Härtlein Károly-interjú: vágatlan verzió

Áprilisi számunkban olvashattátok Härtlein Károllyal készült interjúnkat. Most itt a teljes, vágatlan verzió!

Bizonyára sokan hallottatok Härtlein Károlyról, akár a Fizika A3 utolsó, kísérletekkel tarkított előadásáról, akár a Brutális fizika c. műsorból, akár bármelyik más, tudományos ismeretterjesztő előadásáról. Vele beszélgettünk.

Káté: Nem is áll Ön messze a gépészettől. Ha jól olvastam, gépipari szakközépiskolába járt, majd főiskolai gyártástechnológus-üzemmérnöki diplomát szerzett. Mi indítatta erre a pályára, meséljen ezen éveiről!

H. K.: Édesapám pedagógus volt, gépészeti tárgyakat tanított egy gépipari iskolában. Az általános iskola után én vegyészetet szerettem volna tanulni, de ő azt mondta, hogy jó, akkor megyek a József Attila Gépészeti Szakközépiskolába. A végzés után a Műegyetemre felvételiztem sikeresen, de mellette voltak olyan dédelgetett álmaim, hogy nagy kenus leszek, és kijutok az 1980-as moszkvai olimpiára. Így visszamondtam a Műegyetemet, így úszhattam meg az előfelvételis katonaságot, és elmentem a Bánki Donát Gépipari Főiskolára. Erre a diplomára azonban nagyban rányomta a bélyegét, hogy én sportolni akartam elsősorban. Bár bekerültem az olimpiai válogatott keretbe, az olimpiára kijutni nem volt esélyem, így az utolsó, harmadik évben már tisztességesen befejeztem a főiskolát, majd Tatára kerültem katonának a sportezredbe, ahol 8 hónapig szolgáltam. Ezután ismét beiratkoztam a Bánkira tanári szakra, majd a gyakorlatot egy vasas szakmákat adó iskolában töltöttem, ahova olyan gyerekeket vettek fel, akiket máshova nem. A kenuzás befejeztével, 1986-tól a tanári pályámat az Ihász Dániel Közlekedésgépészeti Szakközépiskolában kezdtem el.

Káté: Milyen volt középiskolásokat tanítani?

H. K.: Az egy nagyon változó világ volt, amikor ott tanítottam. A gépipar hihetetlen sebességgel kezdett összehúzódni: hirtelen nem volt szükség a nálunk végzett diákokra. Az autószerelő szakközépiskolákból csak Budapesten négy bezártak, holott a járműpark egyáltalán nem csökkent. Akkor látható, hogy valami szemléletváltás következett be. Mivel azt gondoltam, hogy fizikát mindig fognak tanítani, ezért iratkoztam az ELTE fizikatanári szakára – ma már ez is vesztésre áll, lehet, meg fogjuk élni, hogy a fizika el fog tűnni a közoktatásból, vagy legalábbis a nagy részéből. Manapság sokan úgy érzik, hogy joguk van beleszólni az oktatás mikéntjébe. Például egy gimnáziumi matek-fizika osztályban lázadoznak a tanulók, hogy miért kell éneket tanulniuk. Nem lehet az ember szakbarbár! Tizennyolc éves kora előtt nem mondja egy diák, hogy engem csak a fizika érdekel. Aki csak a fizikát hajlandó megtanulni, az vélhetően nem fog sok mindenhez érteni. Amikor az ember végez fizikusként vagy mérnökként, a magánéletben nem elég csak a szakmát ismerni, szót kell érteni más szakmák, tudományterületek képviselőivel is. Ha családot akar, és ha nem a saját szakterületéről akar házasodni, akkor az élet többi dolgaihoz is kell érteni! Önmagában csak a fizika nem megy, a fizika nem önmagáért van. A fizika úgy működik, azért kell a mérnöknek, mert leírja a természetet. Ha ezt jól megismerjük, a mérnöki tudással ki lehet használni. Mérnök fizikatudás nélkül nem ér semmit.

Káté: 1989-ben került a BME-re. Ettől kezdve kezdett el kísérletekkel foglalkozni? Honnan merít ötletet a megannyi tudományt népszerűsítő demonstrációs előadás anyagához?

H. K.: Ezt nem lehet időhöz kötni, de már középiskolában is kísérletezős tanár voltam. Sőt én ahhoz a generációhoz tartozom, akik Öveges professzor TV-előadásain nőtt fel. Akkor döntöttem el, hogy ilyen típusú ember szeretnék lenni. Sokan mondják az ismeretségi körömből, hogy oda vagyok tapadva a netre, de ez eléggé sajátságos, mert leginkább fizika és mérnöki tudományokkal foglalkozó oldalakat szoktam nézni.

Káté: Sokan megismerhették a Brutális fizika c. műsorból. Honnan jött ez a felkérés? A végkifejlet megegyezett-e a kitűzött céllal?

