felépült szovjet űrközpontba. Az első hónap után ott szerette volna hagyni a kiképzést, ám ekkor behívta magához az orvos. Várta, hogy kimondják felette az ítéletet. A szovjet orvos ehelyett konyakkal kínálta – Farkas azt gondolta, hogy így könnyebben utasítja el. Majd még eggyel, kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet, majd ekkor egymás szemébe néztek, s így szólt az doktor: »Ha majd visszajössz a világűrből, akkor emlékezz rá, hogy én szabad utat adtam neked.« Ekkor örömében már maga első űrhajósunk kért egy újabb italt. A négy magyar jelölt közül ketten maradtak kint, ő és Magyari Béla, a tartalék asztronauta.
A további kiképzések során igen keményen dolgoztak mind fizikálisan, mind szellemileg. Két páros csinálta végig a feladatokat, a kijelölt Farkas-Kubaszov és a tartalék Magyari-Dzsanyibekov páros. Hogy végül mi döntötte el, hogy ki repül? Egyszer erre humoros választ adott a két magyar bajtárs. Magyari 1949-ben született, Farkas is 1949-ben született, mindketten augusztusban születtek, ám Farkas 2-án, míg Magyari 8-án, így Farkas Bertalan jóval idősebb, tapasztaltabb és érettebb az űrrepüléshez. Persze a valódi okokat sohasem tudták meg, de objektív szempontok alapján ítéltek.
Végül 1980. május 26-án a Szojuz-36 fedélzetén szállt fel az első magyar űrhajós. A felszállási művelet során 9 perc 20 másodperc alatt értek fel 240 km-es magasságba, eközben 8 g terhelést kellett kibírniuk 30 másodpercen keresztül (ez kb. egy 70 kg tömegű embernél több mint fél tonna tömegnek felel meg). Kint Föld körüli pályára állítva az űrhajót egy földi nap alatt 16-szor élték át a napfelkeltét és a naplementét. Farkas Bertalan bevallotta, hogy könnyű volt Magyarországot megtalálni a Kárpátok vonulatainak karjaiban, s a Balaton, a Duna és Tisza vize ideális viszonyok között még tükröződtek is. Elgondolkodtató ott kint, hogy mennyire zseniális az emberiség, hogy ide eljut, és mennyire megdöbbentő, hogy vajmi keveset tudunk, hogy hol a helyünk. Végül, néhány nehézséget leküzdve, június 3-án értek újra földet. Ekkor az orvos teával kínálta, amit megivott, majd a poharat elengedte, ami összetört, lévén, hogy itt már újra hatott a gravitáció. Újra eljátszották a jelenetet, majd mondta az doktor: »Értsd meg, a gravitáció létezik!«
Az űrrepülése után, 1994-ben hivatalos volt a Boeing 777-es gép bemutatójára Washington D. C.-be. Az egyik előadó kijelentette, hogy itt nagyon sokan részt vettek a megvalósításban, azonban ő kiemelne négy nevet, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez a gép. És a négy megnevezett közül kettő magyar volt: Neumann János, illetve kollégiumunk névadója, Kármán Tódor. Farkas feleségével együtt nagyon büszke volt, amikor ezt hallotta, és az utána lévő fogadáson külön odajöttek ezért gratulálni amerikai barátai.
Gépészmérnököknek tartott előadásról lévén szó, kiemelnék néhány technikai kérdést az űrrepüléssel kapcsolatban. A szovjet űrprogramokban jobban próbálták védeni az emberéletet, mint az amerikaiban. Ékes bizonyíték erre a felszálláskor az orrnál lévő segédhajtómű, amely a felszállás közbeni meghibásodás esetén az asztronautákat szállító részt leválasztja, és mintha az űrből érkeztek volna, leszállítja őket. Ezzel szemben, amint azt a magyar űrhajós amerikai kollégái bevallották, egy amerikai felszállásnál akkoriban az első 2 perc rettegve telt, hiszen semmit sem tudtak tenni hiba esetén. A magyar űrhajós leszállásánál is a szovjet technika mentette meg az életüket, ugyanis testüket halálos, 45-50 g terhelés érte volna, ha azt nem csillapítja a leszállóegységbe integrált védőberendezés. Büszkének kell lennünk az űrhajósunk mellett azokra a hazai szakemberekre, akik például kifejlesztették a PILLE-t, a magyar kozmikus sugárzásmérőt, amelynek továbbfejlesztett változatát a mai napig használják. Emellett az űrben számos magyar vonatkozású kísérletet végeztek el, amelyek közül néhány egyedülállónak számított akkoriban.
