A Capella Silentium csendben elvitte a három kontinens országait felvonultató Riminiben rendezett kórusverseny legjobb kamarakórusának különdíját, egyúttal arany diploma minősítéssel második helyezettként bejutott a nagydíjért folyó küzdelembe.
Vagyok olyan szerencsés, hogy személyesen ismerem a Capella Silentium nevet viselő kórus tagjait. Szem- és fültanúja voltam a 2012 októberében rendezett 6. Rimini Nemzetközi Kórusversenyen történő megmérettetésüknek, ezért úgy gondoltam, megosztom ezt a hírt és tapasztalataimat a novemberi számban, illetve a kórust bemutatandó, az alábbi interjút készítettem Várkonyi Tamással, az énekegyüttes művészeti vezetőjével.
Káté: A honlapon is olvasható, hogy a Zeneakadémia kötelékébe tartozó vagy ott már végzett tagok mellett más tudományok hallgatói is vannak köztetek. Mi az a közös cél ebben a sokszínű társaságban, ami összefog benneteket a 2009-es megalakulás óta?
V. T.: Alapvető szándékunk az, hogy a zenetörténetnek a szép zenéit megszólaltassuk, hangsúlyosan azokra a művekre koncentrálva, amelyek nem ismertek a nagyközönség előtt, vagy akár még a szakmán belül sem. Röviden szólva célunk szép zenéket énekelni ritkaságokkal megspékelt koncertműsorokban.
Káté: Műsoraitokban hallhatunk egészen az itáliai reneszánsz madrigáloktól kezdődően a XIX. századi egyházzenén át kortárs művekig sok mindent. Mi az a szempont, ami szerint összeállítod a műsort?
V. T.: Pontosítok, mert nem csak az itáliai reneszánsztól, hanem korábbról is éneklünk. Egyik fő célkitűzésünk minél szélesebb spektrumot átfogni a zenetörténetből, és amennyire lehet, a többszólamú zene kezdeteiig visszanyúlni. Jelenleg a repertoárunk körülbelül 600 évet fog át. Igyekszünk egyediek lenni a hazai koncertéletben azáltal, hogy olyat nyújtunk műsorainkkal, amit úgy látom, más együttes nem nyújt. A régi – pl. reneszánsz – zenét ötvözzük az újjal, illetve régi művekből olyanokat válogatunk egymás mellé, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak egymással. Tematikus műsorokban gondolkodunk.
Szerintem sok különleges műsort mutattunk be. Rendeztünk például Petrarca verseire írt madrigálokat felvonultató koncertet, amelyen az itáliai reneszánsz művek mellett szerepeltek XX. századi szerzők darabja is. Egy másik, „A kánon művészete” című műsorunkban a kánont mint zenei műfajt jártuk körül a XV. század kezdetétől napjainkig. Ebben bemutattuk egyik tagunk, a Zeneakadémián zeneszerzést hallgató Balogh Máté Gergely kánonját is, amelyet egy Joyce-idézetre komponált. Máskor egy manapság egyáltalán nem énekelt és ismert zeneszerzőnek, Luca Marenziónak gyönyörű és extravagáns madrigáljaiból válogattunk, valamint egyházzenei termésének legszebb darabjait szólaltattuk meg az ELTE Egyetemi Könyvtárának Dísztermében.
Káté: Ahogyan a kórus összetételében, úgy a közönségben is sokféleséget lehet tapasztalni. A szakmai hallgatóság mellett a „szimplán” zeneszeretők tábora is megtalálható. Kinek szól a zenétek?
V. T.: Alapvetően azokat a zenekedvelőket szeretnénk megszólítani, akik érdeklődnek a történelmi-zenetörténeti különlegességek és a kóruszene iránt. A szakmabelieknél sokkal jellemzőbbnek mondanám ezt a közönséget.
Káté: Úgy tudom, bizonyos darabokra való felkészüléskor külön súlyt fektettek arra, hogy maguk az énekelt szövegek is a leghitelesebb előadásmódot kapják koruknak és az adott nyelvjárásnak megfelelően. Miből ered ez a fokú igényesség nálatok?
V. T.: Valóban énekeltünk olyan műsort, amiben reprodukáltuk például a korabeli, adott régióra jellemző francia kiejtést. Ilyen volt a Josquin des Prez-nek, a XV-XVI. század fordulójának egyik legnagyobb zeneszerzőjének szentelt műsorunk, amelyben művei mellett a halálára írt emlék- és gyászdarabokat is előadtuk. Az effajta részletek iránti figyelem abból a szándékunkból adódik, hogy szeretnénk korhűen megszólaltatni a műveket, de persze ezt nem kell túl szigorúan venni, és nem is lehet. Valójában nem lehetséges egy darabot pontosan úgy előadni, mint azt a XVI. század elején tették. Komoly szakirodalom van amögött, ami alapján betanítottam ezt a műsort, de utólag ezt inkább egy izgalmas kísérletnek tekintem, hiszen a legjobban érvényesülő szempont mindig maga az ének marad. Mindemellett nagy örömünkre szolgált, amikor a versenyen egy-egy darabunk után az adott nyelven beszélő versenytársaink megdicsérték kiejtésünket.