H. K.: Egy kicsit fájó, hogy mindenki ebből a műsorból ismer, életem során nem erre az időszakra vagyok a legbüszkébb, mégis legtöbben innen ismernek. Személy szerint sokkal büszkébb vagyok a Kutatók éjszakájára. Úgy kezdődött, hogy 2009-ben Pécsett voltam egy road-show-n, ahol megismerkedtem Lovász Lászlóval és Rákóczi Ferenccel. 2012-ben megjelent Lovász a szobámban, ahol mondta, hogy csináljunk egy ilyen műsort. Egy hétig röhögtem rajta magamban, – nem hittem, hogy valaki akár csak egy forintot is ad fizika műsorra – de végül segítettem neki, s ebből nőtt ki a Brutális fizika. Az első évben megdöntötte a csatorna összes nézettségi rekordját, amikor a műsor ment a 6. legnézettebb csatorna volt az idősávban. Én több fizikát raktam volna bele és kevesebb bolondozást, több pénzt adtam volna a kísérletekre és kevesebbet a reklámra.

Káté: Ön a Kutatók éjszakája rendezvényének atyja. Honnan jött az esemény ötlete? Gondolta volna, hogy országos rendezvénnyé növi ki magát?

H. K.: Az egyik volt tanítványom Giesseni Egyetemen doktorált, majd a posztdoktorit Drezdában, a Max Planck Intézetben folytatta. Ott volt egy nyitott nap, ahol több, kisebb műhelyfoglalkozást szerveztek, és nagyon jó légkör lengte be az egész rendezvényt. 2005-ben a Fizika évében a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatójával beszéltem erről, és a Mindentudás Egyetemével közösen, hárman szerveztük meg az első ilyen eseményt. Most már minek nincs éjszakája?! Az embereket kicsit megmozgatjuk: kíváncsiak rá, eljönnek, és ha ezt tartalmasan tudjuk megtölteni, akkor sikeres estét zárhatunk.

Káté: 2004-től kerül megrendezésre a Budapesti Szkeptikus Konferencia, amely az áltudományok elleni fellépést hívatott elősegíteni. Meséljen nekünk a legelképesztőbb áltudományos eredményekről!

H. K.: A szkeptikusság onnan indult, hogy 2002 környékén az egyik előadásomon valaki megkérdezte tőlem, hogy hogyan tud a dongó repülni a vákuumban. Az áltudós állította a televízióban, hogy a dongó tud repülni, hivatkozott valamiféle irodalomra is, majd kijelentette, hogy a tudósok ezt le fogják söpörni az asztalról. Mivel ő ezt előre megmondta, így erre konteókat lehet felépíteni, hogy a tudósok el akarják ezt hallgatni, stb. Ha ilyen dolog megjelenik a médiában, arra valamilyen szinten választ kell adni. A válaszadás alapja a természettudományos ismeretek megléte. A Szkeptikus Konferenciának van egy témája, amely köré a tudományról, és nem az áltudományról szóló előadásokat szervezünk. Az előadások végén beszélnek esetleg 5-10 percben az áltudományról vagy egy áltudósról. Az áltudománnyal ellen tudással védekezünk – ez az üzenete a dolognak. 2004-ben el sem fértek egy terembe – mára ellaposodott a dolog, amelynek a legfőbb oka az érdektelenség.
Az átlagember megveszi az újságot, elolvassa, – s mivel az átkosból ránk maradt, hogy megírta az újság – elhiszik. Ellenőrizetlenül nyomják ki az újságokat, nincs tudományos újságírás, ezért a Kiskegyedből meg a Blikkből szedik a „tudományos cikkeiket”. Ezzel nincs semmi gond, míg csak a pénzük megy rá, de amikor már az egészségük… El is jutottunk az orvosi áltudományokhoz, amelyek hihetetlen mennyiségű fizikára hivatkozik.

Káté: Mi a véleménye a szenzációhajhász áltudományos cikkekről, mint például valaki megdöntötte a relativitáselméletet?

H. K.: Egészen máshogyan fejlődnek a társadalomtudományok és a természettudományok. A társadalomtudományokban elképzelhető a paradigmaváltás: volt eddig a kapitalizmus, lesöpörtek mindent, felszántották a kapitalizmus csíráját is, és csináltak szocializmust. Ilyenkor kidobtak mindent és új dolgokat fektettek le, majd jött vissza az egész. A paradigmaváltást a fizika nem tudja megcsinálni. Amikor az einsteini relativitáselmélet megszületett, akkor a Newton-törvényeket nem dobtuk ki, csak meghatároztuk az érvényességi területét. Az einsteini relativitáselméletet milliárdok használják nap mint nap, enélkül nem működne a GPS, stb. Amikor valaki azt mondja, hogy megdöntötte a relativitáselméletet, akkor látszik, hogy sem ő, sem az újságíró nem ért a fizikához. Ezt az elméletet nem csak leírták, hanem működik is. Ha ez nem lenne igaz, akkor azt meg kellene mondani, hogy ami eddig igaz volt, az hogy működik?! Amikor a relativitáselmélet megszületett, előre megjósolt dolgokat, és ezek a dolgok értelmezhetővé váltak és működnek.

Káté: Mi a véleménye a műegyetemi fizikaoktatásról, egyáltalán az oktatásról?

