Jack Kerouac azonos című, valódi élményeken és személyeken alapuló regénye nagy vihart kavart megjelenésekor: a tékozló fiú figurájára egy jó nagy lapáttal rátéve orgiákat, mértéktelen drogfogyasztást és tökéletesen felelőtlen életmódot vázolt fel a húszas éveik elejét taposó fiatalok körében – mindezt közvetlenül a második világháború után.
Nem hiába tartják a regényt a konformista világot leromboló beat generáció – ez a kifejezés is Kerouac-tól származik – egyik legmeghatározóbb könyvének, ami elindította a szexualitás és a droghasználat forradalmát a „hanyatló Nyugaton”. Miután megismerjük ezt a történetet, rá fogunk jönni: a hippi korszak csupán különböző ideológiákkal leöntött visszhangja ennek az időszaknak. Kerouac pedig, nem okozva nagy meglepetést, a masszív alkoholizálás következtében mindössze 47 éves korában elhunyt.
A regény humanista világban betöltött szerepe miatt természetesen Hollywood már régóta próbálta kiizzadni magából a filmes adaptációt – az első elképzelésben még az író saját maga és Marlon Brando lett volna a két főszereplő –, de ezek a próbálkozások rendre füstbe mentek. Több mint fél évszázaddal a megjelenés után, amikor már lassan közhelyesnek számít ez az életvitel, végre sikerült összehozni vászonra is a történetet.
Sal Paradise (Sam Riley) egy húszas éveiben járó, ifjú író, aki keresi az izgalmat az életben, hogy beleírhassa nagy művébe. Életművész barátaival – akik ma tökéletesen megfelelnének a „romkocsmákban merengő bölcsész” leírásnak – New Yorkban bulizzák át az éjszakákat, amikor az egyik ilyen alkalommal megismerkedik a hasonló korú Dean Moriarty-val (Garrett Hedlund) és mindössze 16 éves feleségével, Marylou-val (Kristen Stewart). A közös bulizásokból komoly barátság bontakozik ki, és éveken át tartó, közös garázdálkodásba kezdenek Észak-Amerika különböző városaiban és az azok közötti utakon.
Bár sok idő eltelt már a sztori korszaka óta, az aktualitása nem sokat csökkent. Sőt, szerintem érdemes lenne mindenkinek megismerni, hogy az a szabados világ, amit ma már természetesnek tartunk, hol és hogyan kezdődött. Ugyanakkor erre nem biztos, hogy a mozi a legjobb módszer; egy film természeténél fogva képtelen egy regény világát hitelesen visszaadni, a látvánnyal meg nem lehet mit hozzátenni, hiszen ami történik (szex, drogok, bűnözés, szeljük át Amerikát stb.), azt igazából ezerszer láttuk már máshol, még akkor is, ha ezeknek mind az Úton volt az előfutára. Az egyetlen döbbenetes dolog, amit eleinte el sem akar hinni az ember, hogy ez tényleg a negyvenes évek végén történt, amikor gyakorlatilag még nem is létezett popzene vagy rock’n’roll, és a drogdílerkedés is gyerekcipőben járt még. Ezek a srácok tényleg egy nagyon prűd érából kitörve kezdtek bele a tombolásba egy olyan korszakban, amiben még nem volt „mainstream” és „alternatív”, és nem volt minden gondolkodásmódnak saját szubkultúrája. Erre gondolva talán kicsit könnyebb kibírni azt a két órát.
Mert a film maga sajnos indokolatlanul hosszú és kissé fájdalmas is már a második óra magasságában, ahogy próbálja követni a regény eseményeit és valahogy összetenni őket. Ráadásul így olvasatlanul is érzem rajta, hogy kisarkítja, modernizálja a sztorit – igaz, hogy könnyebben fogyaszthatóvá válik így a mai ember számára, de leszűkíti a mondanivalót. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az előzetes kritikák és részletek alapján sokkal rosszabbra számítottam; Kristen Stewart és a sokat emlegetett szexjelenetek arra engedtek következtetni, hogy a film is megpróbál majd a megbotránkoztatásra játszani és olyan hatást kiváltani, mint annak idején a könyv. Hál’ istennek ez nem így volt, sokkal inkább szól a barátságról, pontosabban a férfiak közti sajátságos szeretetről, mint nőkről, orgiákról vagy az utazásról. Számomra viszont talán a legfontosabb mondanivaló az volt, hogy nagy a különbség egy felelőtlen ember és egy felelőtlen, útját kereső fiatal között.
A színészi teljesítmény szintén nem igazán érdemel dicséretet, Viggo Mortensen (a.k.a. Aragorn) és Steve Buscemi külön-külön talán negyed órát szerepelnek a filmben, és ez alatt lemossák a főszereplőket a pályáról. Kristen Stewart pedig… maradt, aki volt, csak most szerelmes, csitri tinivámpír helyett egy perverz, csitri tinifeleséget játszik, akinek még a karakterét is teljesen elnyomta a többi női szereplő.
Összefoglalva tehát azoknak ajánlom a filmet, akik kedvet éreznek a beat generáció és a mára teljesen elfogadottá vált fiatalos őrjöngés gyökereinek megismeréséhez, és akik abban a tévhitben élnek, hogy a zene volt előbb és utána a tánc. Nekik – ahogy nekem is – ez a film pont elég lesz kedvcsinálónak, hogy elolvassák a regényt. Lányoknak csak magas toleranciaküszöb és nagyon széles nyitottság mellett ajánlom, mert ez a történet bizony férfi szemszögből van ábrázolva, és a női nézők sok mindent nem fognak érteni. Végre ezt is elmondhatjuk valamiről.
Röviden
Eredeti cím: On the Road
Kategória: dráma, road movie
Játékidő: 124 perc
Rendező: Walter Salles
Főszereplők: Sam Riley, Garrett Hedlund, Kristen Stewart
IMDb szerint: 6,1/10
Szerintem: 7/10