Egy fiatal úriember sokkolta a magyar kereskedelmi televízió nézőit meglehetősen polgárpukkasztó és provokatív produkciójával a szombat esti tehetségkutatóban. Ki ez a srác és mi volt a célja ezzel a partizánakcióval? Vendégünk volt Macskás Viktor, és örömmel válaszolt kérdéseinkre.
Káté: Hogyan mutatnád be magadat azok számára, akik nem ismernek?
Macskás Viktor: 22 éves szabadbölcsész vagyok, ez nem tudom, mennyire hangzik jól a gépészek között, kezeljétek helyén a dolgokat. Debreceni származású vagyok, 178-79 cm magas, és szenvedélyem a szendvicskészítés. Nálam egy napi rutin, hogy minden este vacsorára különböző, komplex szendvicscsodákat rakok össze. Sok sorozatot nézek, 10-15-öt, van, amikor 20-at, mert nincs jobb dolgom. Nem nagyon csinálok semmit, ezért nagyon sok időm van.
Káté: Mi vezetett téged arra, hogy egy ilyen produkcióval kiállj a nyilvánosság elé?
M.V.: Úgy kezdődött, hogy egyik haverom kérdezte, hogy mit szólnék, ha jelentkeznék egy műsorba egy olyan produkcióval, ami valamennyire azért közel áll hozzánk, de legyen sokkoló, és bevállalós. Abban a díjban egyeztünk meg, hogy egy tulajdonában lévő Ady-kötetet fogok kapni cserébe, ha ez összejön. Még nem esett meg ez a díjátadó, de a rajongói oldalamon ez majd meg fog jelenni. Gondolkodtunk más szövegeken is, de végül azért is erre esett a választás, mert ennek van egy ironikus tartalma, ami valamilyen szinten felment engem a folyamatos káromkodás bűne alól. Amennyire tudom, a Belga Jön a Gólem című albumát enyhének ítélték meg a rajongóik, erre ezzel a számmal jöttek elő. A szövegben is van erre utalás, hogy „így is lehet, ezt is lehet”. Ez önmagában elmondja, hogy „gyerekek, ez csak egy vicc”. De lehet, én értelmezem rosszul.
Káté: Mennyire jött át ez a nagyközönségnek?
M.V.: A nagyon nagyközönségnek szerintem egyáltalán nem jött át. Sajnos, mikor megjelentek a cikkek, elkövettem minden kezdő hibáját, és elolvastam a kommenteket, amiken látszott, hogy nem vették, hogy ez egy prank, és a tartalma nem komoly, csak vicc. Azzal, hogy folyamatosan ezt a szöveget tolja, átlök az ingerküszöbön és a határokon, ami a hétköznapi nyelvben van, ahol szemet hunyunk a csúnya szavak felett. Amikor esik az eső és rád esik néhány csepp, azt nem is nagyon érzékeled, viszont ha nyakon öntenek, akkor érzed, hogy milyen a súlya. Ez elég jó, ezt most találtam ki. (nevet)
Káté: Készülsz más hasonló partizánakciókra?
M.V.: Tervben vannak. Azt azért tisztázzuk, hogy amikor jelentkeztem, semmilyen törekvésem nem volt. Nem is gondoltuk, hogy bekerülök a műsorba, pláne nem külön videóval. Amikor szóltak, hogy forgatnak rólam, már sejtettük, hogy nem pazarolják az időt, a pénzt és az energiát. Főleg a pénzt. 500 fő ment mindössze a zsűri elé a több ezer jelentkezőből, ebből körülbelül 10 embernek forgattak videót. Ezt én már úgy éltem meg, mintha döntős lennék.
Káté: Minek volt ez köszönhető?
M.V.: A kreatív szerkesztő azt nyilatkozta, hogy akár egy szavalás is érdekes lehet, ha meg tudja lepni a közönséget. A megjelenésem is közrejátszott, akkor a hajam még ilyen elegante olaszikóba volt, meg pont pár nappal előtte borotváltam le a szakállamat úgy, hogy meghagytam a bajuszomat, úgy mentem el a válogatóra, ahol az egyik szerkesztő közölte, hogy ő ezt így akarja látni a tévében, dolgozzak rajta, hogy még nagyobb legyen. Szerintem emiatt képernyőbarát volt a kinézetem, de ennek megvolt a koncepciója. Fehér ing, fekete nadrág, fekete cipő, a bajusz meg a haj mondjuk szerencse volt, de fel volt ez építve. A kisfilmben elmondottakat is úgy tettük bele, hogy az emberek már valamennyire érzékeljék, hogy ez poénra megy, mert ilyen ember nincs. De van, aki teljesen komolyan vette, hogy több ezer verseskötet elolvasása után én odamegyek egy ilyen produkcióval. Próbáltunk intő jeleket beletenni, hogy itt valami irodalom lesz, valami poén, és valami, ami mozog a határokon.
Káté: Kiktől kaptál pozitív visszajelzést?
M.V.: Több csoport van, akik alapvetően pozitívan értékeltek. Egyik ilyen az egyetemisták, főleg fiúk, akik ismerik a szöveget, de lányok is írtak, akik értik, hogy ez miről szólna. Vannak olyanok is, akik szerint vicces, hogy ezzel egyáltalán ki mertem állni. Mások csak röhögnek rajta, hogy ez mekkora paraszt. Ők nem értik, de mégis viccesnek találják. A negatív hozzászólások között is van az értelmesebb, de van, aki ugyanígy van vele, csak nem tud érdemben hozzászólni. Az egyik zsűritag is elismerte a képességeimet. Azt mondta, egy másik produkcióval továbbengedett volna. De ez nem is volt a célom, és valószínűleg a szerkesztőké sem, ez csak egy poén volt.
Káté: Ért téged személyes inzultus a produkciód miatt?
M.V.: Most jöttem a buszon, álltam a babakocsis résznél, és kettővel arrábbról hallottam, hogy ez a Macskás nagyon gáz volt. De az a baj, hogy őket még látásból ismerem, és amikor szálltak le, elengedtem őket magam mellett, hogy „hello”, és ránézésre lefagytak, ahogy hirtelen szembesültek velem, meg gondolom sejtették, hogy hallottam. De ezen kívül még nem ért.
Káté: Bölcsészprofesszoraid nem szakvéleményezték még a szavalásodat?
M.V.: Nem, de ma voltam egyik órán, én voltam egyedül, szóval elég kötetlen beszélgetésbe keveredtünk a tanárral, aki mindig megkérdezi, történt-e velünk valami érdekes a héten. Eddig nem tudtam mit mondani, de ma megkérdezte, és hát éppenséggel történt. Hallott már a Belgáról, de a számot nem ismeri, de azt ígérte, hogy meghallgatja a szavalatomat.
Káté: Érdeklődtél korábban is a színjátszás iránt?
M.V.: Szerettem volna drámatagozatra menni, csak mivel se énekelni, se táncolni nem tudok, ezért nem jelentkeztem. De sokat készültem erre is. Nem úgy volt, hogy csak odamentem és elkezdtem. Hetekig mondogattam, de nem úgy kell elképzelni, hogy ma hattól felkészítésen vagyok, hanem megálltam az ablaknál, mint a filmekben, nekidöntöttem a fejemet (és próbáltam nem elnevetni magam), néztem, ahogy csepereg az eső, és szavaltam.