Hogy mérnökként milyen kihívás az űrbe egy eszközt tervezni? Erre is választ kaptunk a később Műegyetemen mérnöki diplomát szerzett nyugalmazott dandártábornoktól. Minimális tömeg és térfogat mellett maximális megbízhatóságot kell elérni.
Összegzésként elmondhatom, hogy egy kellemes, anekdotázós előadást hallgathatott meg, aki a KTK aulájában töltötte a hétfő estét. Büszkének kell lennünk, hogy a nemzetek sorában hetedikként volt az űrben a magyar, megelőzve pl. a franciákat és a nyugat-németeket. Farkas Bertalan pedig 94. emberként tartózkodott a kozmoszban. Bízik benne, hogy nem ő az utolsó magyar asztronauta, és ki tudja, talán nem-e erről az egyetemről kerül ki a következő űrhajósunk?! Végezetül felelevenített egy párbeszédet a rendszerváltás idejéről. Azt mondták neki: »Berci, most már igazán elmondhatod, hogy nem voltál az űrben!« Erre akkor is és most nekünk is csak ezt válaszolta: »Igenis kint voltam a világűrben!«”
Hegyi Bencének, a GHK Rendezvény Bizottság vezetőjének beszámolója a Tilt Zenekar koncertjéről:
„A Farkas Bertalant övező, általunk sem várt népszerűség miatt sajnos késve kezdődött a Tilt Zenekar koncertje. A srácokon nem múlt a dolog: ők profin felpakoltak, és kezdtek, amint tudtak. A csúszás miatt (mivel az aulában csak 23.00-ig lehet rendezvényt tartani) sajnos csak fél órás volt a koncert, ami azonban rendesen megmozgatta az érdeklődőket. A tagok kemény, zúzós zenét játszottak, mégpedig igen profin, melyet a közönség élvezett is. Kár, hogy csak ez a fél óra jutott nekik.”
Bagoly beszámolója a Kisföldalatti Zenekar koncertjéről:
„Közlekkaros ismerőseim gyakran mondogatták nekem, hogy egyszer mindenképpen menjek el a KJK nem hivatalos zenekarának, a Kisföldalattinak a koncertjére. Úgy adódott, hogy most végre sikerült eljutnom. Azt hiszem, annak ellenére, hogy egy egyetemi mérés miatt reggel hatkor keltem, nem bántam meg, hogy e kissé késői órában betértem az aulába. Az csak az egyik oka, hogy beléptemkor a színpadon három csinos leányzó is állt. A másik, hogy ezek a lányok, kiegészülve a banda férfi tagjaival igen jó bulit varázsoltak a Kármánba. A megszokott gitárok-ének-dob kombó mellett hegedűvel és szaxofonnal is kiegészült banda alaposan megmozgatta a közönség soraiban szép számmal tomboló gépészeket ugyanúgy, ahogy a közlekes vendégszektor tagjait is. Jómagamnak is sikerült a koncert végére elfelejteni minden fáradtságomat, kár, hogy be kellett fejezni olyan korán. Azért a repertoárba sikerült belezsúfolni a táncosabb jellegű, illetve a zúzósabb számokat is. Az előadásmód meglepően rendben volt: sikerült az énekesek hangjához illő számokat felvonultatni, mégpedig megfelelő hangszereléssel, leszámítva egy apró bakit, amikor eggyel több dózis csúszott be a dupla whisky-s jégbe. (Már amennyire az én botfülem ezt érzékeli.)
Valószínűleg sokak nagy örömére kiderült az is, hogy a banda a Slipen is fellép. Aki pedig addig nem bírná ki, annak ott lesz a 9. és 10. hét fordulóján megrendezett Közlekkari Napok koncertje is. Az biztos, hogy nagyon jó koncert volt, ahogy egy KRB-s fogalmazott: »Ha Vadhúson csak fele ennyire lesz jó a buli, akkor sem panaszkodhatunk.«”
A Kultúrhétnek messze nincsen még vége. Ma 17:00-tól a Mensa HungarIQa előadása vezeti fel a programot. Ezt követi Karancsi János prezentációja a CERN-nel kapcsolatban. A testek átmozgatásáért pedig a Jaxis, illetve az Épgép All Stars lesz a felelős. Részletes programokért érdemes felkeresni a Kultúrhét Facebook-eseményét.
(Köszönjük a képeket Hegyes Szilárdnak, Komlóssy Teklának, Koronczi Richárdnak és Wolf Máténak, a KTK Fotókör tagjainak.)