H. K.: A fizika visszaszorulóban van itt az Egyetemen is. Ha megnéznénk egy fizika vizsgát ’89-ből, akkor ma kb. ugyanannyian mennének át, csak azóta hatszor több a hallgatók létszáma a Műegyetemen. A felvételi rendszer jobban szelektálta a hallgatókat. Két attitűdöt szeretnék szembeállítani, ami itt kibékíthetetlenül van jelen. Az egyik az ország legjobb pl. villamosmérnöke szeretne lenni. Vele egy padba ül a másik, aki tesz az egészre, csak legyen egy apró „kegyelem” kettese. Ez a két hallgató teljesen mást vár el a tanáraitól. Meg kell kérdezni a hallgatókat, de csak arról, amihez értenek. Ha durván akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, ha a WC nem elég tiszta,vagy kevés a fény a teremben, akkor azt mondja el a hallgató, de hogy mi mit és miért tanítunk, azt fogadja el tőlünk, hiszen ezt mi biztosan jobban tudjuk. Döbbenetes, hogy egy tizennyolc és fél éves gyereket felkérünk arra, hogy minősítse a tanárát.

Káté: Mit gondol a Szertár c. internetes műsorról vagy egyáltalán az interneten elérhető tudományos tartalmakról?

H. K.: Ezek csak megkapargatják a felszínét, igazi tudás onnan van, ha tovább megyünk. Ehhez viszont pedagógus kellene. Nem merném azt mondani, hogy bárki az interneten keresgéljen, pl. nézzen utána a hidegfúziónak. Akinek nincs meg a szakértelme, nem tudna eligazodni benne, nem találná a megfelelő oldalakat. A tudományban az a legfontosabb, hogy el tudjuk dönteni, hogy ez valóban az-e. Az Egyesült Államokban erre jó megoldás született, az összes egyetem és college a „.edu” domain alá költöztek, ezeken a helyeken csak hiteles és ellenőrzött információk vannak. Magyarországon senki nem fogja végigolvasni, hogy mit írnak az egyetemek, a Tudományos Akadémia, s ezeket venni előre a keresési találatokban. Az emberek nagy hányada nem tud keresni, nem ismerik a Google Tudóst, nem tanítják meg, hogyan működik a Google fejlett keresése. Ez olyan, hogy sok közlekedési eszköz van, mégsem szokás Amszterdamba rollerrel menni, el lehet menni, de nem szokás.

Káté: A szakma berkein belül Öveges professzor utódját látják Önben a fizika népszerűsítéséért végzett munkája miatt, a hallgatók Magic Karcsiként emlegetik a látványos kísérletei miatt. Melyikre büszkébb?

H. K.: A hallgatóktól való visszajelzésre. Nem egyszerű az övegesi dolgokat a mostaniakkal összehasonlítani. Akkor egy televízió volt és mindenki az ő munkáját segítette. Ott nem feltétlenül a népszerűségre mentek, hanem egyszerűen hogy eljusson a nézőkhöz a fizika, ez volt a fontos. Ma már annyira fontos, mint a bélyeggyűjtés, vagy ki tudja?! Nincs a helyén a fizika. Nem mondom, hogy a fizika körül forogjon minden, de enélkül rengeteg dolog máshogy lenne az életünkben. Emiatt érdemes lenne nagyobb prioritást adni ennek a tudománynak.

Káté: Milyen közönségnek szeret a legjobban előadni? Mérnököknek, fizikusoknak, „laikusoknak” vagy gyermekeknek?

H. K.: Aki érdeklődik. Teljesen mindegy. Volt, hogy egy barátomnál egy tanyán értelmi fogyatékosoknak tartottam előadást, de voltam már óvodában is. Aki viszont csak az orrát piszkálni jönne, az maradjon távol.

Káté: Mivel tölti szívesen a szabadidejét?

H. K.: A családommal, ez egyértelmű. Érden lakunk egy kertes házban. Nem véletlen, hogy ott is van egy kis laborom vagy műhelyem, ahol eszközt lehet barkácsolni. Nem csak a fizikából áll az élet, a család is nagyon fontos.

Káté: Mi a terve a következő 3 hónapra és 3 évre?

H. K.: Most kértek fel a Gyerekegyetem+ rendezvényre előadni szkeptikus témában. Ez egy jó dolog, ötleteim vannak, de végig kell próbálni, hogy a gyerekeknek mit lehet elmondani. Emellett vannak eszközök, amiket szeretnék megépíteni. Most egy pörgettyűn gondolkozok, de van egy mágnes, amit be kellene fejeznem. Hosszabb távon reménykedem, hogy nem lesz olyan fokú leépítés, hogy engem innen kidobjanak. Ha maradhatok, az jó, nagyon sokat nem akarnék változtatni. Van még kísérleti ötletem, kihívást meg mindig hoz az élet.

Káté: Mit üzenne a gépészkari hallgatóknak?

H. K.: Fizika nélkül nincs gépészet!

Káté: Köszönjük szépen!

(Képek: Dobó Diána – KTK Fotókör)