Káté: Térjünk vissza a sikerekben gazdag Riminihez. A Nemzetközi versenyen való megmérettetésre mennyiben készültetek másként, mint egy szokásos koncertműsorra?
V. T.: Fennállásunk 3 éve alatt körülbelül 100 művet tanultunk be. Minden évadban 3 műsort adunk elő, és mindegyikben átlagosan 10 darab található. Ebből a százból válogattunk ki 11 olyat, amelyek megfelelnek a versenykiírásnak, és kellőképpen reprezentálják sokszínűségünket. Egy fordulóra több korszakból válogattunk össze darabokat, több karaktert egymás mellé téve. Tudtuk, hogy nemzetközi szakmai zsűri fog hallgatni minket, és ez tudat alatt is sokkal precízebb munkára ösztönzött bennünket. Ezt a lendületet szeretnénk megtartani és a hagyományos koncertekre való felkészülésünkben is megőrizni.
Káté: Említetted az ELTE Egyetemi Könyvtárának Dísztermében tartott koncerteteket. Emellett megfordultatok a Budavári Önkormányzat aulájában, és rendszeresen felléptek a nagyszerű akusztikájú Erzsébetvárosi Közösségi Ház hangulatos neoreneszánsz dísztermében. Külföldön nem kisebb helyszíneken énekeltetek, mint Bécsben a Nemzetközi Schubert Verseny alkalmából, a már említett kórusversenyen Riminiben vagy éppen a Salzburgi Dómban. Melyikre vagy a legbüszkébb ezek közül?
V. T.: Nehéz a kérdés, talán az élmények frissessége miatt is Riminit emelném ki. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy óriási teljesítmény volt második helyezettként végezni egy olyan versenykategóriában, amelyben 19 kórus indult 3 kontinens 13 országából. Komoly vegyeskarokkal mértük össze tudásunk, és a zsűri csak a fülöp-szigeteki egyetem kórusának adott magasabb pontszámot. Erre az eredményünkre vagyok a legbüszkébb. Elég nagy csend volt a nézőtéren miközben énekeltünk, éreztem, hogy figyelnek ránk, és ez sokat adott nekünk. A nagydíjra három kategóriának az első két helyezettje juthatott tovább. Így bekerültünk a közé a 6 kórus közé, amelyek részt vehettek a záró esten a nagydíjért folyó küzdelemben – a végső győzelmet a cseh Foerster Nőikar aratta.
Káté: A kórus tagjai különböző foglalkozásúak, így mindenki a hétköznapi tevékenysége mellett illeszti életébe a kórusmunkát. Mit gondolsz, részben annak köszönhetőek-e sikereitek, hogy mondhatni „szerelemből” működtetitek a kórust?
V. T.: Igen, jól látod, tipikus félprofi együttes vagyunk. Hetente egyszer próbálunk, amiért nem kapunk fizetést. Elég sok munka van ebben mind a 12 tag részéről, akik naponta reggeltől dolgoznak, tanítanak vagy egyetemre járnak, és komoly energiákat fordítanak erre. Valószínűleg a jó társaság is könnyebbé teszi ezt, illetve remélem, hogy sikerül olyan darabokat összeválogatni, amelyekben mind örömünket leljük. Lehet, hogy ha hivatásosak lennénk, akkor nem lenne ilyen jó. Azt hiszem, talán így van értelme ezt csinálni.
Káté: Hol vagytok hallhatóak legközelebb?
V. T.: Legközelebb október 18-án lépünk fel az Országos Széchényi Könyvtárban, a „Könyvtárlat” című sorozat reneszánsszal foglakozó estjén. Miután könyvtártörténeti és irodalmi előadás hangzik el, mi a témához kapcsolódóan reneszánsz madrigálokat éneklünk. Ez egy olyan koncert lesz, ahol beszélni fogok az egyes művek között, ami jól jellemzi a közönséggel való kapcsolattartásunkat. Nem hagyományos koncert lesz, ahova az ember beül, és csupán áhítatosan meghallgatja a műveket, hanem közben háttérinformációkat is kap róluk, így segítve a jobb megértést, a zene mélyebb átélését.
—-
A Capella Silentium koncertet ad október 18-án 18 órától az Országos Széchényi Könyvtár „KönyvTÁRlat” című előadássorozatának következő részén, amely a „Rejtélyes Reneszánsz” alcímet viseli. Bátran ajánlom!
A belépés díjtalan! A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit október 17-ig lehet jelezni a pr@oszk.hu címen.
További információ a koncertről:
http://www.oszk.hu/konyvtarlat/konyvtarlat-rejtelyes-reneszansz
https://www.facebook.com/events/122242561258557/?fref=ts
A Capella Silentiumról:
http://www.capellasilentium.hu
https://www.facebook.com/capellasilentium
http://www.youtube.com/user/capellasilentium
https://www.facebook.com/riminichoral
Egy kis kedvcsináló gyanánt pedig hallgassátok szeretettel az „It Was a Lover and His Lass” című, a nagydíjon is elhangzott John Rutter számot, melynek szövege egy Shakespeare szonett: